| |
|
Krónika II. Könyve
18. Rész
1. Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége vala. Ő sógorságot szerze
Akhábbal.
2. Néhány esztendő mulva aláméne Akhábhoz Samariába, és levágatott
Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette
őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba.
3. Mert ezt mondá Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda
királyának: Feljösz-é velem Rámóth Gileádba? Felele néki, és monda:
Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a
harczban.
4. Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma
az Úr beszéde után.
5. És összegyűjté az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz
férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy
elhagyjam? Felelének: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.
6. És monda Jósafát: Nincsen-é itt több prófétája az Úrnak, hogy
attól is tudakozódhatnánk?
7. És monda az Izráel királya Jósafátnak: Van még egy férfiú, a ki
által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem
jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla
fia. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!
8. Szólíta azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és
monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát.
9. És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek vala,
kiki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek
vala Samaria kapuja előtt, a térségen; és a próféták mind
prófétálnak vala ő előttök.
10. Csináltatott vala pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia
vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a
Siriabelieket, mígnem megemészted őket!
11. A többi próféták is mind ekképen jövendöltek, mondván: Menj fel
Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király
kezébe adja.
12. A követ pedig, a ki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szóla
néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a
királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és
jövendölj jót.
13. Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy csak azt fogom mondani, a mit
az én Istenem nékem mondánd!
14. Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki:
Mikeás! elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És
monda: Menjetek el, és jó szerencsétek leszen, kezetekbe adattatnak
azok.
15. És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy
az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében?
16. Akkor monda: Látám az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint
a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondá az Úr: Nincsen
ezeknek urok. Térjen meg kiki az ő házához békességben.
17. És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondottam-é,
hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?
18. Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látám az Urat
ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és
balkeze felől mellette állani.
19. És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát,
hogy felmenjen és elveszszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást
szóla.
20. Akkor eljöve egy lélek, a ki megállván az Úr előtt, monda: Én
akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mimódon?
21. És felele: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái
szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és
cselekedjél úgy.
22. Ímé azért most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid
szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
23. Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arczul csapá
Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem,
hogy csak néked szólana?
24. Felele Mikeás: Ímé meglátod magad azon a napon, a mikor egyik
kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.
25. Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek
Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához.
26. És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöczbe, s
tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg
békességgel megjövök.
27. És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr
szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!
28. És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth
Gileád ellen.
29. És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom,
és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És
megváltoztatá az Izráel királya az ő ruháját, és menének viadalra.
30. Siria királya pedig meghagyta vala az ő szekerei fejedelmeinek,
mondván: Ne harczoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az
Izráel királya ellen.
31. És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának:
Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor
felkiálta Jósafát, és az Úr megsegéllé őt, és az Isten azokat
elfordítá tőle;
32. Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel
királya, ott hagyták.
33. Egy férfi pedig kifeszíté kézívét csak úgy találomra, és találá
az Izráel királyát a pánczél és a kapocs között. És ő monda az ő
kocsisának: Fordulj meg, és vígy ki engem a táborból, mert
megsebesültem.
34. És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel
királya az ő szekerében állott a Siriabeliek ellen estvéig, és
naplementekor meghala.
|
|
|
