Az alkonyat

Néha van olyan,
hogy a naplement
nem dicső fényfolyam,
hanem fáradt, fakó,
kopott ruhás,
lekuporgó, zsömlét
faló kisiskolás.

Lázas merengés
régi időről,
dicső korról:
A déli verőfényes
harangszóról. 

Pillantás a múltba
mikor a rusnya természet
Éjsötét párás ködét magából kifújta
és a templomok tornyát
hideg nyirokkal nyalta végig.
S nem láttuk reményünk Holdját.
Ott, hol semmi csillag sem fénylik,
hol a sötétség démonai libegve,
fülünkbe lihegve
Járták táncuk,
s mint dobcsörgőt rázták
Félelmünk volt a láncuk.

De jött, óh mily érzés !
S tündöklők között is kitűnt,
Küldött számtalan hadat.
Elűzte rémes álmunk,
Visszahozta hitünk
A dicsőséges Pirkadat.

Ő volt egykor, igen Ő !
A hadvezér, a Pirkadat !
A verőfényes Déli Nap !
S lám ma mivé lett:
Fáradt, bágyadt Alkonyat.

mert

Néha van olyan,
Hogy a naplement
nem dicső fényfolyam,
hanem fáradt, fakó,
kopott ruhás,
lekuprgó kisiskolás.

Az lenne célszerű

Ha a politikus tanítaná a népet...
Az lenne ám célszerű!
Csakhogy nem lenne épeszű,
mert ki az igazságra mutogat,
az mindennek mondott,
csak nem népszerű

Mert becsületes Nép
Becsületes Vezetőket terem.
De más a kép
s mondani sem merem,
hogyha gaz a Köz'
úgy kösz, de gáz!
Mert elitje
igazságról papol,
miközben megrabol,
meggyötör s meggyaláz.

Ha a Hon jó

Óh, ha
a
Hon jó,
jöhet ezer rontó

mégis perdül,
pattan, csendül

s felül kerül,
kívül-belül
kerekedik,
magyar virtus:
vetekedik.

S bárha bora
savas,
ahogy ropja,
messze repül
csizmájának pora
s sarkán villan a vas.
.
Így ropog
s kopog
a
Magyar Rondó
Ha a Hon jó.

Csoda

Az  Ember az Isten csodája.
ezért
az  Ember  az Istent csodálja.

A rövidebb hosszabb

Olykor, a rövidebb
út a  hosszabb.
Kivált ha  rosszabb.
De vigyázz mert néha
az "olykor" csak tréfa.

Uram, ma légy velem
(pergő ritmusú dal)

Uram, ma légy velem
bánt a félelem
Megfogyott a pártfogóm
és sok a vádolóm.
De kegyelmed végtelen
Uram, ma légy velem.

Uram, ma légy velem.
Veszélyben életem.
Félek én és rettegek,
hogy bántanak az emberek
Szemem fel  emelem.
Uram, ma légy velem.

Uram, ma légy velem.
e kínt  nem élhetem
Velem voltál minden bajban,
szorultságban, vad viharban
s kinn a tengeren
Uram, ma légy velem.

Uram, ma légy velem.
Jön a vég nekem.
mikor ha meghalok,
s felkészült nem vagyok
Lelkem mérlegen.
Uram, ma légy velem.

Uram, ma légy velem.
Egy gondom van nekem.
Hogyha jő a halálom,
Védd meg az én családom
s még elhagyom az életem
Uram, ma légy velem.

Uram, ma légy velem,
a rongyruhámat elvetem
s bennem újra ébred  lángod,
vagy talán egy angyal vár ott
el nem dönthetem,
Uram, ma légy velem.

Uram    ma     légy      velem
Uram        ma      légy        velem    .....Uram.

Ej, te apa, mi a haza

Ej, te apa,  ej, te apa!

mond meg nékem, mi a haza?
Drágaságom, kis gyermekem
hogyis mondjam, hol is kezdjem?
A haza egy olyan szó
mint a fényes lobogó.
Benne sír fel a kisbaba

és nyugszik majd, ha nagypapa.
Hol mind ki mondja,
többiek azt meg is értik.
S mind kitűzi, szívén hordja,
egy öröme, egy a gondja.
Egy iránya, egy a színe,
mikor nemzeti trikolorja
fellobban
s vele dobban
mindőnk szíve.

Ej, te apa, ej, te apa.

Mond meg nékem,
hol a haza.
Ott, gyermekem,
hol hívó szava
olyan, mint az édesanya.
Ki ha hozzánk szól,
mindegyönk válaszol.
S egybe szalad, hogyha hívja.
Mert nekünk is fáj minden kínja.
S a fiak összefutnak, összefognak,
két kezükkel, tíz körmükkel
kapaszkodnak.
Együtt élnek
bánkódnak és vigadoznak
és együtt érnek
a fehérhajú, hajlott hátú öregségnek.

Bárha cseppnyi és partja véges
mégis oly nagy !
és rá gondolni is édes,
hogy legyél bárhol
tőle távol, mégis táplál
azáltal is, hogyha tudod, mindig rád vár.
A külhonban sem ér véget
még csendes szobákban
mardosó hiányát érzed.
Csak ott belül, ha
hívó szavát már nem érted.

Az arany és rézmíves

Amit rám róttak
a múló évek
íme-eme véges
savanykásan édes
agyszikrák tengerében élek.
Hát nem rémrímes,
hogy szerintem arany,
szerinted meg rézmíves?