A gondolkodás átalakításának legegyszerűbb és legkezdetlegesebb módszereiből:

Először tesztelik az embert egy tudatküszöb alatti állapotban, kihallgatási technikával. Milyen a vallási beállítottsága, babonás félelmei vannak-e, bizonytalan-e, milyen az általános társadalmi státusa, képességei, kapcsolattartási eszközei, milyen csoporthoz tartozik, kik a barátai, milyen szinten képes megérteni a pszichológiai, hipnotikus és a gyógyszerekkel kapcsolatos jelenségeket, és vizsgálják a problémaelemző, megoldó képességét. Következőkben az Isten-követés van manipulálva. [Az itt felsoroltakat az alprojectek alkalmazzák, ugyanis a fő háttérnek ilyesmikre nincs szüksége, mert minden technológia adott. Korunk keresztyénsége azért tehetetlenebb és alkalmatlanabb még az ateistáknál is, mert - ahogyan Drábik helyesen mondja - tudatosan le van építve. - a szerk.]

Először katolikus voltam, bár évtizedekig langyosan kezeltem ezt a kérdést. Körülbelül kilenc éve kényszert kezdtem érezni a vallásom intenzív gyakorlására. Úgy éreztem, személyes kapcsolatot, viszonyt kell kezdenem a Jézus Krisztussal, Szűz Máriával és néhány szenttel. Kötelezőnek éreztem a Biblia olvasását, a miséken a prédikációk csak nekem szóltak. Mindent elkövettem a valláshoz kapcsolódó szertartások megtanulására. Fanatikusan hittem, hogy minden gondolatom, tettem a Jézus Krisztustól van. A vallásba menekültem még jobban, nevelt fiam halála után. Hamarosan, ez után következett férjem hirtelen halála is. Meg kell jegyeznem, mindkét szerettem bekövetkező halálát előre, egy figyelmeztetésben megkaptam. Akkor azt hittem, az ún. hatodik érzékem működik.

Ebben a kétségbeesett állapotban hallottam meg az Úr hívó hangját. (Közben már hosszú ideje nem jártam templomba.) Úgy éreztem, kiválasztott, elhívott. 2005 augusztus 24-én megtértem. Elhagytam az óemberemet, újjá születtem, Jézust elfogadtam Megváltómnak, a gyermeke lettem.

Egy darabig csodálatosnak éreztem a gyülekezetbe járást, az Istentiszteleteket; testvérekre találtam. Aztán hamar megtapasztaltam a keresztények küzdelmét. A család, rokonság, ismerősök elfordultak tőlem. Gyaláztak, megaláztak. Lassan bezárult körülöttem a kör, magányos lettem, csak Isten volt velem. Úgy éreztem, valami vagy valaki teljesen lenyom. Mintha mindenki ellenségem lett volna.

A csillagokról egykoron sokan azt hitték, valami lyukak az égen. Mi tudjuk: nem a lyukak, hanem a Tartalom. De nem mindegy, hogy e világ űrjét az Abszolút Főhatalom, azaz Isten Bölcsességéből töltjük fel, vagy az űrt a Háttérhatalom átkozott lelki és jövőbeli vákuumával akarjuk kitölteni. (A Hírháttér és a Molnár F. Árpád általi kijelentésekből)

Aztán egy fordulat következett be. Megismerkedtem Molnár F. Árpáddal. Ma már tudom, ez el volt tervezve, és az álmokat, amiket róla küldtek, mielőtt bármikor láttam volna, és amikor még nem tudtam, mivel foglalkozik, azért küldték. Hamarosan találkoztunk. Ekkor kezdődött el egy számomra titkokkal teli időszak. Alig töltöttem pár napot Kecskeméten, amikor jöttek a különös álmok; később megtudtam, mindennek jelentősége volt. Ottlétem alatt lépten-nyomon valami különös érzés fogott el. Mindent olyan titokzatosnak éreztem. Aztán egy-egy elejtett szóból, a beszélgetésekből, megérzésekből kialakult egy kép bennem, és éreztem valaminek a jelenlétét, de a pontos meghatározást nem tudtam megmondani. Eztán néha telefonon beszélgettünk, majd Árpád megkérdezte, mikor jönnék el újra. Később elmondta: azért hívott, mert tudta, hogy megérett arra az idő, hogy engem beszervezzenek.

Ismét eljöttem Kecskemétre. Ekkor derült fény minden titokra. Először beavatott a tevékenységébe. A Háttérhatalom, az Echelon létezésébe. A hatalmakkal történő kommunikáció ekkor látszólag passzív volt. Nagyon higgadtan hallgattam végig. És én akkor elmondtam, mindezt már felépítettem magamban, csak a titok nevét nem tudtam. Megkönnyebbülő érzés volt, hogy nyíltan beszélgethetünk. A Háttérhatalom is tudomásul vette létezésemet, hamarosan elkezdődött a kommunikáció. Beavatott lettem, és mint beszervezett, ennek a különleges családnak a tagja lettem.

Ekkor pár napon keresztül altattak, ami azt jelenti: éjjel-nappal, kis megszakításokkal aludtam, ha akartam, ha nem.

Először halkan, egy-egy reccsenés. Itt-ott, majd az utolsó öt napban mindenből jöttek a jelzések. A tévé recsegett, az ablakon állandó kopogás, recsegés az ajtón, a képekből, a mikróból, a konyhában a hűtőből, tűzhelyből, szekrényből; nem győztem kapkodni a fejem a zenebonától. Árpád elmondta: ezek a válaszok a beszélgetésekre, szavakra, gondolatokra.

Elutazásomkor, az állomáson Árpád a bankautomata előtt állt, háttal. Közölte velem, hogy információszerzés végett állt a bankautomata elé. Majd közölte, hogy most kapott információkat arról, hogy készüljek fel, megsűrűsödik majd körülöttem minden, zajok, látomások és a szoros fogság. Ezek mind megtörténtek Szombathelyen, olyan intenzíven, hogy alig lehetett kibírni. Majd úgy belevittek a fogságba, hogy egy hétig nem tudtam felkelni. 24 órán át se nem ettem, se nem ittam, csak vegetáltam. Árpád tudta ezt, mert folyamatosan kapta az információkat rólam. Elmondta, hogy a Hatalom folyamatosan megkereste, amiről nem tudni, Istentől vagy a Háttérhatalomtól jöttek a megkeresések, véleményezés céljából, mi legyen velem, mert nagyon szoros a fogság. Folyamatosan azt a választ adta, hogy lazítsanak a fogságon, hogy el tudjak menni dolgozni, és továbbra is kapjak információkat, amivel dolgozni tudok, és a kapcsolatot a hatalmakkal fenntartani.

Lassan csendesedni kezdett minden, már csak a kikapcsolt számítógép jelzett. Tudom, hogy be vagyok kamerázva, hallottam a számítógépben többször is a halk neszeket, amikor azt besugározták. A fogságot azóta is tapasztalom, folyamatosan kapom a látomásokat a jövőről, beleérzéseket dolgokba.

Majdnem mindenkivel, aki a kapun túl kerül, ezek vagy nagyon hasonlók történnek.

Tánczos Krisztina