Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

(Független hírsite)


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, mp3-as, letölthető hírekkel!
!ÍRJON A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBA!
 

 

   

Mesterségük a halál

2007-10-23.
Rövid napihír [MTI 2007. október 9]
Két nő életét vesztette kedden Bagdadban, miután egy nyugati őrző-védő cég emberei tüzet nyitottak autójukra. A nők egy olyan konvojhoz közeledtek, amit a biztonságiak kísértek. Irakban több tízezer magánkatona dolgozik, különböző biztonsági cégek kötelékében. A cégek egy részét az amerikai kormány bérelte fel. Az amerikai nagykövetség azt ígérte, hogy figyelemmel követik a támadás kivizsgálását.
 


Hétfőn fejeződött be egy másik vizsgálat, amiben kiderült, hogy a Blackwater nevű cég biztonsági emberei 17 ártatlan irakit lőttek agyon. A mostani elkövetőkről még nem mondták meg, hogy melyik 'céghez' tartoztak.

 
Ezúttal az utóbbi 'esetről' lesz szó. A televízióban azt is pusmogják, hogy a meggyilkoltak között gyerekek is vannak. Ez 'természetes', hozzátartozik az amerikai 'hadviseléshez', szerte a világon. Arról korábban is írtam már, hogy a dicső "Army" csak a levegőből gyilkol "saját kezűleg". [Olyan 'sólymokat' röptet, akik droggal-tömött állapotban mennek bevetésre és telibe találják - a lakodalmat ...] Az iraki pokol bugyraiba a Nemzeti Gárda lúdtalpasait és - növekvő létszámban - bérgyilkosokat 'alkalmaz'. Régen kiderült, hogy Guantanamo szadista kínzómesterei ugyancsak bérpribékek. A világbotrány nyomására folytatott vizsgálat hálójában voltaképp csak egy terhes kurva akadt fenn.

Ezekkel a vizsgálatokkal kapcsolatban vannak problémáim.

 
Amikor a német 'sondereinsatz' kommandók [az orosz fronton] megjelentek a Wehrmacht és a Waffen SS alakulatok háta mögött, világos volt, hogy tagjaik a katonai bíráskodás hatálya alá esnek. Ugyanez volt a jogi státusuk a részben segédszolgálatos alakulatokba, részben az SS alakulatokba verbuvált ukránoknak is. Az ukránok kiváló harcosok és kiváló gyilkosok voltak. Himmler egyre növelte e segédcsapatok számát. Rájött ugyanis, hogy a gyilkológépek demoralizálódnak és, sajnálván ilyen traumáknak kitenni a teuton lovagokat, a piszkos munkát a segédnéppel végeztette el, ahol lehetett.

Amerikában - a népek nagy kohójában - rengeteg salak keletkezik. Ez a legolcsóbb árú. mindenre felhasználható. Csakhogy ezek a - jelentős részben - bűnöző elemek ugyancsak frusztrálódnak és vagy összeomlanak lelkileg, vagy 'lelkes' szadistákká válnak.

Ami végképp nem tiszta, az a következő. E "cégek" vezetői és alkalmazottai milyen jogszabályok alapján, kinek, mi módon felelősek? Úgy tűnik "korlátolt felelősségű társaságokról" van szó, akiknek az irakiakkal voltaképp nem kell elszámolniuk, mert az Army-val kötött szerződésnek esetleg nincs is erre vonatkozó passzusa. De ha lenne is, a gyilkosok esetében nem bűncselekmény, pláne nem katonai bűncselekmény, lenne megállapítható, hanem egyszerű "polgári szerződésszegés". Erre látszik utalni hogy az amerikai követség - mint egy előkelő idegen - ígéretet tesz arra, hogy 'figyelemmel kíséri' a vizsgálatok menetét. Egy valódi hadseregben ilyenkor a katonai ügyészség veszi kezébe az ügyet és letartóztatja a gyilkosokat, majd kommünikét ad ki időnként a nyomozás állásáról.

Érdekes, hogy a yankeek milyen szigorúak tudnak lenni, ha róluk van szó. A második világháborúban a nyugati fronton - Malmedynél - az SS-ek belegéppisztolyoztak egy fogolycsapatba. Nem volt szándékos gyilkosság. Egy vélt, vagy valódi, szökési kísérlet miatt az egyik őr elveszítette önuralmát és meghúzta a ravaszt. Többen követték... A katonai rendőrség, a dicső MP-k akcióba léptek. Tömegesen kínozták az SS katonákat, hogy terhelő vallomást csikarjanak ki olyan parancsnokokkal szemben, akik az esetről mitsem tudtak. Tucatszámra akasztottak olyan tiszteket, akiknek a mészárláshoz nyilvánvalóan semmi közük nem volt.


És végül vessenek egy pillantást a Blackwater "cég" fenti logojára. Egy tigrismancs díszeleg benne. Pedig ők nem tigrisek, hanem hiénák [dögevők] akiket a történelem leggonoszabb hatalma uszított az iraki népre. Merem remélni, sorsuk beteljesedik, levadásszák őket... A tizenhárom csomós hóhérkötél azonban nem nekik jár, hanem azoknak akik felfogadták ezt a gyilkos hordát.

Ja! Ne feledjük, őrző védő cégek alkalmazottai "harcolnak" a pesti utcán is. Azt pedig jól tudjuk, értük, miattuk ki fog felelni - ha eljön az ideje.


 
Sz. Gy.
 
Előző cikk:
2007-10-22. -
HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ:
- A Sátán Babilonjának államhatalmáról;
- Üzenet a rendőrgyilkos rendőröknek
A mikrofonnál: Molnár F. Árpád VMP3O
Letöltés VMP3O
Lap teteje Következő hír:
Az Erzsébet híd tüntetésén forgattam;
Videofelvételeim bizonyítják az állami hamis vádakat és más bűncselekményeket

A cikk felolvasva: VMP3O
Letöltés VMP3O
   
 

web counter
web counter

(Molnár F. Árpád honlapja)
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu