|
Ebergényi Németh Magda
Szirmok
Ó, Uram, mikor mondhatom,
a gonosz megbukott....
Lelkemben a rózsák
hogyan nyílhatnának,
húsomba tép naponta
foga a halálnak….
Tompul szemem csillogása,
fájón nyílik sok csalásra.
Szívemnek lassul dobbanása,
ha topogó koldust lát az éjszakában.
Forr a vérem sok arcátlanra,
kik a többséget tartják nyomorban.
Ó, Uram!, mikor mondhatom:
a gonosz megbukott?!
Mikor tekinthetek tiszta égre,
a földi vétket eltemetve?!
Meddig kéred tőlem, hogy tűrjek?
Mikor mondod, hogy vége? !
Te vér nélkül is megteheted,
terjeszd elő ítéleted…!
Ebergényi Németh Magda
Utoljára
Nekem soha nem fájt, ha reményem megcsalták.
Sok volt a bánat, de angyalok vigyáztak.
Álomnak vettem az életet, amin át kell esnem,
s most testemet megunva, tisztulni mehetek újra.
Én még egyedül sohasem voltam...
sajnálkozva nézem a panaszkodókat.
Hit nélkül elvesztem volna,
ha az úr a kezemet nem fogja….
|
Ebergényi Németh Magda
A minden
részeként.....
Az élet olyan,
mint a folyam.
Csermelyként indul,
patakká dagad.
Fecsegve, gyöngyözve
keresi az utat,
amely a boldogság
felé rohan.
Feltörünk,
mint a forrás,
megváltani indulunk
minden hibát.
Hordozunk
sok ígéretet,
amit a jövő elénk kergetett.
Futunk
sebes áradatként,
néha megállunk
az áhítatért.
Az évek, néma kövek,
hordalékot görgetnek,
jó lenne köztük keresned.
Ahogy a kő, sziklává nő,
úgy fogy az erő.
Az elveszett perceid
lenyomata, emlékként
tereli utadat.
Lustán, akár a nagy folyam,
a tengerbe olvadsz.
Megérkeztél!
A semmiből jöttél,
most a minden része lettél….
|
