 |
HÍRHÁTTÉR |
|
|
|
|
|
HÍRHÁTTÉR |
|
|
|
|
Az Élet menete és a „vascipők”
2008-04-18. Nem kétséges, volt egy időszak, amikor azért haltak meg emberek, mert zsidónak születtek! Békés és magukat magyarnak valló emberek, családok kerültek a megkülönböztetés aljas egérfogójába. Rabbik, bankvezérek, orvosok, ügyvédek, gyermekek, öregek és betegek, várandós és nem várandós anyák szálltak föl a marhavagonokba, hogy megtegyék a hosszú utat a halálig, hogy dolgoztassák őket ingyen, hogy kivonják őket a társadalomból, elszakítva őket szeretteiktől.
Nem kétséges, volt egy időszak, amikor azért haltak meg emberek, mert magyarnak születtek! Békés és magukat kereszténynek valló emberek, családok kerültek a megkülönböztetés aljas egérfogójába. Papok, szerzetesek, bankvezérek, orvosok, ügyvédek, gyermekek, öregek és betegek, várandós és nem várandós anyák szálltak föl a marhavagonokba, hogy megtegyék a hosszú utat a halálig, hogy dolgoztassák őket ingyen, hogy kivonják őket a társadalomból, elszakítva őket szeretteiktől.
Van egy nép, amely sok évszázadok keresztül haza nélkül élt, de megszerezte magának a hazát, ezernyi szenvedés és kín árán. Mert az a nép összetartó, egymást segítő és hitéhez hű nemzet, s amely nép soha nem ölte meg magzatát...
Van egy nép, amely sok évszázadok keresztül saját hazájában élt, de elvesztette a hazát, ezernyi szenvedés és kín után. Mert az a nép széthúz, egymás ellen acsarkodó, hitehagyott, s hat évtized alatt mintegy hétmillió magzatát gyilkolta le…
És folytathatnám a drámai mondatokat. Mégsem teszem. Hiszen mindenki tudja, hogy miről beszélek. Egy olyan dologról, amelyet csak az emberi faj tud megtenni a maga aljasságában, előre megfontoltan, évszázadokkal és évezredekkel előbbre gondolkodva, aljasul és fajának nevével ellenkezve – embertelenül. Azaz, hogy emberül.
Fáklyák világánál emlékezett ezer ember a vascipőknél, amely cipők képzeletbeli viselői homlokegyenest ellenkező oldalon álltak, mint a mai emlékezők. Ma már mindegy, hogy akkor az öreg szatócs, a polgári család, a rabbi vagy ezek megmentői voltak az áldozatok. Emberek haltak meg, embereket kínzott egy őrült, a mai magyar kormányhoz hasonló embertelen hatalom… Nem lehet tudni az idejét annak, mikor kezdődött, mikor korcsosult el az emberi faj. Minden nép és nemzet, minden nemzedék a maga bőrén tapasztalja e szánalmas és gyűlölködő tulajdonságot, s minden nemzetben, nemzedékben ott vannak azok, akik az embertelenség ellen vívják szélmalomharcukat. Mert az embertelenség minden korban ugyanaz. A hatalomvágy, a területszerzés, a pénz-centrikus élet, a mindig többre vágyás fordítja az embert az ember ellen. Táborok pedig mindig voltak. Voltak a római korban, a középkorban, az újkorban, és vannak ma is. Csak az ott lakókra később emlékeznek majd, mint ahogyan minden kor áldozatai csak évszázadok múltán kapják meg a kegyeletet… ezzel leplezi ugyanis az éppen a korábbi áldozatokról emlékező korszak politikai vagy vallási elitje a saját bűneit. Ma teli torokból zsidózunk, még a rettenet emléknapján is. Pedig akiket akkor elvittek, zsidót és keresztényt, az nem a ma emlékező zsidó és keresztény volt. Mert az akkori zsidó magyar zsidónak vallotta magát, s ezért Trianon után kétszeresen volt bűnös az utódállamokban. A keresztény pedig saját életét is kockára téve mentette az üldözötteket, s került a Dunába golyóval a hátában, épp úgy, mint a zsidó. A mai zsidó magyargyűlölő, vezetője a gyilkos kommunista korszak kinevezettje, aki vádaskodik, gyűlöletet kelt. A keresztény régen elfelejtette az ellenség szeretetének a parancsát. Megosztottak lettek az egyházak is, mert van aki sérelmei által gyűlöl, s van aki emlékezik még egy emberre, aki megfeszítettek… s aki tanított… Minden megváltozott. A hatalom egy őrült, hitleri normákat magáénak ugyan nem valló, de aszerint cselekvő gépezetté vált, A politikai vezetés a Göbbels-i hazudozást tartja követendő útnak, s a Habsburgoktól tanult, nemzetiségekkel való revolverezést használja fegyverül saját nemzete (és egyben saját maga) ellen. Nem állunk messze a táborok újbóli megnyitásától sem, csak ott azok lesznek az őrök, akik őseikért állnak bosszút rajtunk, akik artikulátlan hangon ordítják a fülünkbe, a befogadók és az üldözötteket megmentők fülébe, hogy „mi jobban gyűlölünk benneteket, mint mi titeket”. Mert nekik ma semmi más nem számít, mint a hatalom és a beteges világuralmi törekvés. Nekik mitsem számít a mi áldozatunk, a közös áldozatok történelmünk során. Akik valóban szenvedtek a szenvedés korszakában, azok hallgatnak, és rémülettel tekintenek azon folyamatokra, amelyek az ő szenvedéseikkel élnek vissza. És mi mit teszünk? Ostobán ugyan, de védekezünk. Úgy védekezünk, hogy azzal olajat öntünk a tűzre, s nem cionista veszélyt, hanem zsidóellenességet hirdetünk, noha e két fogalom teljesen mást takar. Igen, ott vannak a vascipők. Ott van Salkaházy Sára cipője, ott van Kálló esperesé, ott van az elhurcolt városmajori kápláné is, és az ismeretlen ezreké, tízezreké a zsidómentőké és a zsidóké egymás mellett. És ezeknek a cipőknek a viselői ma döbbenten állnának a mai kor nemzetellenes gépezete előtt, s nem hinnék el, hogy áldozatuk, akárcsak az aradi tizenhármaké és a később az 56-os hősöké is… hiábavaló volt. Vannak még cipők… gondolatban az egész Kárpát-medence tele van cipőkkel… Ilova, Zsilava, a Duna-csatorna mindkét oldala, a Dráva partja, Marosvásárhely, Pozsony, Kassa, Újvidék, a Gulág, az Uralon túli haláltáborok, de tele van cipőkkel a Hortobágy is. Ám, ezekhez a „cipőkhöz” senki nem megy fáklyákkal, nem tart beszédet senki, s nem fontos senkinek a sokmillió magyar áldozat. Háromszázhúszezer igen! Igaz, ők éppen úgy ellenkeznének a mai erkölcsi mélységekkel szemben, mint sokan ellenkezünk. Csak ők már nem beszélhetnek. Az egész Kárpát-medencében keretlegények rúgták be az ajtókat, erőszakolták meg a nőket, lőtték le saját udvarában a férjet, a gyereket, a nagyapát… vagy tették vagonba, hogy messze idegen tájakon kínok között haljanak meg. Keretlegények, akik genetikailag azok, más-más egyenruhában és a más-más eszmerendszertől hajtva. A végeredmény a cipők sokasága, amelyeket a Duna partján láthatunk, s amelyekből az európai jéghegy csúcsa látható csak. Vajon június 4-én lesz-e rendőri biztosítás és rendőri erőszak nélkül méltó megemlékezés ezeknél a Kárpát-medencei áldozatokat is idéző cipőknél? Lesz-e zsidó vezetők részéről megemlékező beszéd a magyarság iszonyú 20. századi sorsáról, mint volt most a katolikus egyház részéről efféle…? Lesz-e képregény Trianonról az iskolákban, s lesz-e egyszer végre kézfogás a politikai és gazdasági hatalomra törő politikai zsidók kizárásával a magyar keresztény és a magyar zsidó között? Hiszen a magyar zsidónak éppen olyan tragédia volt Trianon, mint a nem zsidó magyarnak. Erre számos példa van… Ám, ha már nemzetiségekről beszélünk, s az elhurcolások embertelen tényéről… lesz-e vajon valamikor is a magyarországi németek meghurcolásáról, a kulákok nagyimrei megkínzatásáról, a ’45 és ’56 közötti magyar hősökről közös megemlékezés? Lesz-e a Felvidékról Prága környékére, rabszolgának szállítottakról? Az 56 utáni áldozatokról, az akkor elüldözöttekről… Holocaust? Élet menete? Nem! Ma egyhelyben való primitív politikai toporgása folyik, történelmi tudás illetve történelmi hazugságözön közepén. Mert ma egyre erősödik a magyarok elleni „holocaust”, a „Kiirtanám az összes keresztény” jelszó alatt és vezérletével. A magyar politikai vezetők külföldi lapokat fizetnek e hazugság európai sulykolása érdekében, s maguk is elmondják, hogy a magyarok felelősek hatszázezer zsidó megsemmisítésében, ami persze alapvetően hazug állítás mind a számokat, mind a felelősség általánossá tételét illetően. A Neue Zürcher Zeitung, a Süddeutsche Zeitung aljas göbbelsi – illetve gyurcsányi és kisspéteri – hazudozásait jelenteti meg, s arra sem veszi a bátorságot, hogy a tiltakozásul kapott sok ezer levélre választ adjon. A Magyar Külügyminisztérium pedig, mint megrendelő(?) egyetlen szóval sem tiltakozik eme uniós és svájci hazudozást illetően, nem követeli Spillmann főszerkesztő lemondatását… Kenessey Csaba barátom Svájcban megtette a tőle telhetőt. Konferenciát szervez e lapok meghívásával a magyarságról, az állítólagos antiszemitizmusról, s a világban a Gyurcsány-kormány által festetett képünkről, amely nem véletlen, és összehangolt sárba tiprásunk… Talán ott kiderül néhány dolog, és talán meg is jelenik a lapokban… remélhetőleg nem úgy, hogy „Zürichben összejöttek a magyar fasiszták”… Ma csak egy célunk lehet – zsidónak és nem zsidónak egyaránt -: az, hogy soha többé ne kelljen a „vasöntő schuszternak” efféle látogatható cipőket öntenie a Kárpátok gyűrűjében. Mert az életért menetelni csak együtt lehet… és a fáklya nem gyújtogatásra való ez esetben, mert az méltatlan mindazokhoz, akikre emlékezünk! Stoffán György
|
|
(Molnár F. Árpád honlapja) |
 |
 |
