Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, mp3-as, letölthető anyagokkal!
!ÍRJON A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBA!
Napi friss! - Rövid hírek és kommentek

 

   

"Életfogytiglan!" - Tudósítás a Civil Jogász Bizottság tegnapi gyűléséről, melynek témája a Gyurcsány Ferenc elleni feljelentés volt

 

2008-03-14.
Molnár F. Árpád

A Civil Jogász Bizottság (CJB) tegnapi gyűlését a Deák tér közelében lévő Articsóka étteremben tartotta. Az immár Morvai Krisztina kiválásával szegényebbé, de elveszetté nem vált CJB az igazságharc néhány frontemberén kívül (amilyen Gőbl György, Gonda László, Bene Gábor) a CJB vezetője, a 70. életéve fölött járó, a régi urakhoz hasonló személyiséget megjelenítő, az 1977-től a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának tagja volt Völgyesi Miklós, jelenlétében és vezetésével tartotta meg ülését. A helyszínen javarészt öltönyös-nyakkendős, túlöltözött és rendkívül visszafogott - tehát erőt alig megjelenítő - jelenlévők érthető módon nem keltettek túl jó benyomást azokban, akik fél életüket éppen öltönyös-nyakkendős bűnözők elleni harccal töltötték el. A CJB-ülés hangulata inkább egy hajdani pártbizottságbeli ülés hangulatát jelenítette meg, ennek ellenére messzemenően pozitív tónusokkal és eredményességgel. Tehát a CJB-ből éppen a Morvai-féle közvetlenebb, emberibb vonal hiányolandó, a közvetlenebb kapcsolat a képviselt 2006-os károsultakkal, mely viszont semmi módon nem hiányzott az egy nappal korábban alakult Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) alakuló gyűlésén, melyről a Hírháttér szintén tudósítani fog. A CJB-ülésen olyan további neves személyek - nem csekély minőségű felszólalásokkal - vettek részt, mint az 1956-ban halálra ítélt Wittner Mária.


Balról: az ülésen többször felszólaló Gonda László emberjogvédő, a Magyar Nemzeti Bizottság (MNB) elnöke, mellette Gőbl György, a KJE titkára, akit megkergettek a rendőrök 2006-ban, és aki ellen a mai napig koncepciós per van folyamatban, ami miatt (és a többi megrendelt koncepciós per miatt) Gyurcsány Ferencet, mint fő felelőst és politikai hátteret szabadságvesztéssel kell büntetni. Jobbról Wittner Mária országgyűlési képviselő, 1956-os halálra ítélt. Mindhárman ragyogó spontán beszédet tartottak.

Völgyesi Miklós, a Civil Jogász Bizottság (CJB) elnöke szerint a média mellett egy új hatalmi ág van kibontakozóban: a civil mozgalmak. Ezek közé sorolja a CJB-t is. Példának hozta fel Tubest, az egészségügybiztosítás és a tandíj elleni megmozdulásokat. Kiemelte: jó, hogy nem népfront jellegű az ellenállás, hanem sokszínű, számos szervezetet tömörítő. "Mi is ebből a talajból nőttünk ki" - mondta Völgyesi.

Az erőtlenség jele, amikor a volt bíró kijelentette: demokrácia szempontjából "egy kicsit gyerekcipőben járunk", hiszen Morvai Krisztina a realitásokat óvatosan megközelítgető és kerülgető stílusa helyett talán egyenesen kimondta volna, hogy 'olyan diktatúra van, mint annak a rendje'. Völgyesi szerint a hatalom saját hatalma biztosítására

     1. előbb a törvényeket változtatja meg,

     2. ha ez nem megy, akkor kormányrendeleteket hoz a maga, nem pedig a lakosság érdekében.

A 2006-os őszi állami gaztetteket "súlyos katonai bűncselekmények"-nek nevezte. Bővebben kitért az azonosító számok levételére, amire a hatalom adott utasítást.

A miniszterelnöki felelősség a 2006-os eseményekben vitathatatlan - mondotta, kifejtve, hogy az elmúlt időkben 7 magyar miniszterelnök végezte erőszakos halállal, saját szavaival: ki "ártatlanul", ki "megérdemelten". Természetesen - vetem közbe - ártatlan miniszterelnök nem létezik, nem is lesz ilyen, amíg ember vagy emberszerű lény irányítja ezt a bolygót, hiszen hol volt olyan miniszterelnök - tegyük félre a látszatokat -, amelyik ne lett volna szó szerint legalább többszörös gyilkos. Nem lehetett ilyen.

A volt bíró, aki 1977-től a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának tagja lett, és aki mind a mai napig szégyenszemre az egyetlen olyan bírónak tűnik az elmúlt 50 évből, aki egyáltalán hangját meri hallatni és képes bármit is tenni a bírói hivatás minden bíróra kötelező irányvonala felé fordulva (legalábbis ha nem akarnak börtönbe kerülni bűnszervezetben való részvételért, valamint sok egyéb mellett hivatali visszaélésekért), közölte:
 


Kulcsmondat az egyetlen olyan bírótól, aki bíróhoz a leginkább méltón tud megszólalni: 'Amikor a jog ütközik az erkölccsel, akkor az erkölcs az irányadó.'

"Amikor a jog ütközik az erkölccsel", akkor az erkölcs az első. Ennek példájaként a Gyurcsány Ferenc által eltávolított Medgyessy Péter miniszterelnöki posztról történő lemondását említette, nem hozzátéve, hogy természetesen Medgyessy Péter addig is - mint egész életén át - veszélyes köztörvényes bűnöző volt.

Az általa és a CJB nevében aláírt, hosszas és gondos munkát követően elkészített feljelentés kapcsán, Gyurcsány Ferencre célozva kijelentette, hogy példaértékűnek tartja, hogy a Fideszes képviselők a kordonbontást követően lemondtak mentelmi jogukról. Elmondta: Gyurcsány Ferenc fontolta volna meg a lemondást, akkor szükségtelenné vált volna ez a CJB és általa tett és publikált feljelentés. Közölte: aki vitatkozni akar a feljelentésről, vele tegye!

A feljelentés bizonyító erejű fényképeket is tartalmaz. Így bemutatásra került, hogy a rendőrök a hatályos jogszabályokkal szemben csoportosan, fejmagasságban tüzeltek, és bizonyításra került, hogy ezt teljességgel fegyvertelen, békésen álldogáló civilek tömegei ellen tették. Ezek a fotók benne vannak a feljelentésben, és - teszem hozzá - puszta létezésük tényével is kimerítőleg minősítik az Európai Unió és az Egyesült Államok katasztrofális hozzáállását, gyurcsányi pártolását és azt, hogy nem életszerű, hogy Gyurcsány Ferenc ezekről - erre Völgyesi is kitért - sem akkor, sem azt követően nem tudott. Azaz Gyurcsány úr esetében az életfogytiglani szabadságvesztésen kívül más szóba sem jöhet.

Völgyesi Miklós elmondta, hogy az Országgyűlésnek kellene ellenőrizni a kormányt, ezzel szemben az a gyakorlat, hogy a kormány erőszakolja keresztül az akaratát az Országgyűlésen. Képtelen helyzetnek nevezte, hogy a hitelüket más helyzetekben elvesztettnek deklarált rendőrök tanúvallomásait a bírósági gyakorlat ugyanakkor hitelesnek minősíti. Nem tudja, hogy a bíróság mikor fog végre megválni ettől a rossz gyakorlattól.

A Magyar Hírlap címoldalon, valamint több oldalas beszámolóban hozta a CJB Gyurcsány Ferenc elleni feljelentését, Gőbl György hatalmas fotójával, amin éppen az látható, hogy a nemzeti színű - tehát nem is Árpád-sávos - zászlóval beterített, azóta Sopron legfőbb emberjogvédőjévé emelkedett Gőbl Györgyöt felfegyverzett, álarcos és azonosító számok nélküli rendőri jogsértők és - Gyurcsány úr szavaival - "rendzavarók" üldözik. Gőbl György, aki az egy nappal korábbi, a 2006-osok védelmére és képviseletére létrehozott emberjogvédő gyűlésen is megjelent és vezetőségi taggá választatott, a Völgyesi-féle CJB-ülésre is eljött, és több ízben fel is szólalt, többek között az 1956-os halálra ítélt Wittner Mária (szavai szerint "Marika néni") és Völgyesi Miklós felé címezve szavait. Völgyesi bíró - dicsérve Gőbl György futóképességeit, amivel lekörözte a rendőröket - halmozottan kitért arra, hogy abszurdum, hogy a hatályos törvényekkel szemben a rendőrök annak ürügyén gyaláztak és vertek össze embereket, mert nemzeti színű jelképet viseltek vagy hordtak magukkal. Akiknél nemzeti színű jelkép volt, az ok volt arra, hogy megtámadják és bántalmazzák őket, mondta, hozzátéve, hogy az ilyeneknek nincs helye a rendőrségen, és a rendőri állományból el kell távolítani őket a parancsnokaikkal együtt. Úgy látszik - fűzöm hozzá - a rendőrség és a kormány, így Gyurcsány Ferenc eddig az egyszerű következtetésig sem jutott el. A kérdés így csak az, nem-e azért, mert tényleg nemcsak véreskezű Néró, de hibbant is, ahogyan Morvai Krisztina nevezte, így érthető módon a legegyszerűbb összefüggéseket sem képes felfogni.

Völgyesi Miklós kiemelte, hogy a hatályos jogszabályokkal szemben a rendőrök részéről nem készült egyetlen árva sor írásos jelentés sem(!), amiért egytől egyig valamennyi rendőrnek fegyelmit kellett volna kapnia! Hozzátette: el tudják képzelni, hogy ezt egy felsőbb vezető meg merte volna tenni? Egzisztenciális bukását okozta volna - utalt a CJB-elnök Gyurcsány Ferenc és a kormány megtorló gépezetére és gyakorlatára.

Emlékeztetett arra, amiért engem annak idején halállal fenyegettek, amikor egyedülálló módon és alighanem először megírtam, hogy az országos rendőrfőkapitányt a miniszterelnök nevezi ki és távolítja el. Én arról beszéltem akkoriban, hogy ezért a rendőrség nem politikafüggetlen szervezet, amiért akkoriban az MSZP és a Fidesz, valamint a Dávid Ibolya vezette MDF valami elképesztő gyűlölettel átitatva örök elzárással és halállal fenyegetett meg. Lám, mekkorát változott azóta a világ: ma már egy CJB-elnök is mer erről beszélni. A miniszterelnöki függés miatt - mondotta Völgyesi - a felelősséget legfelül, a miniszterelnöknél kell kezdeni. Batthyány a példa arra - mondta -, amikor egy miniszterelnök mindenért felel.

 


CJB-ülés 2008. Balról: Barna Tibor, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) elnöke, Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság (CJB) elnökhelyettese és Völgyesi Miklós CJB-elnök

A brutalitásoknak - közölte Völgyesi - egyetlen célja kellett, hogy legyen: hogy az emberek ne merjenek élni alkotmányos jogaikkal.

A rendőrségről eztán elmondta:

     1. A hatályos jogszabályok szerint a bűnös parancsot meg kell tagadni,

     2. a II. Világháború óta senki nem hivatkozhat arra mentségül, hogy parancsra kellett cselekedni.

Völgyesi megerősítette, amiket a Hírháttér mindig is állított: igen, felsőbb parancsra cselekedtek a rendőrök, és nem volt olyan, aki megtagadta volna a parancsot! Szavait idézve: a rendőrök intézményesítetten cselekedtek, kivétel nélkül! Ehhez - mondta az elnök - garantálni kellett, hogy ne legyen bajuk.

Völgyesi Miklós kijelentette: előbb-utóbb el kell jönnie annak az időnek, amikor Gyurcsány Ferencnek felelnie kell. Szavait az először felhangzó nagy taps fogadta.

Ezt követően a jelenlévők kérdéseire került sor. Megkérdezték: Gyurcsány Ferenc mennyire lenne büntethető?

Amit a Hírháttér hónapok óta hangoztat, közbekiáltásokkal zengett:

"ÉLETFOGYTIGLAN!".

Az e napi gyűlésen először létrejött "hangzavart" követően Völgyesi Miklós első szavai között hangzott el:

"Életfogytiglan."


CJB-ülés 2008: Szöőr Anna és Völgyesi Miklós elnök

Hozzátette, valószínű, hogy a miniszterelnököt ennyire nem ítélik - hozzáfűzöm: egy szemernyit sem biztos az sem, hogy végül nem bitófán végzi -, de Völgyesi elmondta, hogy amint a jogi lehetőségek megnyílnak az elítéltetésére, lehet, hogy "el fog húzni Moszkvába". Völgyesi Miklóstól ritkán hallani ilyen egyenes beszédet; Morvai Krisztina - ha jó formában van - talán még azt is meg merte volna tenni, hogy Moszkva helyett a legfőbb háttérországot, Izraelt nevezi meg, ahogyan egy későbbi felszólaló személy, Kardos Gábor, aki igen verzátus (jártas) a nemzetközi szervezett bűnözést illetően is, nemcsak megnevezte, de ragyogó készséggel a részletes tényfeltáró és jogi hátterét is kifejtette a 2006-os események titkosszolgálati és állami bűnszervezeti összefüggéseinek, ahogyan rendszerelméleti elemző szónoklatot tartott egy atomfizikus is arról, milyen tények tűnnek elő annak igazolására, hogy a lakosság tömegei elleni állami erőszak precízen megtervezett állami merénylet volt a helikopter mozgásától a tömeg elleni akciókig bezárólag.


Kardos Gábor ragyogó, és messzemenően példaértékű ténybeszámolót adott a 2006-os brutalitás nemzetközi titkosszolgálati és ezzel összefüggő bűnszervezeti hátteréről, felvetve a nemzetközi nyomozószervek bevonásának szükségességét a 2006-os és azt követő állami bűncselekmények felderítésére. Nagyon kevesen mernek ilyen bátran, és nagyon kevesen tudnak ilyen szakszerűen nyilatkozni.

Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság frontembere, Völgyesi Miklós jobb keze sajnálattal közölte, hogy az EU és Frattini úr a 2006-os (és azt követő) eseményeket "magyar belügynek tartják", és azzal védekeznek, hogy 4 évente módjában áll a magyar lakosságnak, hogy mást válasszanak. Szöőr Anna szavai szerint: olyan, mintha azt mondanák, most már együk meg, amit főztünk. Bár "az EU-t és az Egyesült Államokat nem érdekeljük" - mondta Szöőr Anna -, de kapaszkodjunk abba vigaszként, hogy az USÁ-ban az is elhangzott valaki részéről, hogy Magyarországon "valami baj van".

Az ülésen röviddel ezután Völgyesi Miklós részéről kulcsmotívumként elhangzott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké jelölésekor már nem volt sem miniszter, sem az Országgyűlés képviselője, ezért miniszterelnöki jelölése eleve Alkotmánysértő módon történt.

Úgy látszik - teszem hozzá - a történelmi tapasztalat erősíti a tényeket, és a véreskezű diktátoroknál, amilyen George W. Bush is - a választási csalás gyakran magától értetődő. Hiszen mindazok, akik ilyen szélsőséges és közveszélyes bűnözőket támogatnak, amilyen a sortüzes és csonttörő, szaknyelven paranoid jegyekkel halmozott, primitív reakciókra hajlamos, bűnöző alkatú és hiszteroid pszichopata Gyurcsány, természetesnek veszik, hogy egy ország legfőbb és legveszedelmesebb terroristáját választási csalásokkal hatalomra juttatva, mint illegitim, sosem megválasztott vezetőt követik és követtetik erővel, kényszerrel és az erőszak, valamint a megtévesztés minden elérhető fegyverével.


A képen látható atomfizikus az állami bűntettek tömegének szándékos előkészítésére mutató, egységességet és halmozott összefüggést igazoló körülményekről beszélt, a helikopter mozgásától a tömegek elleni provokációk tényéig. A kép bal oldalán Apáthy Gabi, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) elnök-helyettese. Piros felsőben Gőbl György KJE-titkár, Sopron legfőbb emberjogvédője.

 

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

 


 

A Hírháttér kapcsolódó anyagaiból:
2008-03-02. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: "Egyszerűen diktatúra" - Interjú Gőbl Györggyel
/Riporter: Molnár F. Árpád/

A tartalomból: Gőbl György a soproni civilek és civil szervezetek tagjainak egyik vagy a legkiemelkedőbb alakja, határainkon innen és túl egyaránt egyre ismertebb emberjogvédő. Vele készített interjút a Hírháttér a 2006 október 23-i és azt követő tapasztalatairól, munkájáról, a rendőrbűnözésről, a politikai pártokról és azok összefonódásairól.
KLIKK az oldalra! 
A mikrofonnál: Molnár F. Árpád
(Meghallgatható és letölthető!)

 

 

2008-03-09. - Közlemény a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete megalakításáról
/Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete/
Részlet: Nyilvánosságra hozzuk a közhatalom által elkövetett jogsértéseket. És itt gondolunk a rendőri erőszakra, az ügyészség néha megdöbbentő hozzáállására a sértettekhez és a bíróságok néha példa nélküli elutasító vagy bűnösséget megállapító ítéleteire...

 

 
Előző cikk:
2008-03-12. -
HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: "Itt fogunk agyonlőni!" - a Hírháttéren Fábián Gábor, a 2006-os államfasiszta brutalitás áldozata
/Molnár F. Árpád összeállítása/

Részlet: ...mindegyikből áradt a tömény alkoholszag. (...) ...mondták, hogy lőnek a rendőrök. És fogalma nem volt senkinek, hogy miért (...) ...maradandó sérülést szereztem (...). A jobb lábamnak a szárkapocs-csontját három darabba törték el (...) ...azóta sem tudok aludni...
KLIKK az oldalra!

A mikrofonnál: Molnár F. Árpád
(Meghallgatható és letölthető!)

Lap teteje

Következő cikk:
2008-03-14. -
Tisztelt Honfitársaink, Honfitársnőink! Kedves Barátaink!
/Közhatalom Jogsértettei Egyesülete Elnöksége/
Részlet: Gyurcsány Ferenc köztörvényes bűnöző: többrendbeli csalás, sikkasztás, közvagyon hűtlen kezelése, közérdekű információk elhallgatása, ezzel választások törvénytelen befolyásolása, az őszödi beszédben bevallott bűncselekmények és a 2006. szeptemberi-októberi terrorcselekmények okán!

   
 

web counter
web counter

(Molnár F. Árpád honlapja)
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu