HÍRHÁTTÉR |
|
2008-09-15. Azon események, melyeket
most meg kívánok osztani a tisztelt Olvasókkal, életem és
világszemléletem meghatározó részeivé váltak, jócskán bizonyítva azt
a tényt, hogy a ma látható, az ateizmus által plántáltatott
racionalitásokba megbúvó világ csak egy része, kisebb töredéke a
valójában meglévő Egységes Egésznek. Több van annál, mint amit
látsz, még a hétköznapokban is! Szolgáljon ehhez az igazsághoz jó
példaként az én történetem…
Mindenek előtt utazzunk
vissza a múltba, azokba az időkbe, mikor még igen kis gyermek
voltam. Az élet hajnala ez az időszak, a gyermeki ártatlanság
szokásos mindennapjaival. Lehettem vagy hároméves. Ekkortájt még
együtt laktunk a nagyszülőkkel egy igen régi családi házban. A
napoknak szokásos menete volt, minek részeként – akár a legtöbb
helyen, hol kis lurkó van a háznál – a délutáni alvás is, mint
elkerülhetetlen rutin, rendre bekövetkezett. Így történt azon a
napon is. Ebéd után nagyanyám lefektetett aludni, majd kiment a
kertbe, tett-vett tovább. Nekem persze, mivel eleven, csintalan
kölyök voltam, eszem ágában sem volt pihenni, inkább játszadoztam az
ágyon lévő játékokkal. Mai napig is jól emlékszem arra a nagy,
rácsos oldalú ágyra, melyen – ha lehetett – szívesen csimpaszkodtam.
Talán épp így tettem, mikor bekövetkezett az, amit azóta sem
felejtek el, mely kitörölhetetlenül belevésődött a tudatom
legmélyebb bugyraiba is. Tudniillik egy jelenés történt a szobában,
közvetlenül a szemem előtt. A semmiből előbukkanó lény milyenségét
nehéz leírni egy olyan embernek, ki nem látott még ilyesmit, de
azért nagyvonalakban megpróbálom: sovány, emberszerű alakja volt, ám
inkább hasonlított egy nagyon kontrasztos árnyhoz, mintsem egy
valódi élőlényhez. Nos, ez a valami odajött és lehajolt hozzám,
arcát az arcomhoz tette, miközben folyamatosan egy számomra
érthetetlen, nem evilági „nyelven” hadovált. Jellegzetes orgánumát
sohasem felejtem el, ezer közül is megismerném, oly egyedi, ám
számomra félelmet keltő hang ez. Hogy mit akart és
egyáltalán tett-e valamit ott, akkor velem, nem tudhatom, csak
hipotéziseim és fikcióim vannak róla. Egy biztos, nagyon mély hatást
fejtett ki rám, utána többször, hónapokon át visszatérő álmaim
voltak vele, változó intenzitással. Az Olvasóban nyilván
felvetődhet a kérdés, hogy miként emlékezhetnék én ennyire tisztán
ilyen régi dolgokról, amellett akár álmodhattam, hallucinálhattam is
az egészet. Erre nagyon egyszerű a válaszom, minél többet nem is
lehetne mondani: mivel ez számomra oly sokkos trauma volt,
értelemszerűen minden nap gondolok rá, bevésődött, az életemben
megtörtént események egyik alappillérévé vált még úgy is, hogy
magukkal az okokkal nem vagyok még tisztában. Most ugorjunk az időben át
néhány évet, melyek alatt látszólag minden rendben folyt, semmi
ehhez hasonló nem történt, az esemény egyre távolabb és távolabb
csúszott. Körülbelül hatéves voltam,
mikor ismét megjelent. Mi már ekkor új házban laktunk, és én is
külön szobát kaptam. Akkortájt igen rosszalvó voltam, éjszakánként
rendre felébredtem úgy 2 és 3 óra tájban. Ha gyötört az álmatlanság,
forgolódtam és csak néztem bele a sötétségbe. Egy ilyen éjszakán
hallatott magáról ismét, ekkor tért vissza újra az a trauma és
félelemérzés, amit csak az tud átérezni, kivel már megtörténtek
ehhez hasonlók. Épp ébren voltam és csak bámultam a plafont, mikor
meghallottam jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető hangját a
szoba délkeleti sarka felől, ott, ahol a konnektor van. Látni nem
láttam semmit, viszont azt, amit mondott, máig megőriztem a
memóriámban, anélkül, hogy tudnám jelentését. Amit tudatott, leírva
nagyjából ilyesmi lehet: „Háhh Hává” vagy „Háh Háváh”. Gőzöm sincs
róla, hogy miről szólhat e két kifejezés, így természetesen azt sem
tudhatom, mily szándék vezérelte, hogy ezt közölje velem. Amiken én átmentem ekkor
éjszakáról-éjszakára, nem kívánom senkinek. Többször úgy ébredtem,
hogy ott áll a szobában mozdulatlanul és némán, néha egészen a
fekhelyem mellett engem figyelve. Ha már ott volt, nem menekülhettem
ki, ehelyett inkább bebújtam a takaró alá és imádkoztam, hogy
mielőbb tűnjön el. A szüleimnek akkor nem mondtam erről semmit,
ugyanis a korábbi történést sem akarták/merték elhinni, tehát nem
tudtam ezzel kihez fordulni. Egy idő után szokásommá vált, hogy
hajnaltájt felébredvén amilyen gyorsan csak lehetett, átfutottam
hozzájuk, hátralévő éjszakát náluk töltvén az ő ágyukban. Mondanom
sem kell, többször láttam futás közben visszanézvén, hogy ismét nem
üres szobát hagyok el. És ez így folyatódott még néhány évig. (Volt,
hogy a húgom is beszámolt hasonlókról, bár nála csak egy-két eset
történt, nem mérvadó, akármi lehetett.) Majd úgy tizenkét éves korom
tájékán végleg abbamaradtak ezen események. Nem sokkal később már
képes voltam eltölteni egy teljes éjszakát a saját szobámban. A
lény, ki sokszor naponta jelenését tette nálam, úgy eltűnt a
semmibe, mint ahogy jött. Ma már, így felnőttként, akár távoli,
zavaros gyermekkori élményeknek is tűnhetne ez az egész dolog, ha
nem gondolnék rájuk minden nap. A magam módján igyekszem kutakodni,
magyarázatot találni… s talán sikerül, talán nem. Azt hiszem, hogy
az a fogalom, hogy félelem, valahol ilyesmi helyen kezdődik el csak
igazán, hisz rendkívül kiszolgáltatottnak éreztem magamat. Tisztában vagyok azzal,
hogy a legtöbb embernek e cikket olvasva alapos kételyei támadnak
majd, ez ellen nem is tudok, tudhatok mit tenni. Innen, a távolból
nehéz is lenne számomra bárminemű igazság elkeseredett bizonygatása,
jóllehet, nem kívánok élni ilyesmivel. A szkepticizmus egy
természetes emberi reakció, mi azonban sokszor túlzásokba
bocsátkozik, és sutba dobja még azt is, mit nem kéne, hisz valós és
igaztól való. Tehát, kedves Olvasók,
soraimat következtetés és magyarázat nélkül zárom, csak annyit kérek
mindazoktól, kikre mégis hatott írásom valamilyen módon,
gondolkodjanak el, vizsgálják meg, milyen is saját világképük, mi
fér még oda bele, hisz ha már egy hétköznapi, hitvány emberrel is
ily sok megdöbbentő dolog történt, akkor bizony igen gyenge lábakon
áll a mai tudományoskodó közfelfogás. Ne öntsd ki a gyereket a
fürdővízzel együtt! Athenagorasz
A Hírháttér kapcsolódó
anyagaiból:
2008-09-11.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
Kapott álmok -
Istentől vagy a Háttérhatalomtól?
(A végén a Himnusszal)
2008-08-31.
-
FENYVESI FILM:
Mi a Háttérhatalom -
És hogyan működik
HÍRHÁTTÉR:
Az elkészült jövő
2008-08-22. -
Az emberi elme totális kontrollja és
a Központi Hatalom, azaz a megjövendölt Babilon
HÍRHÁTTÉR:
Leszámol a virtualitással 2008-08-15. -
Egy majdnem végtelen végzete
HÍRHÁTTÉR:
Amit ír, a Történelem
HÍRHÁTTÉR:
Amit ír, a Történelem
|
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu |