Ebergényi Németh Magda
Gerinc nélkül nehéz
kiegyenesedni......
Mondd, mit akarsz még?
Meddig terheled
az erkölcs diktálta rendet,
meddig fertőzöd
a tiszta jellemet,
amely jónak született
s elrontani itt lehet!
Még meddig nyújtod
azt a kötelet,
ami mára cérnaszállá feslett,
s ha elszakad,
ne vádolj másokat!
Törvények szolgálják
védelmedet, de csak az
idő és a lét kifosztója lettél,
s leszel hiteltelen,
kinek gúnnyal ejtik nevét.
Emléknek is rossz vagy,
nem hogy valóságnak!
Kárhozatra jut, aki veled tart.
Mersz szemekbe nézni,
hamis tanokat hirdetni,
készülsz új történelmet szabni?
Nem fogsz boldogulni!
Aki álmokat kerget,
egyszer ki fog józanodni.
A mámort elnyomja a kor,
amit úgy hívnak: nyomor!
Ebergényi Németh Magda
Most, Itt - Hon
Mondd, mi fájhat jobban,
mint amikor egy nemzet
belülről sorvad?
Amikor a fát a féreg belülről
rágja, nehéz annak akadni
furfangos nyomára.
Igaz arcát ki találja, ha
belebújik minden ideába?
S van-e annak igaz arca, aki
a parancsolatokat be nem tartja?
Aki eltűr minden becsmérlést,
csak élhessen a gyümölcs közepén.
A gátakat nem ismeri, sima testét
mindenen átpréseli.
S a férget kidobni csak úgy tudod
ha a gyümölcsből is kitépsz egy darabot!
Közben sorvad a becsületed, arcodra
a szégyen vés jelet.
Belsőd lázas beteg s éled önérzeted,
a hamissággal, azonosulni nem lehet!
Nem érezheti a fájdalmad senki jobban
te most és itt! - hon vagy.
A szenvedést a külhon átérzi, de a súlyt
a kitartó viseli. |
Ebergényi Németh Magda
Álmaim
s elfelejti, hogy lásson
a szívével…..?
Lefeküdt az este,
álmokat keresve,
milliók kifosztott vagyonát
csillagpalást fedte.
Álmodunk igazat,
rabláncon csalókat,
azonos mértéket,
szelíd emberséget.
Felébredünk,
már nem reménykedünk.
Egy fecske is elég lenne,
akit a többi követne…
Most mégsem találkozunk
mással, csak sunyi megbújással.
Pénzérdekelt, megvehető,
talmi csillogással.
Mivé is lészen az ember,
ha hisz a szemének,
hallgat a fülével,
s elfelejti, hogy lásson
a szívével…..?
Ebergényi Németh Magda
Árnyak
Álltam a hídon, várva
a árnyakra
A gyárunkon már lógott,
a lakat.
A Hold is néma maradt.
Alattam parttalan
Hallgatott, a folyam.
A víz fodrában néha el-
elakadt a szennyes indulat.
Csodákra várt
Huszonegy század(,)
Huszonegy évszázad
vérzett el hiába!
Amit tatár, török, labanc
elérni nem tudott,
elvégzi most majd ez a kor!
Háborúnak se híre, se hamva
de elpusztít a szenny hatalma!
Feldobja a víz, kiveti a Föld
s a gőg azt hiszi, a talmi örök!
Üresek a gyárak,
Hold ragyog be néma iskolánkra.
Hol régen a bölcső a kisdedé,
az úr, ott most a semmisségé!
Nincs háború, mégis hullunk.
Napi morzsákért robotolunk.
Eladjuk egy tál lencséért magunk,
Talán’ már nem is vagyunk…?! |
