Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, mp3-as, letölthető anyagokkal!
!ÍRJON A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBA!
 

 

   

Elhatárolódás Mészáros Sándortól a sajtóetika nevében


 

2008-03-02.
Mészáros Sándor

Kijelentem, hogy nem vagyok azonos azzal a Mészáros Sándorral, aki az enyémmel azonos névvel, szerkesztői titulussal a minap többekkel együtt, sok fórumon publikálva tiltakozott Wass Albert Debrecenben felállítandó szobra ellen. Ugyanakkor kifejezetten támogatásomról biztosítok MINDEN  Wass Albert melletti akciót, legyen szó szoborállításról, könyvkiadásról, előadásról – annál is inkább, mert korábban a Szabadság téri Hazatérés Templomának altemplomában megnyílt Szabó Dezső Színházban az én szerkesztésemben mutattunk be többször is (ha nem is elsőként, de az elsők között) egész estés Wass Albert-estet Angyal János, Balogh Márton, Csurka László, Dörner György, Hegedűs Zsuzsanna, ifj. Jászai László, Raksányi Gellért, Sárdy Barbara, Weisz Ildikó valamint jómagam közreműködésével – zeneszerző: Papp Gyula.

Sajnálatosan – nem lévén még internetes nemzeti lapok – akkoriban minderről csakis a Pannon Rádió és a Magyar Fórum számolt be (fizetett hirdetésként a Budapest Televízió is), ám sem a velünk szemben álló, sem a nemzetinek nevezett sajtó (mely utóbbi ma természetesen ünnepli a százéves írót) egy sort sem volt hajlandó írni rólunk, illetve az előadásról – sem előtte sem utána.

Ma a tiltakozók – ennyit a médiaegyensúlyról – hihetetlen támogatást kapnak.

Visszatérve a velem nem azonos Mészáros Sándor nevű szerkesztőre: a sajtóetika nevében ezúton kérem, hogy a jövőben jelölje legalább egy, a nevébe betoldott betűvel azt, hogy ő az szerkesztők, írók között – de legalábbis a kortárs írók között – e szignóval a második, a fiatalabb. Mindezt természetesen az idősebb jogán kérem, hiszen én 1950-ban születtem, 1968 óta publikálok hivatásszerűen – ő pedig (az interneten olvasott adatok szerint) 1959-es születésű.

Tekintettel arra, hogy világnézetünk a legcsekélyebb mértékben sem azonos, ráadásul e konkrét ügyben ugyancsak meghatározó esztétikai, de még inkább világnézeti összeütközésbe is kerültünk, az ügy megoldása sürgőssé vált: határolódjon el ekként ő is tőlem, miként most elhatárolódom én is tőle.

Wass Albert kedvelői természetesen a jövőben is számíthatnak rám, s adott esetben – ha sikerül megszereznem – az előadás videófelvételét is közkinccsé teszem.

 

Mészáros Sándor (az igazi...)

azaz: Mészáros Sunyó, a Pannon és Kincsem rádió egykori (fő)szerkesztője.


A teljes méret letöltéséhez kattintson a képre!

2003., Szabó Dezső Színház, A víz szalad, a kő halad c. Wass Albert est egy pillanata. A mikrofonnál Mészáros Sándor, a háttérben ifj. Jászai László, Hegedűs Zsuzsanna, Balogh Márton, Dörner György és Weisz Ildikó

Mészáros Sándor

 


 

 

A Kincsem Rádió Archívumából (MP3-ban) Mészáros Sándor műsora meghallgatható:
Mészáros Sándor - Kossuth Lajos születésének 203.évfordulója MP3

 

 
Előző cikk:
2008-03-02. -
Gőbl György levadászott rendőrtrófeáiból (fényképekkel)
/Gőbl György fotói és levele - Hírháttér-kommentár/
Tartalom: Gőbl György fotóinak egész sorozata, tárlata tekinthető meg olyan szabálysértésekről készült fotókból, amelyeknek elkövetői rendőrök voltak. Minthogy a rendőrök osztatlanul vadásznak és sortüzelnek, csontot zúznak minden civil ellen, így nekünk is össze kell fognunk, hogy levadásszunk minden rendőrt, akit akár a legkisebb szabálysértésen tetten érünk.

Lap teteje

Következő cikk:
2008-03-03. -
Cserni bíró és Tibikéje kicsapta a biztosítékot - Szemben a bírósággal
/Havrilla István/
Tartalom: ...Cserni bíró (majd dr. Póta Péter bíró) nem zárta le az ügyet, tovább folytatta, több éven keresztül, mialatt több tárgyalást tartott, rendőri elővezetéseket rendelt el, elmeorvosi szakértői vizsgálatnak vetett alá, engem, a feleségem és a három kiskorú gyermekemet, (a családomat) folyamatos zaklatások érték.

   
 

web counter
web counter

(Molnár F. Árpád honlapja)
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu