Kedves Pásztorok, Testvéreim az Úrban!
Nyilván, hogy nagy lehetőség ez a pillanatnyi béke, hogy a keresztények cselekedeteik révén is megmutathassák hitük lényegét.
Úgy tudom, hogy a baptista testvérek ott is vannak a helyszínen, a legszörnyűségesebb időkben is tették ott és teszik a dolgukat ma is!
Orvosaik műtenek, gyógyítanak, munkatársaik segélyeket osztanak, ahogy tudnak, segítenek!
De azt gondolom, hogy még azok a testvérek velünk egyetemben is keresztények, akik nem tudnak jelen lenni! Így mi is csak úgy tudunk segíteni, ahogy tudunk! Imádkozunk! Megszólalunk!
Jó dolog volt, hogy kifejeztétek a nagykövetasszonynak az együttérzéseteket, de ugyanakkor féloldalas keresztényi megnyilvánulás volt ez!
Mert mi sem nem vádolhatunk, sem nem ítélhetünk, de a végrehajtást megtehetjük, meg kell tennünk, tudniillik a megbocsájtás végrehajtását nekünk kell gyakorolnunk.
Nem tett minket senki bírókká, hogy halálra, háborúkra, népirtásokra ítéljünk egyik-másik nemzeteket!
Szeretetünkben sem kivételezhetünk! De, talán abban mégis!
Mert ha csak lehet, ne szeressük mi a mammonokat és az öldöklőket!
S ha csak lehet, ne úgy szeressünk mint a világ szeret, hogy szeressük a hatalmasokat, a gazdagokat, a befolyásosokat, a népszerűeket, hogy minekünk abból valami hasznunk származzon!
Igyekszünk mi barátainkká tenni azokat, akiktől evilági javakat, haszontalanságokat, üveggyöngyöket remélünk?
Hát akkor milyen keresztények vagyunk mi?
Nem ők a keresztények barátai, hanem a világ barátai ők!
Ha Góliátnak, az atomnagyhatalomnak, a pénzügyi világ háttérhatalmának küldözgetünk mi "aportáló" "hites" részvétlevelet, és így hordozzuk az önvádjának, lelkiismeretének ólomnehéz pajzsát, akkor semmi kétség, minket haszonelvűséggel fognak vádolni más keresztény felekezetek, akik nem teszik ugyanezt! Akik ugyan egy fikarcnyi feloldozást sem adnak a gyermekek, civil lakosság ellen is viselt háborús cselekmények elkövetésére.
De nekünk a mi barátainkat kell jobban szeretni!
A mi barátunkat akiről egészen pontosan tudjuk is, hogy ki az!
Az összevert, a lebombázott, a meggyötört, meggyalázott, a felgyújtott, a gyermekétől, házastársától, minden vagyonától megfosztott, lelkében megkeseredett, síró, rívó, összeroskadt ember a mi barátunk!
Tudom, hogy van Magyarországon olyan keresztény felekezet, amely gyűjtést kezdeményezett izraeli háborús árváknak!
Micsoda nagyszerű mozzanat volt ez!
Ugyanakkor micsoda arculcsapása is az irgalmasságnak, hogy az arab háborús árváknak nem gyűjtöttek!
Nem mondom én ennek a felekezetnek a nevét, de ők azok akik, biztonsági őrökkel szűrik meg a belépőket!
Amely őrök meg is kérdezik, hogy "hova igyekszel?", és valami feszültséget érzel ezek után a te gyomrodban! Valami hatalmaskodó erőt, amit te a Szentlélektől idegen hatásnak gondolsz .
|
De sokat mondott nekünk ez a háború ! Azt mondta nekünk:
Keresztények!
Jó Úton Jártok!
Jó úton jártok, ha nem
kerülitek el a segítségre, gyámolításra szoruló embert, hanem
azon az úton mentek, amelyen ő fekszik odavetve, keresztben .
DIREKTE AZON AZ ÚTON MENJETEK! HOGY SEGÍTHESSETEK!
És azt is mondta nekünk ez a háború! Azt mondta nekünk :
Keresztények!
Jó Úton Jártok!
Ha elkerülitek a Hatalmasok, a Gonoszok, a Gazdagok
érveléseit! Emberek, nemzetek, népek feletti ítélgetést! Ha
nem azokat akarjátok szolgálni, akik bármiféle ideológiával a
háborút, tömegmészárlást, népirtást a próféciákkal is
megerősített módon ideológiai alapon támasztják alá és mintegy
igazságos bosszúállásnak tüntetik fel!
Ezért nektek, nekünk, történelmi és szabad keresztény
gyülekezeteknek nemcsak a zsidó nagykövet asszonyhoz írott
együttérzésünket kell kifejeznünk, hanem ugyanolyan vehemensen
az
arab nagykövet felé is meg kell tennünk ezt a lépést!
Különös tekintettel egy gondolatkörre, hogy ahol a kereszténység
evangéliumi tana vezeti a népet
OTT NINCSEN HÁBORÚ!
OTT BÉKE, SZERETET ÉS JÓLÉT VAN!
Áldjon benneteket meg az Úr!
én pedig maradok nagy igyekezettel a ti üdvözlőtök: Figler Csaba
Dicsőség az Istennek!