Nem minden a pénz

A Bethesda Gyermekkórház remek létesítmény. Nem sok ilyen van Budapesten. Pontosabban szólva nem csak ilyen. Már általában gyermekkórház is alig van, csupán csak kettő. Bölcs kormányunk úgy döntött, hogy nem kell több, pontosabban nem ad többre pénzt.  Nem tudom, hogy mi teszi, az emberek tisztessége, a református hit jelenléte, vagy mindkettő együtt, de tény, hogy a Bethesdában értékekkel lehet találkozni. Emberi értékekkel. Az új főigazgató, dr. Velkey György nem törli el elődje emlékét. Dizseri Tamás főorvos úr képe ott van az új igazgató szobájában. Apró dolog, de jelzi: itt, ebben a közösségben tudják, hogy a nagy dolgok csapatmunkában, évtizedek alatt születnek. Hogyan tudnak gazdálkodni a mai pénztelenségben? Nem lopunk! Hangzik a félreérthetetlen válasz, amely egyben vádirat is. Vádirat, mert mindannyian tudjuk, hogy kis országunkban lopnak, csalnak, és nem is akármilyen szinten. Igen, itt kell kezdeni! A főorvos megmutatja az intenzívosztályt. A kis gyermek bőrének több, mint ötven százaléka égett még. Élet és halál között van. Élni fog! – mondja a főigazgató. Élni fog, de amíg túl lesz a veszélyen, mi 15 millió forintot költünk rá. A társadalombiztosítás ebből csak másfél milliót fizet. Pazarlás nincs, csak olyan gyógyszert adunk neki, ami az életéhez kell. De egy ampulla százezer forint. Ne adjuk be, csak azért, mert drága? Minden mérhető pénzzel? Beadjuk, és inkább futunk a pénzünk után.

Obama-láz

Barack Obama, az USA elnöke népszerűsége 80%-os.

Obama-lázban él Amerika. Milliók ujjonganak, énekelnek, üvöltenek önkívületi állapotban az új elnök láttán. Milliók hiszik el, hogy Amerika felszabadul, megújul, és most már más lesz. Nem bánom, hagy örüljenek az amerikaiak az elnöküknek. Szerintem ők látják meg majd először, hogy nem az a valóság, amit a beiktatáskor a média beléjük sugároz. Ők jönnek majd rá először, hogy az elnök ugyan néger, bocs, afroamerikai, de azért az USA-ban kapitalizmus van. Az Obama-láz sajnálatosan ragályos. Persze, nem magától terjed. A magyar értelmiség, a magyar média terjeszti ezerrel. Te, ami itt volt az elmúlt napokban, azt elképzelni is nehéz. Politológusok, egyetemi tanárok, diákok, háziasszonyok, újságírók tették le a nagyesküt, ezerszer elmondva a médiában, hogy Obama ilyen meg olyan, és most ez lesz, meg az lesz. Göncz Kinga szerint eddig is nagyon jó volt a magyar-amerikai viszony, de most, hogy egy „színes bőrű és multikulturális hátterű” ember áll az USA élén, most aztán dőzs! Értelmiségünk lelkesedése talán akkor volt ehhez mérhető, amikor Gorbacsov lett a Szovjetunió első embere. Hát igen, egyesek már ilyenek. Hol ide lelkesednek, hol oda. Még az utcán is találkoztam egy kedves nyugdíjassal, aki ugyan nem hordott Obama-trikót, de váltig hitte: most már más idők jönnek. Jobb, ha tőlem tudja, és nem várja meg, amíg a saját bőrén tapasztalja: más idők jöhetnek, de azok rosszabbak lesznek. Nem Obamától kell várnunk a boldogulásunkat, hanem magunknak sorsunkat saját kezünkbe venni.

Hova lett a Malév?

A hét, de túlzás nélkül az évtized nagy botránya a MALÉV eladása. Nem mondom, hogy az évszázad botránya, mert a magyar kapitalizmusnak egyelőre nincs vége, s még van egy pár dolog, amit az éppen ügyeletes kormány elkótyavetyélhet. Mit tudunk a Malév eladásáról? Gyakorlatilag semmit! Én úgy vagyok, mint többségünk, még sohasem adtam el légitársaságot. Kocsit, sőt lakást is adtam már el, meg aztán a kapitalista piacról valami keveset már sejtek. Na, már most! Ki becsülte fel a Malév értékét? Mielőtt a lakást eladtuk, felértékeltettük, hogy tudjuk, mit lehet érte kérni. Ki mérte fel a piacokat? Lakást se könnyű eladni, ha nincs rá kereslet, de mindig lehet valami pluszt felszámolni. Gázfűtés, beépített Internet-csatlakozás, netán szauna. Szerintem az évek során a Malévba is beépítettek egy-két olyan pluszt, ami vonzóbbá tette. Például az EU-tagság, a hagyományos piacok, a szakemberek. Aztán ki tárgyalt a partnerekkel? Nálunk a feleségem tárgyalt, engem átvertek volna. Lehet, hogy a kormány nevében nem a feleség tárgyalt? Miről szólt az egyezmény az oroszokkal? Ne mondják mindig azt, hogy üzleti titok, mert miután megvan az üzlet, már nem lehet titok. Ha csak valami nagyon nagy disznóság nincs az ügyben. A privatizált Malévből én személy szerint csak annyit vettem észre, hogy minden utazásom során egyre rosszabb volt. Egyre több embert zsúfoltak egyre kisebb helyre. Eleinte nem adtak újságot, manapság már WC-papírt sem. Szerintem az másnak is feltűnhetett, mondjuk az igen tisztelt parlamenti képviselőknek, akik történetesen Malév-gépen mentek WC-re. Otthon miért nem azzal kezdték, hogy parlamenti vizsgálatot kezdeményezzenek? Miért csupán egy-két képviselő vette a fáradságot, hogy beszéljen róla? A magyar média eszes riporterei miért nem szálltak rá az ügyre, vagy, ha rászálltak, miért szálltak le róla. A Munkáspártnak ma nincs módja elszámoltatni a felelősöket, a kormánynak beadott petíciók pedig annyit érnek, mint a Malév gépen a WC-papír. Az idő azonban változni fog. Mi azon leszünk, hogy feltárjuk az elmúlt két évtized állami tolvajait, az ország megkárosítóit, és oda kerüljenek, ahova valók: a börtönbe.

Thürmer Gyula