Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!

Csaknem minden nap bővülő tartalommal, filmekkel és mp3-as csúcsanyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBAN!!

   


Napi friss! - Rövid hírek és kommentek
(Naponta olykor többször is frissülő villámhírekkel)
A Legújabb Napi Friss Hírek: KLIKK!


2009-05-05.
Molnár F. Árpád egy másik, a három harmad csapás törvény oldalán

Molnár F. Árpád és a Hírháttér Orbán Viktor és a Fidesz felvetésére - és tapasztalati módon kimondottan Lázár János ismételt, a bűnszervezet által előtérbe tolására válaszul - a Fidesz által köztudatba vetett "három csapás törvény" helyett a "három harmad csapás törvény" bevezetését hirdeti. Ennek értelmében a most jövő, hatásunkra bekövetkező "rendszerváltások" idején megjelenő ejtőernyősök lelövöldözésével, a világreformok során vagy azt követően az olyan fiatal koruk óta erőszakos köztörvényes bűnözők és elektrosokkos gyilkosok, amilyen Orbán Viktor, akik eddig is az állami egységbűnözés következtében úszták meg a felelősségre vonást, a "három harmad csapás törvény"-nyel az alsó, tehát helyi és hagyományos gazságszolgáltatási, első alkalommal történő lebuktatásra megkaphatják az életfogytig tartó fegyházbüntetést.

A Hírháttérmi a Molnár F. Árpáddal felhívja a Háttérhatalom figyelmét arra, hogy a jövőben - az ő érdekükben is - tanácsos volna a hétköznapi állampolgárok balesetekben, betegségekben stb. történő elpusztításának késztetéseit és energiáit az Isteni Bosszú és a ratifikált kárhozat elkerülése érdekében elfordítani bűnöző politikusok, gazságszolgáltatási vezetők és feltűnő bírói stb. elkövetők, valamint az ellenséges miniszterelnökök likvidálására.

Molnár F. Árpád úr és a Hírháttérmi


2009-04-28.
Egy külföldön élő értelmiségi leveléből az egy az egyben eltussolt magyar pszichiátriai bűnözésről

(...) [a kurucinfósok] le vannak fizetve.

Az elektrosokk terápiát a kommunisták MINDIG is alkalmazták a Szovjetunióban és a Keleti Blokkban, Magyarországon is. Elég volt, ha nem úgy gondolkodtál, mint az elvtársak, és már vittek is a zárt osztályra, ahol zombit csináltak belőled.

Családtagok a karrierjük érdekében a másik családtagot is bezáratták, ha kellett... (...) ... ezért kellett menekülnöm Magyarországról, már útban voltam a "Halálgyár" felé!!!

(...) ... a magyarnak nevezett rendőrség (...) megélhetési bűnözés, és jól meg is éltek belőle!


2009-04-24.
MNÁSZ: Továbbra sem ismerjük el a zsidó holokausztot!

Magyar Nádori Szövetség
A tiszta nemzeti ügy

Továbbra sem ismerjük el a zsidó holokausztot!

Vitán felül álló, hogy görög kultikus szertartás fogalma a holokauszt.

Hát mely nép „krémje” is lenne a Földkerekségen, mely részben magának keresett szenvedését hazugságokból olyan magasságokba tupírozza, hogy az már a hitvány szerkezeténél fogva összedől? – Ha nem az a háborús bűnös nép, mely a palesztinokat gátlástalan eszközökkel irtja, Magyar Nemzetet rafinált eszközökkel pusztítja, életterét magának kiszemelte, mely alapból rasszista és viselkedésével, mintaadásával, degenerált ideológiáival, aberrált hitével, mérhetetlen haszonelvűségével az emberiségnek és úgy az anyatermészetnek a legnagyobb kárt okozta az emberiség történelmében?

Micsoda hitvány jellem az, mely a kézen- közön a saját hitványsága okán kelt népek szenvedése, népek módszeres irtása, hátrányos körülmények közé kényszerített fajok tömegeinek pusztulása közül, szintén haszonelvű alapon, a saját faja áldozatainak, más népek áldozataihoz képest kis létszámát (Egyébként minden ártatlan és értelmetlen emberi halál sok!) feltupírozza, egyáltalán kiemeli? (Erre népségre jellemző a kettős mérce pofátlan alkalmazása is: Egyrészt elvetik a fajelméletet, de másrészt használják. Egyrészt tagadják a kollektív felelősség elvét, másrészt kollektíve vonnak felelősségre, ártatlanok ezreit, millióit irtják a rafináltan konstruált elveik alapján, ha érdekük úgy kívánja.)

Undorító és bűnös cselekedetet követnek el és ezért a mindig aktuális bűnöseiknek felelniük kell, nem pedig azoknak az embereknek, akik az aljas módszereiket szóvá teszik! Majdan felelniük kell azért is, ha most, mint hatalmat bitorlók, törvényt diktálók az igazságszeretőket un. „felelősségre”vonják!

Az igazság szabaddá tesz!
Kőműves Géza elnök
Magyar Nádori Szövetség- MNÁSZ


2009-04-23.
A Jobbik támogatói is benne voltak Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában?

A költő, színész és forradalmár Rózsa-Flores Eduardo április 16-i, Bolíviában végrehajtott állami meggyilkolása mögött közvetlen szervező-megrendelőként állhat a Jobbikot kezdettől fogva számos módon futtató és támogató putyini FSZB. A súlyosan bűnöző alkatú, rosszindulatú és bosszúálló szociopata tömeggyilkos, a rendkívül súlyos és közveszélyes személyiségzavarokkal (perszonopátiákkal) küszködő politikus, aki mindig szereti személyesen intézni a politikai gyilkosságait, és azokra nagyon odafigyel, a KGB-vel - Rózsa-Flores közvetlen kapcsolatai szerint - Eduardo halála előtt a sarkában volt. A KGB-t a rendszerváltásnak nevezett államvédelmi hazudozás keretében, többek között a látszat kedvéért FSZB-nek keresztelték át, de minden nemzetbiztonsági személy és FSZB-üldözött (ez ma putyini üldözöttet jelent) tudja, hogy az ma is ugyanaz a KGB, amelynek az ámokfutó fasiszta despota bűnöző, Vlagyimir Putyin annak idején is hivatásos államvédelmi bűnözőként, haza- és Emberiségárulóként szolgált.

Mint azt a Hírháttér korábban talán elsőként minden magyar médium közül hírül adta: Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában legalább hallgatólagos szemlélőként részt kellett vennie a Moszadnak, a CIA-nak és többek között a putyini FSZB-nek, mert egy ekkora állami akciót az Echelon miatt is lehetetlen úgy megszervezni, hogy ne tudna róla - a titkosszolgálatokon belül világszerte használt kifejezéssel - "mindenki". Most arról értesült a Hírháttér, hogy a tömeggyilkos orosz cár, a Vladimir Litvinenko-t is példátlan felfordulást és anyagi terheket okozva meggyilkoló kommunista Veér-pszichopata, sokkos gyilkos Veérbűnöző, prodista Vlagyimir Putyin állami Veérengzésű bűnbandái szoros megfigyelésük alatt tartották Rózsa-Florest, amiről a színész és veterán Eduardo is tudott. (Előző Rózsa-Flores cikkünket ide kattintva tekintheti meg!)

Molnár F. Árpád


2009-04-18.
Segítségkérés. Már tíz éve köröznek!

Kedves Árpád, Tisztelt olvasók!

Segítséget szeretnék kérni tőletek és rajtatok keresztül a kedves olvasóktól. 2001-ben 3 év börtönre ítéltek egy koncepciós perben egy cigány kurva feljelentése miatt, aki cigány rendőr haverjánál tett feljelentést. Mivel ártatlanul nem akartam börtönbe vonulni ezért a száműzetést választottam. A törvényes 5 éves elévülési időt már 9 és fél éve folyamatosan megszakítják és újraindítják különböző törvénytelenül kiadott elfogatóparancsokkal. A fél világon kerestek már. Hatalmas cirkuszok után a mai napon a bíróság nagy nehezen visszavonta a körözéseket, de az ügyészséggel karöltve továbbra sem hajlandóak egy jogerős végzést kiállítani arról, hogy az ügy elévült. Dr. Czibrik Attila bujkált a bíróságon az ügyvéd elől, a telefont pedig bunkó módra csak lecsapta. Ez a rohadék engedi szabadon folyamatosan a lincselő gyilkos cigányokat!  Az ügyészség pedig "költözködés" jogcímen foszt meg a jogerős határozattól és egyben szabadságomtól. Ezzel természetesen bűncselekményt követnek el, amiért a mai napon feljelentettem őket. Ez csak az első feljelentés, de ezt majd követi még néhány, melyben a bírok bűncselekmény elkövetéséért, az igazságügy miniszter pedig bűnpártolásért lesz feljelentve. Egyébként az ügy jelenleg az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletére var, de más nemzetközi fórumokon is teszek lépéseket. Remélem sok követőre találok majd, akik nem tűrik tovább a jogtiprást. A mai napon a történetet megjelentettem a www.magyarallamidiktatura.com weboldalon ahol a feljelentés is megtálalható. Továbbá segítséget szeretnék kérni abban, ha bárki az oldalon található bírok, ügyész elérhetőséget tudja, esetleg hol lehet fotót készíteni a bűnöző pofájukról akkor jelezze, illetve fotót is szívesen elfogadok.

Előre is köszönöm.

Szebb jövőt

Tisztelettel:
P.B.


2009-04-18.
Thürmer Gyula Pataky Péter MSZOSZ-elnökhöz

Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
Budapest
Városligeti fasor 46-48.
1068

Pataky Péter
elnök úr részére

Tisztelt Elnök Úr! 
 

A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége nevében ezúton is szeretném kifejezni egyetértésünket és szolidaritásunkat azért a küzdelemért, amellyel a mostani válságos helyzetben a magyar szakszervezetek, köztük az MSZOSZ kiáll a bérből és fizetésből élő dolgozók, a nyugdíjasok érdekeinek védelméért.

A Munkáspárt elfogadhatatlannak tartja, és a leghatározottabban elutasítja a kormány tervezett szociális megszorító intézkedéseit. Elutasítunk minden olyan válságkezelési törekvést, amely egyoldalúan, a külföldi és a hazai nagytőke érdekeit védve, aránytalanul kívánja sújtani a munkájukból, a nyugdíjukból élőket. Egyetértünk a szakszervezetek követelésével, hogy a válságkezelés középpontjába a munkahelyek megőrzését, új munkahelyek teremtését kell állítani.

Nagyra értékeljük, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 2009. április 18-án demonstráción is nyomatékot kíván adni a munkavállalók jogos érdekeinek. Örülünk, hogy az MSZOSZ az élére állt a kezdeményezésnek, s annak is, hogy a többi szakszervezeti tömörülés is kifejezte csatlakozását.

A Magyar Kommunista Munkáspárt támogatja a szakszervezetek követeléseit. Az április 18-i demonstráción a párt elnökségének tagjai jelenlétükkel is kifejezik szolidaritásunkat, a tüntetésre mozgósítjuk tagjainkat, szimpatizánsainkat.

Érdekvédelmi küzdelmükhöz, demonstrációjukhoz sikereket kívánunk!

Budapest, 2009. április 15.

   Tisztelettel
   Thürmer Gyula
   elnök


2009-03-31.
Mentsen Ön is életet! (A stroke gyors felismerése)
(Egy körlevél alapján Molnár F. Árpád, aki maga is Belgyógyászaton dolgozott)

A stroke, az agyi infarktus népbetegség. Áldozatai gyakran akár évtizedekre elfekvő osztályokra kerülnek, más esetekben gyorsan meghalnak. A stroke esetében alapvetően fontos a gyors felismerés és az ebből adódó gyors kezelés. Azonban a család gyakran nem ismeri fel a vészt.

Ha Ön vagy családtagja elmúlt 40 éves, ha emellett magas vérnyomása is van, vagy családjában volt már hasonló betegség, az Ön vagy családtagja, szomszédja látszólag pillanatig tartó szédülése, átmeneti kissé gyengesége esetén végezze/végeztesse el az alábbi, három pontból tesztet. Ha bármelyik esetében diszharmónia látható, azonnal hívjon mentőt és mondja el a tüneteket és gyanúját! Ezzel életet menthet, vagy megmentheti a hátralevő életében beszédképtelenné és mozgásképtelenné válható ismerősét stb.!

Három betű megjegyzését javasolják, mely rövidítés: MBE, azaz MOSOLYOGJON, BESZÉLJEN, EMELJE FEL mindkét karját, de mondhatunk még egyet: ÖLTSE KI A NYELVÉT.

   1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON. (Ha a mosolygás nem szabályos, ha bármelyik irányba félrehúz, azonnal forduljon orvoshoz!)
    2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.)
    3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.

Még egy tünet: Mondja az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.

Ha a nyelv egyik vagy másik oldal felé csavarodik, a stroke gyanúja merült fel.

Mentsen Ön is életet!


2009-03-18.
Gyurcsányi Demokrácia Apartheid módra! - KJE-nyilatkozat

Egyesületünk sajtónyilatkozata,melyet 2009.március 16-án,21.50-kor adtunk ki.

Tiltakozás!
Gyurcsányi Demokrácia Apartheid módra!

2006. október. 23-át a magyar nép méltósággal szerette volna megünnepelni. Tudjuk a következményeit! 2009. március 15-én szintén ünnepelni szerettünk volna! Nem tehettük. A jelenlegi diktatórikus hatalom betiltotta a demokrácia által a világon mindenhol elfogadott megemlékezések formáit. Rácsok közé szorít, ketrecbe zárja az ünneplőket.

2006. október 23-án véresre verik az ellenzék képviselőjét, Révész Máriuszt. 2009. március 15-én célzatosan - hisz máshogy nem értelmezhető az eset - tomfával földre viszik, megrugdossák, és olyan szinten lefújják CSAK ŐT, hogy rosszul lett, megverik és megrugdossák Dr.Morvai Krisztinát, jogászt, egyetemi tanárt, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagját, a JOBBIK EU. Parlamenti képviselőjelöltjét. Célzatosan és tudatosan, mert Dr.Gaudi-Nagy Tamás és gárdisták jelenlétében tették meg! Gondoljuk, nem nehéz 5 ember közül felismerni az egy hölgyet. Ehhez még 6 elemi sem kell. Vagy ez a sajnálatos eset a kezdete a cián tabletta adagolásának?  

Tiltakozunk a hatalom ennyire arrogáns magaviselete ellen. Tiltakozunk a hatalom által vezérelt rendőrség erőszakos cselekedetei ellen!

Elvárjuk minden politikai pártól, hogy ítélje el a rendőrség ilyen színtű brutalitását, a kormánytól pedig az eset azonnali igazságos kivizsgálását és a méltó büntetés kiszabását. De elvárjuk miden olyan politikustól is, akik mindezidáig a kirekesztés ellen emelték fel a szavukat, akik rasszizmust kiabáltak, hogy fejezzék ki sajnálkozásukat Dr Morvai Krisztina felé.

Követeljük, hogy Dr Bencze József Országos Rendőrfőkapitány és Dr Tóth Gábor Budapesti Főkapitány azonnal rendeljen el vizsgálatot az ügyben, és a tetteseket bocsássa el a rendőrség kötelékeiből.

Követeljük Draskovics Tibortól, hogy mint Igazságügyi és Rendészeti Miniszter, mondjon le!

Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete.

         Apáthy Gabriella.elnök
             tel:20/427-28-92
   email:apathy.gabriella@gmail.com


2009-03-12.
Munkáspárt ünnepi megemlékezések március 13-án és 14-én

A Magyar Kommunista Munkáspárt a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából az alábbi megemlékezéseket tartja:

     - Fővárosi megemlékezés – március 13-án, pénteken 16 órai kezdettel, a várbeli Táncsics-börtönnél (Budapest, I. ker. Táncsics Mihály u. 9.

     - A Munkáspárt Csongrád megyei elnökségének ünnepi megemlékezése – március 14-én, szombaton, 10.00 órai kezdettel, SZEGEDEN, a Klauzál téri Kossuth-szobornál.

     - A Munkáspárt Békés megyei elnökségének ünnepsége – március 14-én, szombaton 14.00 órai kezdettel, BÉKÉSCSABÁN, a Kossuth téren.

A megemlékezéseken beszédet mond
THÜRMER GYULA, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke.


2009-03-12.
Hírháttér-gyorsmérleg: Fidesz, SZDSZ, Hír TV, Echo tv, MDF, KDNP, Harctér, kuruc.info

Az elmúlt napok gyorsmérlege: szövetségesek és minden népek ellenségei.

Az elmúlt kb. egy hét alatt a Fidesz és Orbán Viktor - a Hírháttér hatására - jelentőset tett az Emberiség előtt elkerülhetetlenül álló, minden eddiginél jelentősebb világreformok megvalósítása ügyében (KLIKK!), melyek alapja a Jelenések Könyvében Megprófétált titokzatos Nagy Babilon létezésének és elmeuralmi, világot irányító eszközeinek a leleplezésén keresztül a világ minden országa és népe társadalmának újrastrukturálása, az Új Világrend - lehetőleg mind keresztyénibb alapú - kiépítése.

A magyar lakosság elől 100 éve elrejtett, az állami maffia és lakájai által törvénytelenül szervezett pszichiátriai és elmegyógyintézeti kényszerbezárások, leépítő kábítószeres (gyógyszeres) és testileg-lelkileg szó szerint megnyomorító elektrosokk terápiák kizárólag általunk történő leleplezése irányában az SZDSZ lépett fel serkentőleg. Az ilyen irányú tényfeltárással szemben, az ártatlan áldozatok és tömegesen megkínzottak, megnyomorítottak és halomra mészároltak az elmúlt 100 évre terjedő(!) rehabilitációjával és a tények feltárásával szemben ellenségesen a Harctér, a kuruc.info és a Hír tv lépett fel. (Speciális honlapunk a témában: KLIKK! Legújabb - 7 perces - filmünk pedig itt: KLIKK!)

Az Echo tv figyel, gondosan elhallgatja a létezésünket. Az MDF a realitásokkal - megszokott módon - abszolút ellentétesen demokráciáról beszél, a KDNP pedig látszólag most sem csinált semmit. Mintha nem létezne.

(Hírháttér-mérleg: Molnár F. Árpád)


2009-03-07.
A KJE sajtónyilatkozata: Különbség Tatárszentgyörgy és Olaszliszka között

Egyesületünk mélyen elítéli a Tatárszentgyörgyön történteket. A gyilkosság elítélendő és felháborító, legyen az áldozat bárki is. Nemre, fajra, etnikai hovatartozásra tekintet nélkül elfogadhatatlan és üldözendő!

Azt is üdvözlendőnek tartjuk, hogy politikusok, közszereplők, művészek, sportolók fejezték ki részvétüket a meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak részvételükkel.

Elítélendőnek tartjuk ugyanakkor a negatív kirekesztést, amelyet a politika alkalmaz a magyar áldozatokkal szemben.

Pártól, politikai hovatartozástól függetlenül senkinek nem jutott eszébe az Olaszliszkán meglincselt Szögi tanár úr temetésén résztvenni. Egy politikus sem tette tiszteletét a megerőszakolt és megölt 15 éves kislány, vagy a szintén megerőszakolt, majd meggyilkolt és megcsonkított 82 éves idős asszony temetésén.

Vagy hol voltak a politikusok Marian Cozma búcsúztatásán, melyik párt, melyik politikus, mely közszereplő, művész tette tiszteletét a brutálisan meggyilkolt, kivégzett sportoló ravatalánál?Vagy Kolompár Orbán elment-e a temetésére?Vagy meglátogatta – e a sérülteket?

Hol voltak a politikai pártok képviselői a meggyilkolt magyar emberek utolsó útjáról?

Még egyszer hangsúlyozzuk, nem az elhunyt cigány emberek temetésén való részvételükkel van bajunk. Nem! Csak elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ezen résztvevő politikusok egyikének sem jutott eszébe a fent említett elhunytak temetésén résztvenni.


2009-03-03.
Pártszolgálatos cigánykérdés a Zalaegerszegi tv honlapján

 


A sortüzeket és a csonttöréseket pártfogó, ellenünk szervezkedett Győr Online után a ZTV cigánykérdése - avagy kell-e nekünk bal- és jobboldali államfasizmus, vagy inkább az Igazság, az Isten Erkölcse és a Jézus Krisztus?

A Zalaegerszegi tv kíváncsinak mutatja magát. Látogatói értelmi, morális és kulturális színvonalát felmérvén a következő kérdéssel fordult az olvasókhoz:

 

   - Egyetért Ön a Jobbik elképzeléseivel, miszerint gyorsított eljárás keretében kell tárgyalni ezután a cigány-, a köztörvényes-, a korrupciós- és a politikai bűnöket?

 

A ZTV igazgatóját és a város polgármesterét bátran meg lehetne kérdezni: miért: nézeteik szerint mi a különbség a cigány bűnelkövető és a magyar bűnöző között? Nem a tettek a mérvadók, hanem a korról korra és területenként változó fajelméletek? Netán egy cigány tolvaj megkülönböztetett eljárást érdemel, mint Hitler koncentrációs táboraiban a zsidók és a keresztyének (merthogy akkoriban meg ez volt a divat), mint ha egy magyar vagy egy - kuruc.infósan fogalmazva - norvég vagy nigger lop? Ha megkérdeznénk a ZTV igazgatóját, prejudikálható, hogy a tömény, gerinctelen és gátlástalan hazudozás folyna belőle, ha azt mondaná, hogy a roma bűnöző számára azonos értékű a magyar bűnözővel.

 

A válaszunk Lovass Tibornak, a ZTV ügyvezetőjének:

   - Nem, mi nem értünk egyet pl. a "magyar" és sápadtarcú Für Lajos MDF-miniszterként megrendelt és végrehajtott koncepciós pereivel, a honvédelmi minisztersége alatt a beosztottai ellen elkövetett, öngyilkosságoknak álcázott politikai gyilkosságokkal, azzal sem, hogy pártszolgálatos államgörényei most is az áldozatokon taposnak, nem egyszer nyíltan kérkedve azzal, hogy azok a halottak nem számítanak, nem értünk egyet a hadsereg fürista olajtározóival, a laktanyákban folytatott kábítószertermesztéssel és nemzetközi, zsebre végzett drog- és fegyverkereskedelemmel, sem azzal, hogy hajdani beosztottait pártja és pártszemete által ügynöközi, mint korábbi katonai kémfőnök, most is általuk taposott, egykor Füréknek engedelmeskedett ügynökeinek élet-halál és tetteik uraként, nem értünk egyet Für lakitelki piszkos és hazug álrendszerváltásával, ahogy azzal sem, hogy ezt most már legalább harmadjára akarja elhitetni a néppel, a buta, ördögverte és butította néppel, amely akárhányadszorra is elhitte, és a média ennek az örökös tovább butító szócsöve volt, mint most a ZTV, és eszünk ágában sincs pártgörénnyé válva a cigányokat megtenni bűnbakká, miközben magyarok és cionisták adták el az országot, a multik szintén cionisták és fehér emberek, a politikusok Gyurcsánytól Für Lajosig szintén fehér "magyarok", az 1990 óta elkövetett több ezer politikai gyilkosság elkövetői szintén, és Für Lajos, a ZTV és az Egypártrendszer többi államvédelmi szócsövei az igazság örökös elrejtőiként és főcenzoraiként, mindezekért felelősekként voltak minden rendszer és kor, nép és nemzet örökös hazaárulói és az Emberiség átjátszói a minden mocskot összefogó, általuk minden rendőrségi és titkosszolgálati módszert is fedező és elrejtő Háttérhatalomnak.

 

De a lemészárolt tömegek és a cigányság nevében szívesen elfogadjuk Lovass Tibor bocsánatkérését, és kissé átfogalmazva a kérdést, emlékeztetvén az összes politikai gyilkosságra, valamint a felhalmozott 100 milliárd dolláros államadósságra, Für Lajos alatt jó pár milliárddal gyarapított cionista milliárdokra, csak képletesen feltesszük a kérdést:

 

   - Egyetért(ene) Ön a Hírháttérrel, miszerint gyorsított eljárás keretében kell tárgyalni ezután a magyar és a fehér bőrszínű-, a köztörvényes-, a korrupciós- és a politikai bűnöket, valamint azok ügyeit, akik a cigányságra terelték a figyelmet a cionista és a Háttérhatalom elkövetőiről, minket üldözve azért, mert felhívtuk erre és az állami, rendőrségi és titkosszolgálati módszerek tömegeire a figyelmet, ahogy a magyar történelemben még soha, senki nem merte megtenni?

 

   - Továbbá - mert ha terjednek a dolgok, olyankor mintegy megállíthatatlanul terjednek - : Milyen büntetéssel sújtsuk azokat a pártvezetőket - pl. életfogytiglannal vagy halállal -, akik tudatosan tartották vissza az egész lakosságtól az igazságot, és a nemzet felemelkedését kizárólag lehetővé tevő állami- és titkosszolgálati módszereket, technológiát és ismereteket, mindent elkövetve, hogy miközben védtelenné tesznek mindenkit, aközben a tápláléklánc legaljára tereljék a gyűlölet minden hullámait, amilyenek a bármely titkosszolgálatból már Hitler ócska elektromágneses jeladóival játszi könnyedséggel távvezérelhető cigányok?

 

Molnár F. Árpád
 


2009-03-01.
A köldökzsinór helyett a nyakad vágták volna el!

 


Egy napon belül talán a legtöbb gratulációt hozott filmünk orbán viktor pártszolgálatos, rosszindulatú és agresszív, súlyosan pszichopata, bűnöző alkatú és elektrosokkos pártsöpredéke részéről élénk gyűlölködést és halálos kívánságokat indukált. A Hír TV - miközben nem titkoltan halomgyilkos bűnpártolóra fogta -, maximum pártszolgálatos mélyerkölcsi elektromágneses és genetikai hulladékjait küldözgeti: orbánja és agresszív bűnözői gyilkosai mind nagyobb bukására és vesztére.

Miközben a Lázár Jánosék és Orbán Viktorék életfogytiglanja című filmünk hatására orbán és Lázár fölé tornyosuló, nyakukba visszazúduló töménynáci borzalom miatt fél lábbal a börtönben vannak, aközben orbán elektrosokkos és agresszív, az emberi életekre mértéktelenül rosszindulatú és öngyilkos pártszolgálatosai - ilyen ügyekben a kuruc.infóra és pártfogói stílusára kísértetiesen emlékeztető módon - vad röfögésbe és gyöngytaposásba kezdtek. Az egyik pl. - a filmről tudomást szerezvén - így horkan fel (betűről betűre idézve):

 

   - születésedkor a köldök zsinor helyet a nyakad vágták volna al

 

A nyílt megkeresésre - ahogy előre jeleztem, orbán, mert az valami volt, most pedig tovább dagad - az alábbi nyílt választ adtam [én, a Molnár F. Árpád], mely már az Interneten olvasható, hamarosan pedig orbántól a Hír TV pártszolgálatos sokkos bűnszervezetének aljanépéig mindenütt olvasható lesz - igen: szintén életfogytiglan -:

 

A népi ostobaságnál és az ügynöki pártféreglétnél nincsen megvetni valóbb.

Ez az anyagunk - a Hírháttér főoldalán olvasható - egyetlen nap leforgása alatt valószínűleg a legtöbb gratulációt hozta az összes műsorunk és filmünk közül. Ki kell ábrándítsam a Hír TV és a Fidesz mélyfekete, sátánista, provokatív söpredékét és a cigányozó orbáncigányt - ezt követően egyre kisebb betűkkel -, ugyanis pártelnöktől biokémikuson át matematikusig és a politikai üldözöttekig - köztük az ország legnevesebb üldözöttei -, valamint íróig és újságíróig, keresztyéntől és muszlimtól az ateistákig söpörtük be a gratulációkat, valamint a túloldal vérmoslékjaitól: a Hír TV bűnözői, elektrosokkos és pártszolgálatos, nyilassöpredékes gyűlölködését.

Szilveszter! Hogy ityeg a fityeg?
Krakkó Ákos! Megijedtél talán, hogy e-mail címet és telefont cseréltél, amikor pedig nemzetközi ügyekben hívlak, elfelejted, hogy tegező viszonyban vagyunk, és nem hívsz vissza? Ejnye, hát nem számítanak a tengernyi halottak, Ákos? Csak a pénz, meg a párt?

De ha keresed a bajt, orbán, akkor küldj még több Hír TV-s és más ügynöksöpredékes pártidiótát. Messziről bűzlesz a hulláktól. Az értelmes ember megérti, orbán, hogy aki a feje búbjáig véres az emberi agyaktól, az befogja a pofáját.

A mocskos pártidiótáknak pedig azt üzenem, hogy már azért is fel lehet őket jelenteni, ha ennek a filmnek láttán nem tettek feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentés elmulasztását ilyen súlyos, életellenes, ráadásul az Alkotmányos Rendet felszámoló ügyekben a Btk. börtönnel büntetheti.

Ráadásul ezeknek az undorító bűnöző férgeknek egyetlen moslék fenéknyaló, sokkos-gyilkos, undorító, mocskos szavát nem adoptálja senki. Lejárt az ilyen moslék férgeknek az ideje. De reklámozni jó lesz, amíg nem nyomozzuk le őket feljelentéssel a zsebünkben.

Mostantól - ezt az undormány két bűnöző alkatú pszichopatát olvasva - sokkal halmozottabban fogom kezembe venni az orvosi és az ezzel összefonódott, tömeggyilkos pártbűnözés elkövető férgeit, nevekkel és tételekkel halmozva. Na meg a Hír TV-t, és mindenkit, aki jelentkezik erre az undorító, mélyen emberi sötétségre, ahol faji jelleg a morális és eltörölhetetlen nyomor.

A Molnár, a malomköves.
http://hirhatter.com
 


2009-02-27.
Ötlettelenül bukdácsol tovább a Fidesz: most Kuncze Gáborba kötöttek bele

A Fidesz kívülvalók számára elképesztő, csak a Háttérhatalom ismeretében érthető ostobasága és következetlen dilettantizmusa legutóbbi példája, hogy ismét a semmibe kötöttek bele, mintha nem volna elég előkotorni és felhánytorgatni való. Szemmel láthatóan eszük ágában sincs az sem, hogy morális alapokon próbáljanak a lakosságtól bizalmi tőkét szerezni, hanem ehelyett naponként olyan dolgokba és olyan módokon kötnek bele, ami az értelmi és morális alapok hiányának bizonysága. Most Kuncze Gábornak a Klub Rádióban tett laza, reális motivációs hátteret semmiben nem mutató, hétköznapi nyilatkozatára buktak rá. Babilon pedig azt tette, hogy hiszterizálódjon rá mindenki. A hajdani belügyminiszter - aki a Klub Rádióban műsorvezető -, egyébként minden él nélkül azt mondta, hogy nagyon sokan sokkal jobban élnek, mint 10-15 évvel ezelőtt, mégis letargiában vannak, de ha ciánkapszulát vennének be, az megoldaná a problémájukat, ami - fejezte be - természetesen nem megoldás.

 

A hajdan jó, mára megkopott humorérzékéről is ismert exbelügyér régi stílusából felvillantván jó ürügyet szolgáltatott a naponként éktelen fölösleges dolgokba belekötő Fidesznek arra, hogy következő rendkívül infantilis reakcióval bejelentsék:

 

Amíg Kuncze Gábor a Klub Rádiónál műsort vezet, és bocsánatot nem kér, a rádiótól nem fogadnak el meghívást. Kuncze persze bocsánatot kért, mert ez a szokás.

 

A Fidesz most már jó ideje tartó folyamatos ötlettelensége és tehetséghalála a párt háttérből való erőteljes züllesztésére utal, ami követi a világot irányító - mondhatni - "játékszabályokat", hiszen a bűnözésben egykor - a mostani állapotukhoz képest - perdöntő léptékekkel harmatosabb, nevükben "fiatal demokraták" mára a Rendszernek egyre inkább begyökeresedett, bebetonozott kádereivé, kövületeivé váltak, és a Föld bolygót irányító, annak történelmét előre elkészítő Háttérhatalom (Babilon) a világon mindenütt így használja ki, használja fel és használja el saját kádereit: fiatalos, energikus kezdés, aztán egyre több és súlyosabb korrupció, bűnöző vagyongyarapítás, koncepciós perek, hazaáruláshegyek és gyilkosságok, az önállóság lépésenként történő felszámolása, a Háttérhatalomnak mind erőteljesebb megfelelés és engedelmességre törekvés, és az ezekkel párhuzamosan, mesterségesen, egyre markánsabban kialakított szellemi és stratégiai elsatnyulás, az objektív, realitáshoz igazodó énvédő mechanizmusok és az intellektuális felfogóképesség fokozatos kiölése, tudatosan előidézett, irányított elhalása.

 

A jövőkép váratott.

Molnár F. Árpád

 


2009-02-19.
A Világkormány és tettei a Jövendölések szerint
(Soós József (Kárpáti Magyar))

A VILÁGKORMÁNY kiépítése az utolsó fázisához érkezett el! Éppen aszerint a folyamat szerint, amelyet KRISZTUS URUNK 2000 évvel ezelőtt megjövendölt! Megjövendölte Nagy-Babilont, és világosan tudtára adta az embereknek a KÖZPONTI VILÁGKORMÁNY megalakulását! Mindez már 2000 évvel ezelőtt a tudtára lett adva az emberiségnek!

Krisztus megjövendölte, mert tudta! Akkor lesz az utolsó idő, mikor minden jel, minden egyszerre jelen lesz a Föld bolygón! A NAGY-BABILON már elkészült, a hamis vallások félrevezetik az emberiséget és egymással is harcolnak, és népeket az ISTEN NEVÉBEN egymás ellen küldenek háborúba!

Az utolsó időkben semmi sem az lesz, mint aminek látszik, minden a MEGTÉVESZTÉS, a FÉLREVEZETÉS!!!

Az emberek értékrendje torz, mindenki csak a mának fog élni, paráznák és Istent TAGADÓK lesznek az emberek. Az IDŐJÁRÁS megszokott, normális menete felborul, megváltozik!

Egységesítve lesz minden, egy központi világkormány kezében fog összpontosulni minden hatalom, amelynek az élén egy földönkívüli lény, a SÁTÁN, maga a FENEVAD áll!

Az emberek az utolsó időkben KEDVTELENEK, KÖZÖNYÖSEK lesznek, EGYMÁSHOZ BIZALMATLANOKKÁ VÁLNAK! Nem lesz hitele a szónak!

Láthatja mindenki, hogy az utolsó idők legvégén járunk, és csak karnyújtásnyira van a szabadulás! De megmentésben csak kevesen részesülnek, az igazak, Istenfélő emberek fognak megmenekülni! És mindazok elpusztulnak, akik e világ urát, a FENEVADAT szolgálják!

Meg kell ismertetni az emberekkel azt, hogy kinek a kezében van a MÉDIA, a TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS! Milyen célt szolgál, hogyan rontja meg az embereket! Miként készteti, tudatukon kívül sulykolva bele a tudatba a ROSSZAT, a PARÁZNASÁGOT, az ISTEN TAGADÁSÁT!!! Részletesen le kell írni mindent róluk, hogy milyen célt szolgálnak, és hogy csupán csak egy úgynevezett "alprojekt" a HÁTTÉRHATALOM működésében, de az emberek millióihoz ezen keresztül jut el a szenny és a Sátán mocska!

Tisztelettel: Kárpáti Magyar
 


2009-02-16.
Gyűjtés Zsigai Klárának

Sürgősen segítsünk Zsigai Klárának! Győr város vezetői, 46 évvel ezelőtti hivatali hanyagság miatt kényszerhajléktalanná akarják tenni vétlen áldozatként március 1-től! Érvényes lakásbérleti szerződéssel lakbért fizet, nincsen tartozása sem!

Bagó Andrásné (Zsigai Klára) (Győr)OTP sz.szám: 11773377-00639228

Ha gondolod, vagy van ötleted még, ami előrelendítené az ügyet írd hozzá!

 

Ügyem lényege ez!

 

Azt tudni kell, hogy két  lakás szerepelt a mi főbérleti lakáskiutalónkon tévesen 1962-ben, és a másik lakásról nem született külön határozat, de most azt akarják visszavenni, ami nincs!

Olyannal akarnak büntetni, ami nem is létezik! Győr város vezetői már nem is titkolják, ennek ellenére folyik a kilakoltatás ellenem kényszererőkkel, karhatalommal, abból a lakásból, melyben gyermekkorom óta élek!

(Bíróságnak manipulált iratokat adtak be fénymásolatban, és az eredeti iratok 11 évi pereskedés után kerültek elő! Az ügy téves vágányon jutott el a Legfelsőbb Bíróságig, és most védik a mundér becsületét,

a bíróság tévedett, mert nem létező határozatról döntött!

 


2009-02-13.
Rajkó József levele a TV Ügyvédje című műsornak

Tisztelt TV Ügyvédje!

Jelen korunk egyik legpofátlanabb intézményesített rablása folyik országunkban.
Gázártámogatás címen, aki igényli esetleg kaphat közpénzből támogatást (persze ezt is mi fizettük be).
De milyen támogatás az, amit minden évben kifizetnek az orosz szállítóknak "segély"-nek címezve, MI, elbutított magyarok meg asszisztálunk hozzá.
Senkinek eszébe sem jut (nem hiszem el), hogy ezt a pénzt akár hőszigetelésre és korszerűbb kazánokra, neaggy isten, alternatív megújuló energia bevezetésére adják.
Onnantól kezdve egyszeri valós támogatással évtizedes támogatást kapnának a családok ahelyett, hogy minden éven az oroszok pénztárcáját tömjük.
Már az első támogatás után akár 20-30%-al kevesebb kellene egy családi ház fűtése.
Akkor melyik is az igazi támogatás és melyik a magyar nép intézményesített kifosztása??

Ez egy igazi probléma, amellyel átverik a magyarokat, az ADÓFIZETŐ magyarokat.

Ha lehetőségük van rá, kérem, ennek járjanak utána, ha nem csak tv-showt akarnak csinálni és felmerik vállalni ennek a súlyát.

Tisztelettel
Rajkó József


2009-02-09.
A Hírháttér levele az Indavideonak, a filmjeink betiltásával elévülhetetlen Emberiség elleni bűntetteket elkövető, tömegpusztító antikrisztusok megfékezésére

(Az apró helyesírási elvétéseket javítottuk.)

Tisztelt Indavideo,

tájékoztatásul közöljük, hogy Németh Sándor két filmünk [1 és 2 - a szerk.] Önök általi betiltásával és a háborús mészárlásokra való felszólításokkal mely bűncselekményekért állítható bíróság elé. Azért is tanácsoljuk az alább olvashatók alapos bevésését (melyek már a Hírháttér Multimédia főoldalán olvashatók), mert a filmek betiltásával több, köztük életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűntettet a filmek betiltásával Önök is elkövettek.

Felszólítjuk Önöket, hogy a továbbiakban erősen tartózkodjanak az Emberiség totális rabszolgasorba hajítását és kiirtását elősegítő, védelmező, szervező és szolgáló bűntettek elkövetésétől, mert az elkövetkezendő világváltozásokat nem lehet elhárítani.

Azt mondják: az Önök és átmeneti, tudjuk előre, hogy bukásra ítélt csatlósaik tettei - idézem -:
"A Világtörténelem legszégyenteljesebb pillanatai közé tartoznak."

Vegyék tekintetbe, hogy a világ legfőbb Hatalmának (nálunk Istennek Nevezik) védelméről és e világ jogi védelméről Önök mondtak le, mert mi senkit nem rúgtunk ki. A Hírháttér Multimédia fóruma pl. amilyen nagy, úgy egyetlen hozzászólás cenzúrázására sem került sor soha.

Molnár F. Árpád

--
Molnár F. Árpád, a világ Echelon-rendszereinek és az Emberiséggel ellenséges erőknek a leleplezésére létrehozott Hírháttér Multimédia főszerkesztője.
http://hirhatter.com/
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Cím: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.
 

NÉMETH SÁNDOR A HÁTTÉRHATALOM VÉDELMÉBEN ÉS AZ EMBERI FAJ KIIRTÁSÁRA A KÖVETKEZŐ FILMEKET PRÓBÁLJA BETILTATNI AZ EGÉSZ FÖLD BOLYGÓN (Filmjeink általa történt betiltatása már az Egyesült Államoktól Magyarországig terjednek, és csőstől kapjuk az életveszélyes fenyegetéseket a Hit Gyülekezete pártos tagjaitól és háború-párti, vérmes, Krisztus-ellenes cionistáktól): Németh Sándor és a Sátán országa (KLIKK!) ; A Hit Gyülekezete és világok Requiemj (KLIKK!).

A Btk. értelmében nem tiltható be olyan film, cikk stb., amely a Jogos védelem (Btk.: 29. §) hatálya alá tartozik (saját és/vagy mások testi épsége vagy élete védelmében született), nemhogy amikor a Németh Sándor által kiirtással üldözött Emberiség túléléséről van szó!

Németh Sándor a betiltatásokkal az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntette keretében Bűnpártolást is elkövetett (244. § (3) a): 5 évig terjedő szabadságvesztés).

Mivel cselekménye közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét megváltoztassa, bűntett miatt (Btk. 139. § (1)) 5 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Rombolás bűntettéért (hírközlő üzem megrongálása vagy használhatatlanná tétele) a Btk. 142. § (2) bekezdése értelmében 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hazaárulás bűntettéért (144. § (2)) 5 évtől 15 évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!

Az Emberiség-ellenes technológiák teregetésével szembeni fellépéssel elkövette a feljelentés elmulasztása bűncselekményt is (150. § (1)), amely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Háborús uszítás nagy nyilvánosság előtt elkövetett bűntettéért (Btk. 153. § (2)) 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. 155. § (1) c) értelmében Németh Sándor a törvény szerint Népirtás bűntettéért is bíróság elé állítható:
"Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik", bűntettért 10-től 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Segítségnyújtás elmulasztásáért (Btk. 172. § (2)) 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Echelon-fegyverek általi Emberkereskedelem elkövetőinek toborzásáért a 175/B. § bekezdései és 5. bekezdése értelmében 5-től 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

A 177/B. § (1) b) értelmében: Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít, maximum 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. 33. § (2) bekezdése értelmében Németh Sándor bűntettei nem évülnek el, minthogy azok Emberiség elleni bűncselekmények.

A Hírháttér köszönti Kedves Látogatóit a Való Világban.

 


2009-02-05.
A Justitia Bizottság (JB) epés közleménye a tojás-törvényről

A JUSTITIA BIZOTTSÁG RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNYE
(TILTAKOZÁS A TOJÁS-TÖRVÉNY ELLEN)

A Justitia Bizottság pontatlannak, értelmezhetetlennek és komolytalannak tartja a Büntető törvénykönyv (Btk.) és a Szabálysértési törvény egyes pontjainak módosítását.

Jogi bohóckodásnak minősül, hogy - mintegy - kiemelten foglalkoznak a tojásdobálás  elleni szankciók   bevezetésével és  példátlanul  magas  büntetések kiszabhatóságával. Ez vonatkozik a különféle vétségek rögzítésére és a  kiszabható büntetések  mértékére(villájára).

Nem részletezi a törvény azt, hogy  veréb, fürj, tyúk vagy strucctojás dobálása esetén milyen differenciált retorzióval számolhat az elkövető?  Merthogy: nem mindegy  az, hogy Gyurcsányt vagy Demszkyt verébtojással vagy strucctojással dobálják meg, főként telitalálat esetén! 

Az sem tisztázott, hogy a biztonságiak esernyőjén landoló, a  célpontot elkerülő vagy a célszemélyt érő "tojatot"   értékeli a Tisztelt Bíróság? Nem minősül-e súlyosbító  vagy enyhítő körülménynek  a főtt (kemény), illetve  nyers  tojat alkalmazása(?), mert  a főtt tojás nagyobbat "koppant", a nyers viszont nehezen eltávolítható foltot  eredményez. 

Összességében: a tüntetések okait kellene  felszámolni(!),  mert ok nélkül az emberek a tojást rántotta, lágy(kemény)tojás, omlett vagy tojásos tészta, sütemények és egyéb finomságok  készítésére használják,  valamint a kotlósok gondjaira bízzák.

Hajdanában a ripacs színészeket, illetve a hordószónokokat dobálták meg  záptojásokkal vagy  paradicsommal, most pedig (anélkül, hogy tanácsot adnék  a dobálódzó kedvűeknek)  azt kell választani, amit a törvény  - még - nem tilt, és amíg meg nem születik a paradicsom-törvény: a paradicsomot

   

(Prof. Dr. Bokor Imre)
a Justitia Bizottságág elnöke
 

2009-01-31.
Cigány-, afroamerikai- és magyarbűnözés Magyarországon?

A miskolci rendőrkapitány a miskolci rablások tekintetében kimondottan cigánybűnözésről beszélt, mi által kiváltotta a közfelháborodást sok olyan személy részéről, akik a bűnözést bűnözésnek nevezik. A híradós tudósításokban felhívták a figyelmet arra, hogy a miskolci utcai rablásokat romák követik el, de a posta- és bankrablásokat pl. kimondottan magyarok. A médiumok beszámolói nem tértek ki arra, hogyan kellene visszaszorítani a magyarbűnözést, mely tipikusan meghatározó a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelések tekintetében, a maffiaügyek, a kiemelt bűntettek, amilyen a posta- és bankrablások, a rendőri állomány 100%-át magában foglaló rendőrbűnözés és a bírói bűnözés, a pedofília és a szexuális indíttatású gyermekgyilkosságok, valamint a romák örök szervezetlenségével és gyengeségével szemben a néhány évtizedenként feltűnővé váló keresztyén-, roma- és zsidó- stb. népirtások (lásd pl.: II.Világháború), valamint minden keresztyén és becsületes ember elleni népirtások (lásd pl.: Rákosi- és kora-Kádár-éra) tekintetében, melyek mind olyan markánsan jellemzők a magyarokra, a kártékony, a felelősséget szüntelen másokban kereső, a tipikusan ateista alapú önhitt, nagyképű és gyűlölködő magyar fajra.

Felhívhatjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Hírháttér elleni magyar rágalomhadjárat és az egész Emberiséggel szembeni pusztító rosszindulat mellett, melyben a magyar faj - magyarul tudó külföldi állampolgárokkal szemben - szervezetten, tehát kollektíven bűnös módon örök és eltörölhetetlen csúf érdemrendeket szerzett, az afroamerikai Barack Obama elnöki beiktatásával a majdnem 20 ezer km távolság ellenére máris történelmi csapásként érzékelhető az afroamerikai bűnözés magyarországi térnyerése és kártékony, visszaszorítandó és halmozottan az NBH hatáskörébe is tartozó, felszámolandó térhódítása.

A bevándorlókkal érkező afroamerikai bűnözés az USÁ-ban Barack Obama színre lépése előtt is jelentős probléma volt, és Kenya sem véletlenül az egyik legvisszataszítóbb afrikai állam, ahol az állami bűnözés és a szó szerint tömeggyilkos korrupció mindig nagyon hírhedt volt és éktelen rossz hangulatát keltette az egész országnak.

Molnár F. Árpád


2009-01-22.
Elhunyt Szarka Ágota - A szcientológia egyház nem jelenti

A kék-fehér háttér jelentéséből

Sajnálattal jelentik, hogy Szarka Ágota, a Magyar Nemzet főmunkatársa, a tegnapi napon tragikus hirtelenséggel elhunyt. A szcientológia egyház és illetékesei hallgatnak. Mély sajnálkozásukat és hangos gyászukat nem fejezték ki. De meg fogják tanulni.

A háttér
 


2008-11-30.
Csalódott és egykori alkalmi ügynököket keres a Hírháttér

A Hírháttér olyan volt és jelenlegi ügynököket keres, akik akár az NBH-nak, akár bármely más titkosszolgálatnak a hivatásos vagy alkalmi állományában álltak. Minthogy nagyon-nagyon sok olyan túlélő kárvallott él, akiket a bel- és külföldi titkosszolgálatok átvertek, járandóságaikat soha nem fizették ki, továbbá letagadták még azt is, hogy az állomány tagjai voltak, és/vagy tönkre tették az életüket, szétzilálták családjukat stb., így mindezen személyeknek is szívesen nyújtunk segítséget és ajánlunk összefogást. Halmozottan felhívjuk a figyelmet arra, hogy bárki, aki a titkosszolgálatok állományában vagy azokon kívül az államtól fenyegetve veszélyben érzi a testi épségét vagy az életét, független előéletétől és bármitől, amiben valaha részt vett, forduljon az érthető okokból D-Notice alatt álló Hírháttérhez, mert az reális védelmet tud biztosítani.

Mi
 


2008-11-25.
A Tesco-ban a kenyér újra a régi áron

Ígéretünkhöz hűen tájékoztatjuk Kecskemét és környéke vásárlóközönségét, hogy a Tesco ama korábbi árára, valamivel az alá csökkentette a kenyér árát, amelyről pár hete csaknem 50%-kal felemelte. Mivel tudjuk, hogy sokan csak abban a reményben járnak a Tesco-ba bevásárolni, hogy a kenyeret olcsóbban megvehetik, mint másutt, így közöljük, hogy megint érdemes a hipermarketet látogatniuk.

Hírháttér vásárlószolgálat
 


2008-11-24.
Ifj. Hegedűs Lóránt pert nyert az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb sortüzes-csonttörője, Lendvai Ildikó ellen
 


Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész
(Hírháttér-felvétel)

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész pert nyert a Bánáti János vérügyvéd (az Ügyvédi Kamara elnöke) által védett sortüzes-csonttörő Lendvai Ildikó ellen. A Veérengző, a világ népeiből valók ellen válogatás nélküli állami sortüzek és szilánkos arccsont- és koponyacsonttörések stb., valamint a rendőrségeken elkövetett csoportos meztelenre vetkőztetések és nők elleni kínzások nagy védelmezője és előidézője az MTV Nap-kelte egyik 2007 őszi adásában olyan kijelentést tett, miszerint: "…azt is mondja Hegedűs Loránt, vagy bárki, hogy irtsatok ki valakit…", mellyel - a Pataky Árpád bíró nevével fémjelzett ítélet szerint - Lendvai megsértette Hegedűs személyiségi jogait és emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát. Pataky Árpád bíró Lendvai Ildikót 400 ezer Ft kártérítés, valamint a 29 ezer Ft-os perköltség megfizetésére és arra kötelezte, hogy az MTV sortüzes-náci, pártszolgálatos, csonttörő műsorában saját költségen tegye közzé az ítélet rendelkező részét, továbbá a sortüzes-párti, vérengző és Veérnáci politikus fejezze ki sajnálkozását jogsértő állítása miatt. Az első fokú ítélet a világ népeiből valókat nyomorékra verető, lövető, törető, zúzató és vágató Lendvait eltiltotta a további apró jogsértésektől.

Bánáti Jánost is érintő parádés Hírháttér-cikket ide kattintva olvashatnak, valamint ide klikkelve megtekinthetnek egy Hegedűs Lóránt beszédéről Kecskeméten készült Hírháttér-filmet.

Molnár F. Árpád
 


2008-11-20.
Kecskeméti és minden lakosok figyelmébe! Vadul a Tesco, repülnek a cégvezetők

Tájékoztatunk minden kedves kecskeméti lakost, hogy a kecskeméti Tesco Áruház a legolcsóbb kenyér árát is csaknem 50%-kal emelte fel, hetek óta ezen az áron tartja, így az ott, helyben előállítandó költségnek két és félszeresét elkérve a helyettük adót fizető lakosoktól. Mivel tudjuk, hogy sokan kizárólag az olcsóbb kenyér miatt jártak oda bevásárolni, valamint ennek reményében utaznak olyan messzire lakhelyükről, a város legvégébe, annak is a legsarkába, így készségesen állunk a lakosság rendelkezésére abban, hogy a továbbiakban érdemes megfontolni mind a kiesett idő, mind a kiesett úti- és/vagy egyéb költségek fényében, célszerű-e ilyen messzire elutazni, ha egyszer a belvárosban is ugyanilyen, egyes helyeken olcsóbb a kenyér és egyes alapélelmiszerek ára.

 


Háttérhatalmi, döglött Tesco-macska.
A Tesco tulajdonosai igyekeznek elrejtőzni a lakosság elől,
és amikor ezt olvassák, éreznek valamit,
és ez nagyon alaposan meg lett szervezve.
Avagy akik az új szabályokra fittyet hánynak...

Tájékoztatjuk továbbá a kedves vásárlókat, hogy a legolcsóbb Tesco-virsli (amelyet annak megvásárlását követő egy-két napon belül célszerű elfogyasztani, mert szétfolyik és valami büdösség száll fel belőle még a hűtőszekrényben is, illetve jelentős hányada már a Tesco polcain is láthatóan romlott, az összes többiben pedig, de kivétel nélkül valamennyiben áll a víz) ugyancsak tartós áremelkedésen esett át, egyébként a szintén Tesco-s párizsival együtt. Ezzel a legolcsóbb élelmiszerek kihaltak a Tesco Globál Áruházból.

A kenyér árának ellenőrzését néhány naponta elvégezve, a Hírháttéren tájékoztatni fogjuk a tisztelt vásárlókat, ha a Tesco legolcsóbb kenyerének ára a korábbi árra vétetik vissza, melyért viszont e pillanatban az adómentesen a nyakunkon élősködő, parazita multinacionális nagyvállalat kb. két és félszer annyit kér, mint amennyibe neki kerül.

Egyébként a szokványos sátánizmus következménye az is, hogy a kormány még arról sem gondoskodik, hogy akik nem sok száz forintos milliomos-kenyeret vásárolnak, mert a legszegényebbek, vagy mert nem politikus-szintű erkölcsi idióták, miközben mások az utcán hajléktalanként fagynak meg, legalább a kenyeret meg tudnák venni úgy, hogy a multik - amelyek az egész világon példátlanul, kizárólag Magyarországon dőzsölhetnek ekkora adómentességben - ne keresnének az ő szegénységükön többször annyit, még a kenyér árán is, és egyetlen falat kenyérért ne húznának le róluk dupla és még félszer annyit.

Hogy a disznókat egy helyre górjuk, érdemes emlékeztetni arra, ami a mai napon az USÁ-ban hangzott el, amikor a lakosságtól százmilliárdokat kolduló extrémen multimilliárdos autógyártó cégek vezetőinek azt vetették a szemükre, hogy magánrepülőgépeikkel vonultak a találkozóra, koldulni az amerikai néptől. Ha az alapélelmiszereket a kormány nem is biztosítja senkinek, mert úgy vannak vele, hogy az ő bajuk, hiszen, megpróbálva értelmezni a Sátán aljának mentalitását: nekik jut kalács, szaloncukor, meg közpénzen fenntartott luxusautó-park, nem létező szállások és utazások milliárdos költségtérítése, legalább a kenyeret biztosítanák a legszegényebbeknek önköltségi áron.

Molnár F. Árpád lakossági vásárló-szolgálata

 


2008-11-04.
A Munkáspárt elnöksége elleni koncepciós per a Hírháttér Rádió műsorával

A Fővárosi Ítélőtáblán 2008. november 5-én, szerdán 9.00 órára kitűzött nyilvános tárgyaláson folytatódik a Munkáspárt Elnöksége elleni koncepciós per a véleménynyilvánítás megsemmisítésére, ugyanis a Munkáspárt egy ellenük szóló bírósági ítéletről azt nyilatkozta, hogy annak politikai háttere volt. Ezért csalhatatlan pápai őszentsége hitelesítésére a fővárosi főbíró koncepciós pert indított, és a Munkáspárt teljes vezetését két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pápai őszentsége tökéletességének kétségbe vonása középkori jogcímén. A fellebviteli bíróság később felmentő ítéletet hozott, de a PÁRT Fővárosi Fellebbviteli Főügyészsége megfellebbezte a Fejér Megyei Bíróság korábbi felmentő ítéletét a diktatúra további kiépítésére tett erőfeszítései során. A tárgyalás helyszíne a Fővárosi Ítélőtábla, Budapest, Markó u. 16., földszint 8-as terem.

A Munkáspárt elnöksége elleni koncepciós politikai bírósági per mostani politikai tárgyalásán is védőként lép fel a Társaság a Szabadságjogokért szervezet képviselője.

A politikai tárgyalás helyszínén 8.45 órakor Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke tájékoztatja a sajtó képviselőit a perrel kapcsolatos álláspontjáról, illetve a tárgyalás befejezését követően a harmadfokú ítéletről.

Az eddig példátlan koncepciós perről a Hírháttér Rádió korábban már műsort készített, mely ide kattintva meghallgatható, vagy erre a címre kattintva letölthető.

 


2008-10-19.
A HEGYEK VAJÚDTAK ÉS EGERET SZÜLTEK
avagy:
NEMZETI CSÚCS POCSOLYA SZINTEN

        Lezajlott a figyelemelterelő, gyurcsányi ötlet nyomán megrendezett "nemzeti csúcs", a nemzet részvétele nélkül. Úgy-ahogy összeverbuváltak egy  heterogén társaságot és megszólaltatták azokat, akiket  (kevés kivétellel) közvetlen vagy közvetett módon felelősség terheli  a jelenlegi  (tragikus) politikai, gazdasági, erkölcsi, szociális (stb.,) helyzet  kialakulásáért.

        A kádári garnitúrát képviselő egykori MSZMP-s vagy KISZ-es főguruk (Gyurcsány, Medgyessy, Gál, Lendvai, Glatz, Szili, stb.,) ügyesen  megadták a gazdasági helyzetre és/vagy az összefogás szükségességére utaló  alaphangot, így  résztvevők többsége a világgazdasági válság pajzsa mögé bújva próbálta magyarázgatni és ködösíteni sanyarú helyzetünket,  finoman ecsetelve, hogy  néhány évig áldozatokat kell vállalni mindenkinek,  összébb kell szorítani a nadrágszíjakat, és bele kell törődni, hogy - átmenetileg - semmi jóra ne számítson senki.

      A hozzászólók zöme tehát a gazdasági  "mókuskerékben" forgolódott, elsimítva (vagy feledtetve) azt a tényt, hogy évtizedek óta politikai válságban vagyunk(!), amely a Rákosi-Kádár diktatúrákban kezdődött, és az átejtőernyőztetett elvtársaknak köszönhetően,- a demokráciában is "kivirágzott", majd a gyurcsányi rendőrállamban közeledik ahhoz a csúcsértékhez, amely a kádári megtorlás időszakában létezett. 

      Nem  kellett  képzett jósnak lenni annak  az elővetítésére, hogy egy ilyen nagyságrendű plénum érdemi  megbeszélésre képtelen lesz(!), a főkérdést pedig  háttérbe fogja szorítani a triviális  témák dióhéjban történő  felvetése.

        Az a  hazug, csaló,  erőszakos és szakértelem nélküli kormány (és kormányfő), amely jóval a világgazdasági krízis  megjelenése előtt "dübörgő" gazdasággal "etette" a kába szimpatizánsait, miközben  agyagba döngölte a  nemzet-gazdaságot, európai viszonylatban az utolsó helyre szorította hazánkat, megtízszerezte az kádári adósság-halmazunkat,  képtelen kievezetni az országot ebből a katasztrófális helyzetéből! 

        A  "nemzeti csúcs" hangvétele, Glatz  optimista zárónyilatkozata arra  utal, hogy Gyurcsány további időt nyer(t), hiszen csipetnyi hamut hintett a fejére és enyhe meakulpázást is megeresztett a közvélemény kábítására. Megérezte, hogy  előrehozott választásokról, lemondásáról vagy felelősségre vonásáról csak a nemzeti csúcson kívüliek beszélnek, a kifosztott karaván  pedig  halad (a végzete felé), miközben a qrva ország  "kóbor kutyái"  ugathatnak...

(Prof. Dr. Bokor Imre)

 


2008-10-18.

Vatikán Audiencia kérés
XVI-ik BENEDEK pápa őszentsége látogatására.
PÁPÁNAK AJÁNDÉK.

Tudás-Jólét- Szeretet Közhasznú Alapítvány
1077 Budapest, Rottenbiller u. 5/c.
 

Kérjük Erdő Péter bíboros urat, hogy ezen levelünket juttassa el XVI-ik BENEDEK pápa szentatyához, és a tervezett audienciánkról egyeztessen időpontot, mert a közhasznú alapítványunk koordinálásával az alanti projekttervben vázolt missziós munkánkat a magyarság nevében elkezdhessük és befejezhessük.

Alapítónk, Oravecz Mihály úr régi vágya volt, hogy szép emlékű Karol Wojtilának ki néhai - őszentsége, II. János Pál pápa - síremléke előtt tisztelegjen. Ujjólag pedig áldását kérje XVI-ik BENEDEK pápa őszentségétől a "NO OCIDAS" - ne ölj - című szobortervének kivitelezésére, (a mellékelt látványterv alapján).
A látványterv alapján a korpusz mögött egy lehulló leplen -fehér márványból- minden nyelven bele lenne vésve az ötödik parancsolat.

Alapítónk őszentsége II. János Pál pápa munkásságának tiszteletére, tervezett egy kicsinyített arany szalagékszert, mit az alapítónk, életében szerette volna néki átadni. Az arany szalagékszer, mely a corpus-t mintázza, a Jézus-sorsú áldozatok szívét szimbolizáló rubin drágakővel van ékesítve, ahol a Dávid-csillag, mint a bölcsesség jelképe is megjelenik.

Őszentsége engedelmével, szeretnénk ezt a arany szalagékszert, felajánlani II. János Pál pápa emlékének, úgy, hogy a vatikáni Magyar Kápolnában kapna helyet maga az ajándék és a díszkeretben, a szoborterv rajza. A szobor másodpéldányát Budapesten, a Margitszigeten, mint a békességet szimbolizáló helyen, közadakozásból építtetnénk fel. XVI-ik BENEDEK pápa védnökségével és áldásával, de az eredeti szobrot és annak, felállítandó helyét maga az Őszentsége jelölné ki. ......( pl. a Vatikán előtt, vagy a Koponyák hegyén ) ott, ahol e felszentelt szobor is örökkön hirdetné a szent IGÉT.

A licencet hazánk ajándékaként felajánljuk, hogy a világ egyéb alkalmas helyszínein más népek is felállíthassák a XXI. század és II. János Pál pápa legfőbb békeüzenetét hirdető műalkotást, hisz a fehér márványból faragott leomló lepelbe a világ minden nyelvén belevésetik az V. parancsolat. A szobor kivitelezési költsége eltörpül a mondanivalója mellett. Ennek révén kis hazánk nemzetközi imizsét emeljük, nem csak a keresztény világban.

Az eredeti elképzelésünket már ismertettük Erdő Péter bíboros úrral, és áldását adta a tervünkhöz, de e missziót még Oravecz úr, a betegsége miatt, eddig nem tudta teljesíteni.

Gáspár Attila
T-J-Sz. kuratórium elnöke

 


2008-10-08.
Győr alpolgármesterének, Somogyi Tivadarnak fegyházbüntetésre való pofátlan hazudozása

A kilakoltatással fenyegetett Zsigai Klára ügyében Győr alpolgármesterének levele, majd a Hírháttér kommentárja:

Tárgy: Bagó Andrásné lakásügye

Tisztelt Figler Csaba!

Bagó Andrásné győri lakos lakásügyében a hozzám érkezett megkeresésére az alábbi tájékoztatást adom:

Bagó Andrásné közel tíz éve áll perben a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával lakásbérleti jogviszony folytatására való jogosultságának megállapítása érdekében. Ügyében a független és pártatlan magyar bíróság több jogerős ítéletet is hozott, minden esetben elutasítva a keresetét. Az ítéletek alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata az érintett személy ügyében jogszerűen járt el. Mindezeken túlmenően kísérletet tettünk Bagó Andrásné lakásügyének békés úton történő rendezésére is, melyben való közreműködésre azonban ő maga nem volt hajlandó. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a jogerős ítéletekben foglaltaknak megfelelően jár el, a magunk részéről Bagó Andrásné lakásügyét lezártnak tekintjük.

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását!

Győr, 2008. október 6.

Tisztelettel:

Dr. Somogyi Tivadar
alpolgármester

GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL ALPOLGÁRMESTERE IV.
Dr. Somogyi Tivadar
Cím: 9021 Győr,    Tel. : (96) 500-143
Városház tér 1.       Fax : (96) 500-284
E-mail: somogyi.tivadar@gyor-ph.hu

A Hírháttér kommentárja:

Győr alpolgármestere, Somogyi Tivadar a levelében valami "független és pártatlan magyar bíróság"-ról ír, miszerint az már eljárt Zsigai Klára ügyében elégszer. Somogyi nem veszi észre, hogy ezt a Fenevad Szövetséges Rendszerét imádó, az előtt leboruló, népbutító szöveget lassan már egyetlen babiloni faja által elbutított ember sem hiszi el. Somogyi célja, hogy a Magyar Köztársaság lakosságának jelentős, további jóvátehetetlen érdeksérelmet okozva egy a legalsóbb szinteken is maffia struktúrában szervezett politikai bűnözés által irányított és vezérelt állami bűnszervezeti halálpiramis legfőbb politikai szervezeteit "függetlennek és pártatlannak" hitesse el, valamennyi ember romlására, további elsötétítésére, leépítésére és a további politikai bűnszervezeti maffia-gaztettek totális védelmének biztosítására.

A Btk. szerint az alkotmányos rendet megdöntő bűnszervezetek tagjait akár életfogytig tartó fegyházbüntetéssel is lehet súlytani, így roppant sátánista hozzáállás egy szegény embert évtizedeken át üldözni, miközben a nép ördögi képviselőjeként Zsigai Klára és a lakosság pénzéből felhízlalt multimilliomos bűnöző, aki önmagát nem átallja a Jézus Krisztus Parancsaival szemben is doktornak nevezni, a politikai bűnözés régen leleplezett intézményrendszerének bűnszervezeteit "függetlennek és pártatlannak" nevezi, ráadásul téve mindezt a nép képviseleti posztján, a lakosság pénzéből, azt üldözve, azt butítva, annak értelmi felfogóképességét kapzsi, egoista módon pusztítva, rombolva, anyagilag napról napra, pártja gazdasági bűntetteinek védelmével és a közpénzek havi apanázsok formájában való fosztogatásával rabolva.

Máté Evangéliuma 23.Rész, 24-24.Vers:
Vak vezérek, akik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek! Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok! Mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig rakva vannak ragadománnyal és mértéktelenséggel!

Hírháttér-kommentár Győrnek az állambűnözői Győr-Online-okon futtatott és pártolt sátánista alpolgármesteri himpelléréről

 


2008-09-24.
A D. Tóth és Juszt-féle MTV-s államterrorista hazugságokkal szemben a Szabadság téri templomban keresztyénekre támadt az állami fasizmus

A Budapest Szabadság téri Református Egyházközség Presbitériuma Elnökségének nyilatkozata

Tóth Gábor - állítása szerint templomba járó - budapesti rendőrfőkapitány felebarátai elleni hamis tanúbizonyságot tett a Hír Televízió 2008. szeptember 21-i Kontraszt című műsorában.

2008. szeptember 20-án, az este 18 órától kezdődő, a magyargyűlölet áldozataira emlékező istentiszteletünk alatt a Hazatérés Temploma területén tartózkodókkal szemben - a budapesti rendőrfőkapitány állításaival ellentétben - a rendőrség fenyegetően lépett fel, gyermekekre, nőkre és idősekre való tekintet nélkül egyértelműen megfélemlítő jelleggel, mely intézkedés mintegy egy óra hosszan tartott. Ez alatt a templomi - fedett és három oldalról zárt - előtérbe könnygázt fújtak be.

A templomi előtér lépcsőjén tartózkodók semminemű rendbontást nem követtek el, ennek ellenére a rendőrség illegális tüntetésen való részvétel miatt távozásra szólította fel az egyházközség tulajdonát képező templomlépcsőn menedéket nyert törvénytisztelő állampolgárokat. A rendkívül agresszív hatású gáz a templom zárt légterébe is bejutott, több hívünk rosszul lett, s szorult elsősegélyre. A rendőrség törvénytelen fellépése súlyosan megzavarta az istentisztelet rendjét, ezzel is megsértve a magyargyűlölet áldozatainak emlékezetét.

Az egyházközségünk a fentiek alátámasztására fotó-, videó-, és hangdokumentációval rendelkezik.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal felé az egyházközséget ért alkotmányos alapjogsértések miatt a büntető feljelentést megtesszük.

Budapest, 2008. szeptember 22.

Az elnökség nevében:


Witzl Antal sk.                                                       Ifj. Hegedűs Loránt sk.
műszaki gondok                                                                     lelkész

 


 
 


A dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre!

 

2008-09-16.
Zsigai Klára ellen az állam kilakoltatási végzést hozott (véleményeket vár)

Az Interneten hosszú évek óta zajló lakásperéről, küzdőszelleméről, valamint verseiről ismertté vált Zsigai Klára ellen az állam - hogy saját embereinek mulasztásait és szándékos törvénysértéseit fedezze - kilakoltatást rendelt el. Zsigai Klára ügyvédek, bírók stb. rövid kommentárját szeretné kérni az alábbi, pár mondatos dokumentumról az e-mail címére vagy a fórumra.

 

 

 

 


2008-09-13.

MEGEMLÉKEZÉS A BENES DEKRETUMOK ÁLDOZATAIRÓL

 

2008. szeptember 15-én 16 30 órakor

a  nyíregyházi  Kossuth térre  érkezik  a

Magyar Fájdalom Keresztje

 

Komáromból  indult  országos körútra tiltakozásképpen , hogy a  benesi  dekrétumok, melynek  értelmében a szlovákiai magyar és német embereket szülőföldjükről elüldözték, kitelepítették, meggyilkolták, kényszermunkára hurcolták, máig érvényben vannak, sőt  az uniós tag  Szlovák parlament 2007.szept. 20-án megerősítő határozatot hozott fenntartására.

Felszólalók:

Dr. Morvai Krisztina

Jogász Egyetemi Docens

Dr. Vona Gábor

Jobbik Magyarországért Mozgalom Elnöke

A keresztet egyházi és közéleti személyiségek társaságában fogadjuk.    

A megemlékezésre  szeretettel  váruk mindenkit.

 

CIVILEK A NEMZETÉRT MOZGALOM NYÍREGYHÁZA

 


2008-08-19.
Szlovákia nem fogja elismerni Koszovót - Jézus tanításait vagy Babilon emberkereskedelmét válasszuk?

A szlovák kormányfő, Robert Fico nem lát esélyt arra, hogy belátható időn belől önálló országként ismerje el Koszovót, és ehhez létező vagy nem létező nemzetközi jogszabályokra hivatkozik.

Olyan törvényt, amely megtiltja, hogy egy nép egy-egy adott területen belül dönthessen arról, mely országhoz akar csatlakozni vagy önálló akar-e lenni, azt a törvényt semmisnek kell tekinteni. A szabadság erkölcse a Jézus Krisztus Tanításait követi: azaz senki nem rendelkezhet egy nép felett, és minden népnek szuverén joga eldönteni, hogy mely államhoz akar tartozni, vagy független akar lenni. Egy nép sosem tekinthető árucikknek és politikai vezetők adható-vehető rabszolgájának, viszont ezen a sátáni planétán annak van tekintve mindenütt.

Koszovót és valamennyi kisebbséget illetően nem csoda, ha a tömeggyilkos szerb államhoz nem akar tartozni senki. Ezt Fico is nehezményezné, hiszen a szerbek gyűlölnek mindenkit, aki nem szerb. Aki úgy szavaz, hogy a 90% többségű albánok maradjanak a tömeggyilkos Szerbia rabszolgasága alatt, annak a nyakába kellene ültetni idegenként, szlovákként vagy magyarként olyan rezsimeket, amilyen a szerb. Egy tömeggyilkos, minden ízében terrorista és gyűlölködő, nacionalista és fasiszta, minden idegent üldöző és terrorizáló rezsim, amilyen a szerb, hamar kigyógyítja a rabszolgakereskedelem pártján állókat, amint a rabszolgaság összes kínja és keserve nem más embermilliók, hanem az ő egy szál feje fölé tornyosul. Az emberi hitványság ennyire nyilvánvaló a legegyszerűbb kérdésekben is.

Amit Fico megszavazott, arról a Jelenések Könyvében Kinyilatkoztatott titokzatos Nagy Babiloni Szajha emberkereskedelmi tevékenysége juthat sokaknak az eszébe, amely rendszerben nem számítanak emberszázezrek és milliók, hanem minden a pillanatnyi vélt személyes (és) kereskedelmi érdekeknek, a másokkal szembeni közönynek vagy a gyűlöletnek alárendelt. Aki népek önálló akaratát torpedózza meg, az emberkereskedő, aki pedig a népek függetlenedését mindig az adott népcsoportra bízza, a szabadság híve.

Molnár F. Árpád


2008-08-17.
Eddig minden egyház tagadta, hogy megáldaná a Turul-szobrot

Eddig valamennyi egyház cáfolta, hogy megáldaná a Turul-szobrot a civilek részéről szervezett összejövetelen. Érdemes megvizsgálni Evangéliumi szempontból: vajon mit Tanít Isten Igéje?

Mind Mózes törvényei, mind a Jézus Krisztus Által Kijelentett Isteni Törvények kategorikusan ellenzik, hogy nemzeti tárgyakat áldjunk élő személyek helyett. Az igazság az, hogy Jézus és az apostolok a nemzeteszmét is tagadták azzal, hogy minden népből és nemzetből valókat egy közös családba tartozónak hirdettek onnan, akik közülük megtértek a Megváltóhoz, a Jézus Krisztushoz.

     - ...nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus - mondta Pál apostol is, Jézus pedig nemcsak a tárgyak felől, de még a halott lelkű, megtérni nem akaró emberekről is az élők felé irányította a figyelmet, mondván a családi temetések esetére is:

     - Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.

Azaz Jézus - egyébként az apostolok beszédeiben is olvashatunk ugyanilyen gondolatokat - az élőket is halottaknak Nevezte, ha azok nem tértek meg az Isten Által Rendelt Útra.

Molnár F. Árpád


2008-08-13.
Juszt Lászlót a bírói bűnözés kényszermunkára ítélte egy 31 milliárdos bűntett fő vádlottjának "becsülete" védelmében

Juszt Lászlót 10 ezer Ft-ra és kényszermunkára (a hivatalos megfogalmazás szerint, a diktatúrákhoz méltó definícióval "közmunkának" nevezik) ítélte a bíróság, mert az MTV műsorában a nem kevesebb, mint 12600 károsultat kitermelő(!) Baumag-per fővádlottjáról, Balázs Lászlóról azt mondta, hogy a maximum is csupán 8 év szabadságvesztést követően élete végéig boldogan élhet az ellopott milliárdokból.

Az eset a Rudolf János Internetes újságíró elleni állambűnszervezeti megtorláshoz hasonlít, akit a keszthelyi kórház korrupciós ügyeit saját költségen kinyomozott és feltárt ügyek vonatkozásában a bíróság azzal ítélt pénzbüntetésre vagy szabadságvesztésre, hogy az általa feltárt bűncselekményeknek csak a felét tudta bizonyítani, a másik fele ellenben bizonyítás nélkül maradt. Mint emlékezhetünk, Rudolf János börtönbe vonult és éhségsztrájkba kezdett. Most Juszt László került sorra, aki a 10 ezer Ft-ot egy kórházban helyezte letétbe, arra inspirálva az állami bűnözés által védelmezett bűnözőt, hogy a milliárdos bűntettei után azt a 10 ezer Ft-ot lehetőleg már ne vegye fel.

A Magyar Gárda nem jelezte, hogy felvonulna az ügyben az elkövető bíró bizonyára multimillióinkból épült háza és a bíróság épületei előtt, ugyanis az elkövető bíró nem cigány, ráadásul nem almatolvajlásban, hanem 31 milliárd Ft eltüntetésének védelmében nyújtott politikai-bűnszervezeti segédkezet az oknyomozó és tényfeltáró újságírás és valamennyi újságíró elleni elrettentéssel, mindazon újságírók ellen, akik Magyarország kuplerájában kénytelenek élni, a mindig, de mindig talpnyaló és pillanatnyi testi, tehát ördögi érdekeik szerint valamennyiünket adás-vételi érdekeiknek alárendelő politikai-bírói disznóóllal körülvéve.

Molnár F. Árpád


2008-07-21. /Sebők István/
A Magyar Néppárt július 30-ára tüntetést szervez

Magyar Néppárt

          8201 Veszprém Pf.: 335   

          E-mail cím: empart@invitel.hu Tel.: 06/88/443-464                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           ----------------------------------------------------------------------------- 
           

Fővárosi Rendőr-főkapitányság

Budapest

XIII. Teve u. 6.sz.

1139

Tisztelt Rendőr-főkapitányság ! 
 

      A Magyar Néppárt a lent leírt időben és helyen két órás figyelmeztető tüntetést kíván tartani, amit ezennel bejelentek. Kérem a tüntetést szíveskedjék engedélyezni és biztosítani. 

      A Magyar Néppárt 2008. július 30-án (Szerda) de. 10.00-12.00 óra között Budapesten, a Sándor-palota 1. szám előtti téren, a Dr. Sólyom László köztársasági elnök rezidenciája előtt két órás figyelmeztető tüntetést szervez a törvénytelenségek, az igazságtalanságok, a korrupciós ügyek, a csalások, az uzsorakamatos kapzsiságok, a téves bírói ítéletek, az eltussoló ügyészi tevékenységek, a nem szakszerű, sokszor brutális rendőri intézkedések és fellépések felszámolása érdekébe.

      A MNP felszólítja a lakásmaffia károsultjait minél nagyobb létszámban vegyenek részt a megmozduláson, továbbá felszólítja a pártokat, a civil szervezeteket csatlakozzanak a rendezvényhez és mozgósításukkal nyomatékosító hangsúlyt adjanak a magyar társadalom testén fekélyként tátongó seb mielőbbi meggyógyulásához.  

A szervezők 11.00 órakor Petíciót  kívánnak átadni az Elnök Úrnak, illetve a képviselőjének.  

Kelt, Veszprém, 2008-07-21.

                                                                                Tisztelettel:

                                                                   Sebők István a MNP elnöke


2008-06-08. /Sebők István/
Bírói bűnözés, bírók lefizetése

Székesfehérvári Városi Bíróság

Székesfehérvár


Dózsa György út l.

8002

Hiv.sz.: 3.Beü.190/2008/2.szám

Tisztelt Megyeri Mária Bírónő!


A fent idézett végzéséből az derül ki, hogy Ön keresi a törvényesség kiskapuit, hogyan lehet a gazember, törvénysértő, korrupt bírótársait kimenteni, az ügyüket eltussolni, ahelyett, hogy az általuk elkövetett – több esetben súlyos bűncselekményeik iránt érdeklődne.

Egyből a hatályos törvények szerint gondolkodik, ami nagyon jó, tisztességre vall, csakhogy a feljelentett gazemberek éppen a törvényességgel nem törődve hozták meg ítélkezéseiket.

Olyan, szinte primitív magyarázkodásokkal indokolták a törvénysértéseiket, amik már az egyszerű, laikus ember fülét is azonnal sértik. Ezt abban az esetben még el is lehetne fogadni, amikor a bírót lefizették, mint Dr. Farkas Attilát, aki Önnek kollégája volt, Dr. Fekete Orsolyát, aki a kenőpénzt előttem vette át, hiszen a kapott pénzért illik volt „megdolgozniuk”..

Ezen bírók által elkövetett cselekmények sorozatai voltak velem szemben törvénysértők, bűncselekményeket megvalósítóak, ami a mai napon is tart, azok folyamatosan fennállnak, érvényesek mindaddig, amíg ez az ügy véglegesen, jogszerűen, a hatályos törvényeknek megfelelően le nem zárul. Ezért a velem szemben elkövetett bűncselekmények folyamatosan - akár a tegnapi nappal is - megvalósulnak, így magánindítványt bármikor előterjeszthetek, eleget téve a Btk. 173. §. /2/ Bek.-nek.

Ezek a cselekmények sértik az emberi méltóságomat, személyes jogaimban korlátoznak.

Már többször tettem az elkövetőkkel szemben feljelentést; 2007. május 30. napján a Veszprémi Rendőrkapitányságtól azt a választ kaptam, hogy a feljelentésemet megküldték a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Tőlük, a mai napig semmilyen értesítést nem kaptam, magyarul szarnak az egészre.

Én azt kérem Öntől, hogy az egész ügy legyen már egyszer végre lejegyzőkönyvezve, tételesen legyen vizsgálat tárgya a bírók által elkövetett cselekmények, derüljön fény annak háttereire, és a törvénysértések legyenek megállapítva és kimondva!


Kelt, Veszprém, 2008-06-07.


Tisztelettel:

Sebők István
feljelentő
 


2008-06-08. /Tóth Katalin/
Jogaim nincsenek, csak kötelességeim -
Tóth Katalin a bírói visszaélések ellen

Tegnap megint volt tárgyalásom. 13 órakor kezdődött. A terembe 13 óra 3 perckor értünk be az ügyvédemmel, Pestről Egerbe. Nos, ezt a pár perc késést, a kapun való bejutást, az őrök "szenvedélyes" kutatása vette el. Mire felértünk, addigra a bíró már meg is szüntette a pert, és ítéletet hirdetett. Ahonnan én kijöttem, mert nem voltam hajlandó az aberrált magyarázatát végig hallgatni. Meg is mondtam neki, hogy ehhez én hozzászoktam Magyarországon, ezt az országot nem nekem találták ki.
- Jogaim itt nem lehetnek, csak kötelezettségeim. Azt meg én fogom akár a halálom árán is lesöpörni.

Tehát eddig ami tisztességes bírói ügykezelést, pervitelt kaptam, egy ingatlanos ügyben, az Hatvan volt, de illetékességből átkerült Egerbe, az értékhatár miatt. Sajnos. Hamar le is lett söpörve megint minden ezzel kapcsolatosan is. Magyarországon nekem egyetlen egy törvény nem lehet a sokból, mert rám nem vonatkozik semmi. Csak a fizetni való. A bíró összekeverte a szezont a fazonnal, olyanra hivatkozott, ami nem is érinthette a szóban forgó tárgyú ingatlant, de arra jó volt, hogy csúsztasson, és mindent lesöpörhessen másnak az érdeke okán.

Itt, ebben az országban, azt hiszem, eredmény, normális törvényes ítélkezés, soha, de soha nem lesz  Lopni kell, és nem is kicsit. Sokat. Ezeknek áll a világ.

Addig amíg ma Magyarországán a fenti módon rá lehet töretni és elvetetni mindent valakiktől, úgy ahogyan azt velünk, a családommal megtették a Kispesti ingatlannál, vagy éppen másokkal is ezt eljátszották,bár még egy albérlőre sem lehetne törvény szerint, azaz privatizáltatni lehet, ehhez pedig asszisztál a ”törvényt” alkalmazó bírósági alkalmazott, a bíró, aztán meg a többi szinkronban, addig itt ebben az országban soha nem lesz tisztességes törvénykezés, jogalkalmazás.

Addig, amíg a Családjogi törvény alkalmazása ekként történik ebben az országban, addig itt senki ne reménykedjen abban, hogy a vagyoni jogait káresemény esetén elismerik, ha arra épp kénytelen rászorulni.

Hiába alkották meg a törvényt !!!! Esetleg csak megtapasztalhatja azt, hogy mennyire dúl az analfabétizmus valahol, a háttérben való támogatás, a közöny, a brutális emberjogi törvénytiprás, annak a mocsárba, sárba való döngölése.

Tóth Katalin
 


2008-06-08.
A Videoplayer.hu sortüzes-csonttörő-párti fasiszta portál Hírháttér elleni pusztító akciójáról

A Hírháttér korábbi, 2008 május 30-i, főoldalas híre:

A filmeket példátlan mennyiségben betiltó Videoplayer.hu, sortűz- és csonttöréspárti betiltóportálról kivétel nélkül az összes Hírháttér-film eltűnt, ugyanakkor értesítés - a gyakorlattal ellentétben - semmi nem érkezett. Erre főleg két ok adódik (az egyéb nemzetbiztonsági védelem nem az én dolgom): vagy Bognár Bálint sortüzes főszerkesztő és Németh Norbert lapigazgató (célterület: 1037 Budapest, Montevideo u. 9.) töröltetett mindent, és a saját szabályaikkal ellentétben nem mernek még csak nyikkanni sem (korábban is megesett egy-egy film kapcsán), vagy a többszörös- és sokkos gyilkos Szilvásy György titokminiszter vezényletével vírust juttattak a Videoplayer.hu-ra, ami törölte az összes Hírháttér-filmet. A megsemmisített filmekben olyan személyek szólaltak meg, mint pl. Torgyán József, Kőrösi Imre, Kozenkay Jenő, Lakatos Pál, Angel Mendoza, Morvai Krisztina, Sebők István, Ekrem Kemál György, Gőbl György, Wittner Mária és mások. Ha bárki más tört be a portálra, az szintén súlyos bűncselekmény, és a titkosszolgálatok (melyek bámulják az elkövető IP-címét és szexuális szokásait) hatékony megtorlását sürgeti elrettentésként. Kíváncsian várjuk a folytatást, az elkövető nevét pedig - amint meglesz - nyilvánosságra hozzuk, bárki is az. Valaki történelmi bűnt követett el, ami idővel ki is fog derülni. Az illetőnek lakolnia kell. A nagytakarítás előtt ez a film volt az utolsó, ami feltöltésre került. A Videoplayer.hu tud e tájékoztató Hírháttéren való megjelenéséről, de egyelőre csend van.

Hírháttér
 


2008-05-24.
A móri ügyben W. Róbert hazudik; az NNI kényszervallatott, N. László állami gyilkosság áldozata lett; Mit kezdjünk Lamperth Mónikával és az NNI-vel?

Weiszdorn Róbert - a móri ügy egyetlen gyanúsítottja - úgy hazudik, mint a vízfolyás. Szépen felépített egy történetet, és magát áldozatnak beállítva a meggyilkolt N. Lászlóra próbál mindent rákenni. Ennek hátterében a Nemzeti Nyomozóiroda kényszervallatásai és fenyegetései állnak, minthogy W. Róbert totálisan kiszolgáltatott helyzetben van az elzárás okán, és most úgy érzi, hogy nincs más mozgástere, csak ha együttműködik az állammal, melynek egyfojtában az a célja, hogy szüntelen megoldottnak és lezártnak deklarálhassa azt az ügyet, amelynek elkövetőit már akkor pontosan ismerték, mielőtt a 6 évvel ezelőtti móri állami tömegmészárlás elkövetésre került. Ebben az ügyben nem W. Róbertet kellett volna kényszervallatásnak alávetni, hanem Lamperth Mónikát kellett volna pentatolon morfiummal, hátrabilincselt kezekkel, az ujjait tördelve és feszítve kivallatni, vagy a rendőrségen is szokásos módszerrel, a hideg vizes zuhanyzó alatt agyba-főbe verni, mert így nem maradnak véraláfutások.

W. Róbertet frankón kézben tartják. Egy profi nehézfiú, aki egy hasonszőrű antiszociális bűnözőt, N. Lászlót akar szörnyetegnek beállítani, pedig N. Lászlóról messzemenően még az sem biztos, hogy egyáltalán ott volt Móron, ráadásul nem depresszióban és letargiában volt, amikor megöngyilkolták Európa egyik legjobban betechnikázott és bekamerázott őrizeteseként, hanem tele energiával - mint a katonatiszt-álöngyilkosságoknál és megannyi rendőr-álöngyilkosságnál -, hosszú litániákat írva készült a saját védelmére, a következő napokra, telis-tele energikus vehemenciával.

Az állami szervezett bűnözés először tudatosan hamis vádakkal lecsukja Kaiser Edét - ezért már meg kellene kapniuk a legalább 10 évet Lamperthtől az NNI-n (azaz a Nemzeti Nyomozóirodán) át Lominici bíró haverjáig, a Vargáig, aki az ítéletet politikai megrendelésre hozta -, aztán elteszik láb alól N. Lászlót - úgy vélem, hogy vegyszerrel vagy részecskékkel dolgozva -, aztán előállítják a posztkommunisták - abszolúte izraeli és szláv háttérrel (lehet találgatni, melyik bólogatott a másiknak) - ezt a W. Róbertet, mint a bűnbánó beismerőt, aki megpróbálja valahogy túlélni a körülötte lévő állami szervezett bűnözői disznóól minősíthetetlenül ocsmány erkölcsi színvonalát.

Olyanok ezek a bírók is - csupa alkoholista, lerobbant erkölcsű, disznó, pszichopata és röfögő bűnöző -, mint amikor sertések hemperegnek bele saját okádásukba és ürülékükbe, mert a sár és a növényekből lett rothadó trágya önmagában már nem elég.

Molnár F. Árpád
 


2008-03-25.
Kóka János Kína elleni bojkottért szólalt fel, Putyin úr házi Gyurcsány Ference - aki egyébként mindenhez hozzászól - viszont lapít

Kóka János már bejelentette: Magyarország bojkottálhatná a magyar politikusok Pekingi Olimpiától való távoltartásával a sortüzes tömeggyilkos kínai kormányzat gaztetteit, de a Magyar ún. "Köztársaság" legfőbb pszichopatája, Gyurcsány Ferenc, a kínai sortüzesek apró(d)ja nagyokat hallgat.

A tömeggyilkosok nagy babiloni, szajhista klubjának egyik vagy legfőbb gonosztevője, a valahogy rendkívüli precizitással szinte minden létező ügyben mindig a gonosz pártjára álló Vlagyimir Putyin jó viszonyt ápol a sortüzes-csonttörő pszichopata bűnöző magyar miniszterelnökkel, így Gyurcsány Ferenc úr megpróbál jó sortüzeshez méltón viselkedve - ahogyan a tanárverő tanítványok fejlődnek az ő és Veres fenevadjai hatására az iskolákban - igazodni a szlávok legsötétebb antikrisztusához és sátáni urához. Vlagyimir Putyin úr, minden oroszok ellensége, a nagy demagóg jéghidegen viszonyulva az erkölcsökhöz és az emberéletekhez, köztudottan elvtelenül Kína- és szerbbarát, aki két ló közül mindig arra tesz, amelyik gonoszabb, rosszindulatúbb, és amelyik vörösebb (a Bibliában a vörös a Sátán színe). Kóka János, az SZDSZ mikropárt illegitim elnöke kétségtelenül népszerű húzásával megelőzte a mindig aluszékony és lassú, állandóan lépéshátránnyal küszködő Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, aki úgy tűnik, még mindig hallgat, mint sortüzes nagybátyja és egypártrendszeri tejtestvére, Gyurcsány Ferenc, akinek viszont hivatalból már régen állást kellett volna foglalnia, ahogyan a fél világ már megtette.

Érdemes megemlékezni a világ médiájában bemutatott nepáli rendőrbrutalitásokról is, ahol részletesen látható, hogyan ütötték a nepáli - rendőrnek nevezett - pártszolgálatosok azokat a tibetieket, akik békésen tiltakoztak a kínai, korábban gyanútlan fegyvertelen fiatalok ellen tankokkal trancsírozó gyurcsányi-tienanmeni söpredék globalista mészárszékének szörnytettei ellen. A hír azért érdekes, mert az ENSZ - írd és mondd - azonnal tiltakozó nyilatkozatot adott ki a nepáli gyurcsányőrség tettei minősítéseképpen, de 2006 óta lapít és hallgat azokról a gaztettekről és számos esetben életre szóló testi és lelki megnyomorítást elkövetett sortüzekről és brutális állami veérengzésekről, amelyeket Izrael akaratából Gyurcsány Ferenc és az üres sörösdobozzal őrjöngve hadonászó Lendvai Ildikó (mondván, azt dobták egy rendőr felé) és társai követtek el, azóta is koncepciós pereket folytatva az éppen Gyurcsány úrék ostobasága és mentális megbetegedései miatt történelmi méretűvé kinevelt áldozatok és emberjogvédők ellen, azaz korunk hősei és legnagyobb magyarjaivá kinőtt, szépen fejlett igazságbajnokaival szemben.

Hírháttér-kommentár
 


2008-03-21.
Gyurcsány Ferenc távozása után az orosz állami maffiával, a putyini KGB-vel tervez a lakosság számára is látható formában szerződést kötni. De mit szól ehhez Izrael?

Gyurcsány Ferenc júliusban történő esetleges lemondásáról szóló hírek mellett az is kiszivárgott, hogy a miniszterelnöki posztról történő távozását követően Vlagyimir Putyin keresztapa és az orosz maffia hatókörébe tartozó Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság élére kerül. Gerhard Shröder korábbi német kancellár példájára Gyurcsány Ferenc is az izraeli érdekekkel szembenállva az orosz állami maffiával tervez hegemóniát.

Mint ismeretes, a Gazprom, mely mindig is az orosz maffia egyik csúcsa volt, rengeteg halottal, Vlagyimir Putyin óta erőteljesen veszített izraeli (Moszados) tulajdonosi hányadából, mivel az orosz elnök, Putyin módszeresen legyilkoltatta és letartóztattatta mindazokat, akik nem az ő, azaz Putyin érdekeit szolgálták a Gazpromnak az elnök részére történő megszerzését és kisajátítását illetően.

Gyurcsány Ferencnek a Gazprommal, és ezzel a KGB-vel, tehát az FSZB-vel és Vlagyimir Putyinnal történő, látható szerződésbe is foglalt összegyógyulása azért is kuriózum, mert ezzel Gyurcsány Ferenc nem Izrael és a cionizmus, hanem az orosz állami maffializmus érdekeit szolgálja, ezért Isten Kegyelméből akár Izrael szempontjából gyűlölt ellenséggé, tovább már nem használható gójjá (azaz "barommá") válhat, akitől érdemesebb inkább megszabadulni, mint tovább védelmezni. Gyurcsány Ferenc és Izrael konfliktusa annál is inkább hasznos lenne, minthogy nem kerülhet letartóztatásba és elítélésre Gyurcsány Ferenc mindaddig, amíg Izrael ezt nem engedélyezi a Magyar Köztársaság számára. Gyurcsány úr antiszemitizmusa (azaz Izrael érdekeivel való szembenállása és Putyin kiszolgálása) a Magyar Köztársaság érdekeit is szolgálhatja, hiszen azzal, hogy a sortüzes és súlyosan patológiás miniszterelnök az orosz maffia, azaz a KGB agresszív és gyilkos magyarországi terjeszkedését, és ezzel az egész európai kontinensen történő diffúzióját, exódusát segíti, elősegítheti az újabban sajnos háttérbe szorult orosz maffia és annak európai kapcsolatai és állami módszerei leleplezését, és ezzel a lakosságnak az utóbbi esztendőkben érdemben gyarapodott felvilágosításának további kiszélesedését.

Molnár
 


2008-03-21.
A Hírháttér sikerlistáján az egészségügyi kartellekről szóló, másutt említeni sem mert maffiáról szóló leleplező rádiós műsor

Istenünk Kegyelméből a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 32 milliárd forint kártérítést követel az autópálya-építések során kartellező, azaz a közös sikerért egymással megállapodó, a lakosságtól iszonyú pénzeket elrabló bűnöző cégektől. Az ítélet szorosan összefügg a teljes állami szervezett bűnözés (a maffia) által védett és pártolt, teljes összefogással támogatott egészségügyi segédeszközöket gyártó cégek kartelljeinek hatalmas maffiaügyével, mely sokszorosa és nagyságrendekkel nagyobb veszteségeket termel a lakosság ellen, mint az autópálya-kartellezések ügyei mind anyagiakban, mind emberéletekben. A Hírháttér egyik legsikeresebb, naponként a letöltési sikerlisták élén álló műsora erről az oldalról elérhető és meghallgatható. (A felvétel az éjszaka folyamán, feljavított hangminőséggel újratelepítésre került.)

Az egészségügyi kartellezések annyi emberéletbe kerültek és kerülnek, valamint fognak kerülni, ami egy ateista világban önmagában messzemenően elegendő ok arra, hogy Gyurcsánytól Orbánon át Lendvai Ildikóig egytől egyig felkössük az Országgyűlés csaknem valamennyi politikusát, akik kiálltak vagy ki fognak állni a szabályosan népirtó hatású egészségügyi kellékeket gyártó, javában izraeli állami védelmű és hátterű kartell-cégek mellett, hiszen embertársaink, testvéreink életéről és valamennyiünk életéről van szó.

Az állami szervezett bűnözésnek pedig Gyurcsánytól Orbánig pártolt és rám küldött veérügyvédetekért fizetségként újra azt üzenem:

távozzatok, sátáni fenevadak, és ne merjetek még egyszer olyan politikai üldözöttekhez nyúlni, akik miatt régen az akasztófán vagy börtönben lenne a helyetek.

Molnár F. Árpád
 


2008-03-18.
Kína Oroszországra hivatkozik a tibeti lakosság ellen elkövetett sátáni tömegmészárlásai elfogadtatására és folytathatóságára

Putyin Oroszországa szinte bármihez nyúl, egészen bizonyosan államok lakosságai, tíz- és százmillió békében és életben maradni akaró állampolgárok alapvető jogaival szemben a Sátán képviseletében mutatkozik. A Kína részéről évtizedek óta megszállt Tibetben elkövetett tömeges vérengzések kapcsán a Kínai Nemzetközi Rádió kijelentette:

"Az orosz külügyminisztérium honlapján megállapította, hogy Tibet Kína elidegeníthetetlen része. Oroszország reméli, hogy Kína képes megállítani a bűncselekményeket."

Mint arra emlékezhetünk, a tömeggyilkos putyini Oroszország Koszovó kérdésében is a fasiszta, valamennyi háborúért fő felelős törpeállam, Szerbia fajelvű törekvéseit pártoló megnyilatkozásokat tett és követelt, tovább buzdítva ezzel a szélsőséges szerb mozgalmak és szervezetek albán-, horvát-, szlovák-, magyar- stb. gyűlöletét, szemben állva Koszovó lakosságának 90%-os fölénnyel megszavazott álláspontjának, miszerint Koszovó független állam akar lenni.

Mint Oroszország utóbbi gaztetteiből kiderül, Putyinék a kínaiak tömegmészárlásai ellenére is arra buzdítják a kommunistának nevezett államot, hogy továbbra is kemény eszközökkel fellépve állítsák meg a tibeti nép ellenállását és függetlenségi törekvéseit. Az orosz fasizmusnak természetesen most sem volt esze ágában sem, hogy Tibet lakosságának sorsáról a tibeti népre bízza a döntést, azaz hogy Tibet népszavazás útján dönthesse el, hogy továbbra is a tömeggyilkos, államelvű, megszálló kínai-szovjet államfasizmus nyomorgatott és kiszolgáltatott rabszolgájaként, vagy az 1940-es évekhez hasonlóan függetlennek nevezett Tibetként szeretne-e továbbélni. Tibet lakosságáról a tömeggyilkos bűnöző despota, Vlagyimir Putyin, aki mindig a nép ellenségeként voksol, kvázi akárhová teszi be a lábát, már döntött: Tibet népe kínai rabszolgaságban maradjon, aki pedig ellenáll, az megöletessék és brutálisan lemészároltassék.

Hírháttér
 


2008-03-18.
A Magyar Néppárt nyílt ult
imátuma Lomnici Zoltánhoz és a legfőbb ügyészhez

 

N Y Í L T   L E V É L 
 

Dr. Lomnici Zoltánhoz, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez,

Dr. Kovács Tamáshoz, a Legfőbb Ügyészség főügyészéhez.
 

      Ma Magyarországon a bíróságok és az ügyészségek nem tartják be a hatályos törvényeket, azokat semmibe veszik, saját érdekeiknek megfelelően, politikai és más befolyásnak engedve értelmezik azokat.

      Intézkedéseiket az önkényeskedés, a megvesztegethetőség, az összefonódás, a hibákat, törvénysértéseket, bűncselekményeket elkövetők elvtelen védése, sumákolás, eltussolás jellemzi.

      A bíróságokon, az alacsonyabb fokon bíráskodó bírók a Legfelsőbb Bíróság intézkedéseire, ajánlásaira szószerint tesznek, semmibe veszik, azokat kijátszva, fondorlatos módón az Ő korábbi, rossz, megsemmisített ítélet szerint határoznak ismét.

      Az ügyészség, ha az érdekeik, úgy diktálja, a rendőrségi szakszerű megállapításait semmibevéve, a Napnál világosabb bűncselekményre rámondják, hogy nincs bűncselekmény.

      A bíróságok és az ügyészségek ezzel a magatartásukkal a bűnözők oldalán állnak, ártatlan emberek és családok sorsát teszik tönkre, megsemmisülésre kárhoztatják Őket, valójában gyilkolnak.
 

      A nyílt levél címzettjeit

F E L S Z Ó L Í T J U K
 

      haladéktalanul változtassanak a magatartásukon, hogy ennek tényszerű nyoma is legyen, a korábbi több száz törvénytelen intézkedésük közül most csupán a 10 legsúlyosabb ügyet újra megvizsgálják, újra tárgyalják a teljes nyilvánosság előtt.

      Ennek a feladatnak az elvégzéséhez szükséges egyeztetésre 48 órát adunk, ha ezt elmulasztják, statáriumot hirdetünk ki, ami jó néhány bíró és ügyész életébe fog kerülni. A 48 óra 2008.03.17. 00.00 órától-2008.03.18. 24.00-ig tart.
 

A sértettek és károsultak nevében Sebők István a Magyar Néppárt elnöke


2008-03-17.
Nemzetközi megfigyelők és svájci politikusok március 15-ről


2008. március 15-én Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi bizottságának elnöke és Kiss Boldizsár János a CJB külügyi szóvivője a parlamenti kordonnál sajtótájékoztatón mutatták be a Svájcból és Franciaországból megfigyelőként hazánkba látogató politikusokat.

Hervé Lavenir de Buffon úr, a francia köztársasági elnök volt tanácsadója és egy párizsi politológiai intézet vezetője, valamint a svájci parlament külügyi bizottságának tagja, Yvette Estermann képviselő asszony személyesen alkottak képet Budapest utcáin a magyar nemzeti ünnepen szervezett megemlékezések lefolyásáról. Döbbenten tapasztalták a rendkívüli rendőri készültséget, mely egy rendőrállam képét festette eléjük, míg szavaik szerint az Erzsébet hídnál egy szebb jövőbe vetett hitről, egy ország lakosait összetartó közös értékekről szóló békés ellenzéki megemlékezést láthattak.

A svájci parlamenti pártok közül a Keresztény Demokrata párt főtitkára Reto Nause Úr, valamint a svájci szocialista párt alelnökasszonya és parlamenti képviselő, Silvia Schenker asszony felkérték a CJB [Civil Jogász Bizottság - a szerk.] képviseletében Kiss Boldizsár Jánost, hogy adja át személyes üdvözletüket Orbán Viktor elnök Úrnak. Levelükben kitértek rá, hogy a 2006-os őszi budapesti eseményeket aggodalommal követték, és reményüknek adtak hangot, hogy 2008-ban a magyar polgárok békében és méltósággal, szabadon emlékezhetnek a nemzeti ünnepen, hiszen a polgári szabadság jogok tiszteletben tartása és a stabilitás Magyarországon számukra és pártjuk számára is fontos és alapvető demokratikus értékek.

A svájci Szabad Demokraták parlamenti képviselője Jean-René Germanier úr szintén levélben fejezte ki jókívánságait Orbán Viktor elnök úrnak és a nemzeti ünnep alkalmából biztosította, hogy figyelemmel kíséri a budapesti események alakulását.
 


2008-03-05.
Az egy állítás, egy tagadás elve
 


Kovács Krisztina vérbíró

Az egy állítás, egy tagadás kötelező elve csak abban az esetben működik, ha mindkét oldalon (elkövető és sértett) civil található. Amennyiben az egyik oldalon rendőr tanúskodik, abban az esetben 10 esetből legalább 9-ben a vizsgálók, a vizsgálati osztály, a "nyomozók" a rendőrnek adnak igazat, teljesen mindegy, mennyi bizonyíték áll rendelkezésre hang- vagy videófelvételek formájában az elkövető rendőr- vagy rendőrök ellen.

Ezt nemcsak onnan tudom, hogy magam is ilyen ügyek áldozata vagyok a legkisebb ügyektől a legnagyobb állami bűntettekig - van, ami éppen folyamatban is van -, de onnan is, hogy valamikor a rendőrségnek dolgoztam, és minden hivatali hamis váddal és ügyészi, valamint veérügyvédi vérperrel és ocsmány hazudozással szemben soha életemben nem írtam alá olyasmit, ami erről a tényről titoktartásra kötelezne.

Ha pl. 2006 október 23-át vesszük, akkor azt látjuk, hogy kivétel nélkül valamennyi több száz vagy több ezer rendőr, akiket kivezényeltek az utcákra, tudatosan szegték meg az 1994/XXXIV., a rendőrségről szóló törvényt már azzal, hogy azonosító számok nélkül mentek az utcákra. Sem akkor, sem azóta nem akadt egyetlen rendőr sem, aki emiatt a parancs miatt panaszt tett volna; azaz valamennyi tudatosan és szándékosan törvényszegő volt és az is maradt.

Normális esetben ez azt jelenti, hogy valamennyi rendőr ellen feljelentést kell tenni, mégpedig maguknak a feljebbvalóknak, hivatalból, és a legkevesebb, hogy valamennyi rendőrt ki kellene rúgni.

A hamis vádakkal és a bűnpártolással, amely már Btk-paragrafusok hatálya alá esik, ugyanez a helyzet: ahány rendőrt csak beidéztek, ahány rendőr csak tudomást szerzett bármilyen rendőri bűncselekményről és rendkívül súlyos bűntettekről, kivétel nélkül ahányat csak beidéztek vagy bármilyen hivatalos formában megkérdeztek, valamennyi hamisan tanúskodott és hamisan vádaskodott, kimerítve a Büntető Törvénykönyv több, ilyen esetekben szabadságvesztést követelő pontját.

Azaz a józan észt és a gyakorlatot követve - amely rendőrökre soha nem vonatkozik - többet egyetlen rendőr, illetve ilyen elkövetők (tehát rendőrök) csoportja esetében sem lenne szabad a tanúvallomásaikat és a feljelentéseiket hitelesebbként kezelni, mint a legutolsó, megszállottan hazudozó, bűnöző alkatú pszichopata bűnözőét.

A gyakorlat ezzel szemben mindennek az ellenkezője: a kezdő, hamvasnak látszó, a rendőrakadémián éppen végzett nők is tudatosan és szándékosan a hamisan tanúzó rendőrök nyilvánvaló hazugságai védelmében fellépve bűncselekményekkel kezdik, mert bűnözők. S hogy ezért még fizetést is kapnak, a pártpolitikusok pedig - jobb- és baloldal egyaránt - őket védelmezik az egyre inkább kiszolgáltatottá vált lakossággal szemben, miközben 1990 óta több ezren meghaltak, azért van, mert nem demokrácia, hanem továbbra is egypártrendszeri diktatúra van.

Molnár F. Árpád
 


2008-03-04.
A Turul-madarat Demszky elbontatja, de a jogellenesen emelt böszörményi úti zsidófal marad

El kell távolítani a XII. kerületi, engedély nélkül állított Turul-szobrot - döntött a Fővárosi Bíróság. Az annak idején hatalmas népünnepéllyel emelt Turul-szobor miatt a népakarattól elhatárolódó Demszky Gábor főpolgármester közölte: "nincs alku", mert a Turul-szobor nevében annak idején emberek haltak meg.

Demszky Gábor, az ideggyengesége miatt sok éve pszichiátriai kezelés alatt álló sortüzes, szilánkos csonttörés- és szemkilövéspárti főpolgármester, aki a mai napig többször idegrohamot kapva agitál a fegyvertelen és békés tömegek, nők, férfiak, keresztyének és külföldi állampolgárok ellen sok egyéb mellett inkontinenciával és vaksággal, valamint életre szóló megnyomorításokkal végződött állami szörnytettek és az őt és fajtáját szolgáló fegyveres bűnözői csoportok védelmében, nem beszélt arról, hogy mi lesz a magyar zászlóval, tehát a trikolórral, minthogy annak égisze alatt és annak nevében viszont sok millió embert gyilkoltak halomra azóta, hogy a trikolórt "feltalálták" - szemben a Turul-madárral -, továbbá egészen Gyurcsány Ferencig a fegyvertelen lakosság ellen, annak Veérbe fojtására (Demszky úr ebben nagyon otthonos: tehát Veér Andrásba folytására) elkövetett állami sortüzek is mindig meghatározóan markáns módon a Magyar zászló nevében és égisze alatt lettek megrendelve és kerültek elkövetésre.

A kábító hatású gyógyszereket szedő, ennek ellenére mégis ordítozó és agresszív, sortűzpárti, ideggyenge budapesti főpolgármester ugyancsak nem beszélt az NBH-címer betiltásáról, amely megszámlálatlan emberéletet követelő fasiszta, önkényuralmi jelkép lett és maradt nem sokkal azt követően, hogy bevezetésre került, és mint önkényuralmi jelkép azóta is az NBH címerén látható: a csőrével kardot ragadó, ráadásul Árpád-sávos címer társaságában látható hatalmas és fölöttébb ronda ragadozó madárral egyben.

A Moszados főpolgármester a II.Világháborús náci sortüzesekhez hasonlóan szemmel láthatóan nem kíván vitát nyitni arról sem, hogy a zsidók megmentésének emlékére a Böszörményi úton felállított úgynevezett "Igazak Fala" a Turul-madárhoz hasonlóan szintén engedély nélkül lett felépítve. A Hírháttér erőteljes gyanúját fejezi ki az irányban, amit amúgy alighanem szinte mindenki felfog a saját eszéből is, hogy a sortüzes, kábító hatású vegyszereket is hiába fogyasztó, világszerte sortüzesként és külföldi turisták összeverésében és megrugdosásában az egyik legfőbb pártolóként, valamint csonttöretőként és szemkilövetőként globálisan hírhedt főpolgármester azért tiltakozik a Turul-madár ellen - miközben a már nevével is a keresztyén hitelveket sértő "Igazak Fala" felállítása ellen nem -, mert előbbi a magyarság kedvelt jelképe - akik döntő zömükben alighanem úgy vélik, nem tapad hozzá vér (nem beszélve a Veérről, ami viszont vaskosan rászáradt a népgyűlöletét nem titkoló, de aktívan brutális sortüzes főpolgármesterre), ellenben az utóbbi (az ún. "Igazak Fala") Izrael államvezetőinek és a betelepülő zsidó titkosszolgálatoknak hízeleg és kedvez. Izrael államának, tehát az antikrisztusoknak, akik a mi urunk Simon Peresz úr nyilatkozata szerint is (továbbá mert hülyék azért nem vagyunk, így tudjuk mi is) fölvásárolták Magyarországot Demszky Gáborral és a sortüzes drogfüggő idegbeteg főpolgármester egyéb tartozékaival együtt.

Molnár
 


2008-03-02.
A Mossad igazgatója megtagadja, Csintalan Sándor viszont akarja az idegen médiumok betelepítését

A mai napon sugározta a Hír Televízió a Mossad (Moszad) egykori igazgatójával készített beszélgetését. A Mossad egykori vezetője, aki ma a Knesset képviselője és a Munkapárt tagja, közölte a magyarokkal - vajon felkapja-e ezt a tudatos és szándékos "elvétést" a média -, hogy Izrael nem olyan, hogy külföldi médiumoknak helyet biztosítana odahaza, és ennek az az oka, hogy Izrael Izraelt képviseli, nem pedig idegen állami érdekeket.

Na most: a világ médiájának 94%-a viszont zsidó kézben van. Tehát így járt és így jár el a sortűz- és örökké Veér András-párti kisebbség.

Most pedig idézet Csintalan Sándortól:

„...szégyellem is magam, hogy az MSZP-ben axióma volt, hogy zsidó tévé Magyarországon nem lesz és zsidó kommunikációval mi nem fogunk együtt működni. Igen, szégyellem magam, nagyon szégyellem magam és ez örök bűnöm.”

A Hírháttér segítő rövid hírét olvashatták arról, hogyan kell még inkább összegyógyítani a Hír TV-s Csintalant Izraellel, azaz az ördögöt a Sátánnal. Mert legyen a Sátáné, ami a Sátáné, és legyen az Istené, aki az Istené.

Molnár F. Árpád
 


2008-02-18.
Intolerancia és sátáni törvénykezés: Szerbia vádat akar emelni Koszovó elszakadása miatt Koszovó vezetői ellen

Szerbiában "illegális állam kikiáltásának megszervezése" címén, hazaárulás miatt vádat akarnak emelni a tegnap függetlenné vált Koszovó három legfőbb vezetője, Hashim Thaci miniszterelnök, Fatmir Sejdiu államfő és Jakup Krasniqi házelnök ellen. A tömeggyilkos, fasiszta Szerbia, amely eukonform az európai politikusi maffia szerint, azt sérelmezi, hogy Koszovó 90% többséggel albánok lakta lakossága önálló államot szeretne, végleg megszabadulva a titói, majd az annál is sokkalta rosszabb milosevicsi tömeggyilkos fasiszta diktatúrától. Mint ismeretes, a szerb Ratko Mladicot és más vezető háborús bűnösöket, az Emberiség ellenségeit Szerbia mind a mai napig rejtegeti, amikor pedig mások megtalálnak egyet-egyet, sem az Egyesült Államok, sem a Szerbiát eukonformnak kikiáltó, a srebrenicai népirtásban bűnös Hága nem hajlandó átvenni, hogy az emberjoginak nevezett nemzetközi bíróság elé állítsa őket.

Szerbia szerint Koszovó függetlenségének kikiáltásával "bűncselekményt követtek el Szerbia biztonsága és alkotmányos rendje ellen". A vígjátékszámba menő szerb törvények természetesen csak az EU-ban lehetnek konformak, hiszen azt is a Sátán hozta létre, akár Szerbiát. A szerb fasiszta törvények megfojtó szándékkal lépnek fel a lakosság szabadságjogaival, szabad döntéseivel és a népuralommal szemben. A bűnöző állam vádja "Szerbia területén illegális állam kikiáltásának megszervezése".

Az Európai Unió államai várhatóan elismerik Koszovó függetlenségét, de a gyermekgyilkos, gáztámadásos és a legnagyobb oroszokra célba lövő pszichopata diktátor, Vlagyimir Putyin vezette Oroszország, valamint az érdemeit illetően tovább zsugorodó, egyre apróbb Ciprus egyenesen az ENSZ-főtitkárhoz fordult a koszovói lakosság szabadságjogainak megtagadásáért, és a bukott fasiszta Szerbia további Emberiségellenes döntéseinek és gaztetteinek legalizálásáért.

Koszovót 90%-ban albánok, durván 10%-ban pedig szerbek lakják. A 10% érdekei természetesen nem írhatják felül a 90% többségi akaratot egyetlen tartomány függetlenedési törekvéseit illetően sem, ha Hága srebrenicai népirtó nemzetközi terroristái meggebednek, akkor sem. Koszovónak kötelessége biztosítani a kisebbségben maradt és maradandó szerbek számára legalább akkora biztonságot, amekkorát - no nem a milosevicsi Szerbia és a tömegmészáros szerb titkosszolgálat, hanem - Koszovó vezetése a helyi albánok számára biztosít.

Molnár F. Árpád
 


2008-02-18.
Kivehető-e a vallásból az Ószövetség?

Politikai körökben felvetődött, hogy ki kellene venni a magyarok vallásából az Ószövetséget, annak tartalma miatt.

Azonban a Jézus Krisztus 2000 évvel ezelőtti Megszületésével és életével, valamint halálának körülményeivel és temetésével van tele az Ószövetség. Ha attól megfosztjuk magunkat, akkor a Sátán zsinagógája zsidóinak játszunk át újabb hatalmas területeket és lehetőségeket, akik hatalmi vágyaik miatt nem akarják elfogadni, hogy Jézus Megszületését és Életét tucatnyi prófétájuk prófétálta meg, amely próféciák Jézus külsejétől és születési adataitól kezdve, élete megannyi részletén és halála, sőt, temetése körülményeiig bezárólag az Ószövetség nevet kapott ókori zsidó történelmi dokumentumokban olvashatók. A zsidók a mai napig nem hajlandók erről vitatkozni sem, hiszen ők ma is politikai Megváltót várnak, Jézus Elfogadása, valamint a saját ókori történelmi dokumentumaikról, így vaskosan az Ószövetségről való bármiféle vita megsemmisítő vereséget mérne rájuk a tekintetben, hogy akik közülük nem fogadják el a megprófétált Jézus Krisztust Megváltónak, Isten ellenségei, akik Izrael 2000 évvel ezelőtti, Isten Által Végrehajtott bukását és megsemmisítését is előidézték. Jézus mind a mai napig az Ördögatya fiainak és a Sátán zsinagógájának hívja őket, Megfosztva őket attól, hogy zsidóknak nevezhessék magukat.

Továbbá:
Az Újszövetség nem érthető az Ószövetség egésze nélkül. A Biblia olyan egységbe rendezett hálózat, amely egy legalább három dimenziós mátrixot alkot, annak egyes Versei is megannyi ponton összenőnek a Biblia számos-számos egyéb Verseivel. Térgeometriai szempontból - aki ért a Bibliához, rakja csak össze, miről beszélek(!) - olyan csodás remekmű, amilyet ma is csak számítógépekkel lehetne megtervezni. Ember sosem lett volna képes ilyesmire, nemhogy olyan egymástól térben és időben elkülönült személyek (a próféták), akik fenekestől felforgatva az akkori Izraelt, mind ugyanazt hirdették, ha semmiféle előképzettséggel nem rendelkeztek, akkor is.

Továbbá:
A keresztyéneket nem fenyegeti, hogy megvadulnának azért, mert elfogadják az Ószövetséget is. Ennek az az oka, hogy értik a Bibliát. Az Ószövetség csak azokra veszélyes, akik maguk nem ismerik a Biblia egészét, vagy értelmileg analfabéták. Aki viszont ismeri a Bibliát, le sem tudja választani arról az Ószövetséget, hiszen akkor az Újszövetség és Jézus Tanításai egyaránt értelmetlenné és abszurdummá válnának. Aki leválasztja az Ószövetséget, kénytelen a Jézus Krisztust is megtagadni.

Csakis olyan mondhat ilyen lehúzó kritikát az Ószövetségről és a Bibliáról, aki nem érti az Újszövetséget sem. Ez általános az ateisták körében. Ahogyan Ellen Gould White is mondta: a Bibliáról azok éreznek kényszert a vitatkozásra, akik vagy soha sem olvasták azt végig, vagy nem ismerik annak tételeit, téziseit, tanításait és próféciáit.

Molnár F. Árpád
 


2008-02-12.
Lakos rögzítette mobiltelefonjával a maszturbáló fiatalkorút

Lakos rögzítette mobiltelefonján azt a fiatalkorút, aki - a leselkedő tanúvallomása szerint - napok óta járt az egyik parkba, hogy ott az ágas-bogas fák közé elbújva végezzen önkielégítést. A felvételt készítő aberrált pszichopata napok óta leskelődött a fiatalkorú srác után, és még videofelvételt is készített saját perverziójáról, amellyel utána járt a fiúnak, hogy azzal tegyen feljelentést a rendőrségen. A 17 éves fiatalkorú a rejtekhelyen a nőket mustrálta, és amikor elhaladt egy a közelben, akkor végezte titkon az önkielégítést.

Hála a beteg lelkű pszichopatának és a rendőrségnek, amely egy átlagos fiatal ellen indított vizsgálatot, a fiatalkorút veszélybe sodró sátáni gonosztevő ellen pedig nem tett feljelentést, a fiú akár két évet is kaphat, mert titokban az ágak közé bújva, 18 életévét be nem töltve maszturbált. Az RTL Klub által megkérdezett pszichiáter természetesen "betegségről" beszélt, amit "kezelni kell", szerinte "egészséges" irányba, ugyanis az öntelt és önhitt, saját nyálában és veéres mocskában tobzódó pszichiáter szerint létezik a szexualitásban egészség, és nem merő perverzió annak minden gondolata és részlete.

A fiú nem kérkedett, nem vetkőzött meztelenre nagy nyilvánosság előtt, mint Gyurcsány, Kóka és Tom Lantos homoszexuálisai, akik között kifestett férfiak rázták a meztelen feneküket a felvonulásukon, nem károsított meg senkit, és nem ártott senki egészségének, de a barbár és aberrált elkövető, aki nemcsak filmre vette, de aki miatt egy fiatalkorú suhancot még a televízió is bemutatott ebbéli tevékenységével, messzemenően rászorulna nemcsak az állami megtorlásra, de a Büntető Törvénykönyv módosítása után a visszamenőleges büntetésre is, amihez érdemes hozzávenni a titkosszolgálatok szokásos megtorló módszereit is. A nyilatkozó pszichiáter - meg nem vizsgálva saját szexuális fantáziáját és perverzióinak irdatlan mocskos tömegét - "perverziót" emleget, ugyanis a titkosszolgálatok - a KGB, a CIA és az NBH - még nem járták körül azzal, hogy életének intim részleteiről kimerítő és részletes tájékoztatást nyújtsanak - személyenként változó módon - közvetlen vagy leplezett módszerekkel a munkatársainak, a szomszédainak, valamint a széles nagyközönségnek, természetesen az Interneten közzétéve a legpikánsabb részleteket a feljelentő antikrisztusi erkölcsi analfabéta messzemenően lucskos és hányattatott perverz részleteivel együtt.

Az ombudsman egyelőre nem indított vizsgálatot, a rendőrség pedig nem tett feljelentést a fiatalkorú életének veszélyeztetése ügyében az aktust videomobiltelefonnal megörökítő, leselkedő, aberrált, rosszindulatú elkövetővel szemben, valamint a médiával szemben, amely mindezt kendőzetlenül bemutatta a televízióban.

A Hírháttér - nem hagyván válasz nélkül - kíváncsian várja a Magyar Gárda állás foglalását az ügyben, a fiatalkorúakat veszélyeztető antiszociális magatartással szembeni fellépésre.

Molnár F. Árpád
 


2008-02-12.
Egy informátorunk a Tánczos Gábor ellen nyomozó gárda bűntetteiről

A Hírháttér egy informátora elmondta, hogy a körmendi gyermekgyilkossággal ártatlanul elítélt Tánczos Gábor elleni hadjárat kapcsán úgy emlékszik, hogy a nyomozást vezető Faller Ferenc többek között H. Józseffel dolgozott együtt. Fallerről azt mondta, hogy legnagyobb sikere a "Repülős Gizi" néven elhíresült, idősödő besurranó tolvaj asszony elfogása volt (azaz semmi). Faller Ferenc, Kőszeg jelenlegi rendőrkapitánya, aki a Tánczos Gábor elleni koncepciós perért és a betechnikázott irodában az NBH és a kormány vezetőinek orra előtt folytatott ütlegelésekért (bűntettekért) került rendőrkapitányi előléptetésre, mint említett kapcsolatunk mondta: "bármire képes egy jó p...ért".

Egy bűnügyi technikust azóta "érdemei" elismerése mellett nyugdíjaztak, mert - mint mondotta - több alkalommal lopott a bűnügyi helyszínelések során; s bár nyugállományban van, jelenleg is alkalmazzák szakértőként.

A lapunknak nyilatkozó személy beszámolt arról, hogy Faller Ferenc annak idején egyik ismerősét is összefüggésbe akarta hozni a körmendi gyermekgyilkossággal; Faller imént említett embere pedig, aki a médiában mindig, mint gondos és precíz "szakértő" szerepelt, még azokban az években emberünk bizalmába férkőzött, és eltulajdonított tőle több millió Ft-ot (a pontos összeget szándékosan nem nevezem meg). A kényszervallató rendőrkapitány, Faller Ferenc ugyaneme, a média által futtatott korábbi embere az, aki - elmondása szerint - munkája során is lopott kisebb-nagyobb értékeket.

Ezek után - nyilatkozta - 100% bizonyossággal meg van győződve arról, hogy a Gábor ártatlan, és nagyon reméli, hogy ha későn is, de ki fog derülni az igazság.

Hírháttér-info
 


2008-02-12.
A Pápa szólt: Júdást rehabilitálni kellene

XVI. Benedek Pápa rehabilitáltatni akarta Krisztus elárulóját, Júdást, mondván, hogy mivel előre Meg Volt Írva, hogy Júdás el fogja árulni Krisztust, ezért nem bűnös, hanem Isten Akaratát hajtotta végre. Emögött a sátáni terv mögött Izrael állt, hogy a keresztyénség ellen elkövetett gaztetteitől (és Krisztus meggyilkolásától) kezdve minden gaztettet legalizálhasson a világ 94%-os zsidó tulajdonban lévő médiájában, és magát kiválasztott népként tovább nyomhassa le a világ torkán a Titokzatos Nagy Babiloni Szajha legfőbb hatalmi ágaként. Ezt a tervet alighanem véghez is fogják vinni, és leerőszakolnak minden moslékot a világ torkán, ami a Nagy Szajháról Meg Van Írva. Az Emberi Faj legfőbb háttérhatalmai magukat a történelemterveket is a Jelenések Könyvéhez igazítják.

Azonban - a zsidókkal és a Pápával szemben - a Jézus Krisztus a Megváltó elárulásáról Világosan fogalmazott:

Máté 26:24.:
Az ember Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva Felőle, de jaj annak az embernek, aki az ember Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.

Továbbá Márk 14:21.:
Az ember Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, aki az ember Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna meg.

Valamint Lukács 22:22.:
És az ember Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, aki által elárultatik!

Tehát három, egymástól elkülönülő ókori zsidó történelmi dokumentum Nyilatkozik Egymással összhangban. Úgyhogy a Júdásoknak (júdásfajnak szoktam nevezni) van mit elölről kezdeniük, ha Júdást - az Emberiség Jótevőjének, azaz Krisztusnak gyilkosát - akár zsidókként, akár pápákként vagy valamiféle erkölcsi torz- és szörnyszülöttként rehabilitálni akarják, az erkölcstelenséggel és a kapzsi rosszindulatot piedesztálra emelve és felmagasztalva, mégpedig az egész Emberiség ellenségeiként.

Izrael - ha a Bibliai Beszédeket és a Jézus Krisztusi Tanításokat vesszük alapul, valamint a józan észt - egyértelműen a Sátántól való, és annak ura a Sátán. Ezt megtanulhatná a Hit Gyülekezete magyarországi legfelsőbb vezetője, a Németh Sándor is, ha nem lenne olyan végletekig Mossados beágyazódottságú. Sosem állhatna meg velem szemben semmiféle Bibliai vitában (a "teológiai" szót utálom, Jézus sem használta ezt a kifejezést), ahol Izraelt az Isten Izraelének akarja bizonyítani.

Molnár F. Árpád
 


2008-02-12.
Meghalt Tom Lantos

Az egykori tömeggyilkos román diktátor, Nicolae Ceausescu egykori korrupt, sokkos és sortüzes barátja, az emberi jogok nagy ellensége, valamint az iraki háború egyik legelső akarnoka sajnos utolsó gazemberként múlt ki, ahogy a dolgokról a kuruc.info zseniális cikke is hát borzongató részletekkel előre beszámolt (lássd a Hírháttér fórumának 477-es hozzászólását).

Keresztyének: egy futó pillanatra adózzunk az Istennek és annak a szerencsétlen gonosztevőnek azzal, hogy imádkozunk a sokkos gyilkos bűneinek bocsánatára a Jézus Krisztus Nevében.

Isten - ahogyan Ígérte több ezer év óta - a bűnöst, akit Gyűlölt, bűnt bűnnel halmozva Verte Meg, hogy utolsó gonosztevőként menjen az átkozottak és a Sátán gyermekeinek helyére: a Pokolba.

Istené Legyen Minden Hatalom a Jézus Krisztus Nevében. Áldás és békesség.

Molnár F. Árpád

A Legújabb Napi Friss Hírek: KLIKK!
 

 
Lap teteje
 

   

web counter
web counter

Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ)

Kapcsolat: 30/919-6386
Mailen lassúak, telefonon gyorsak vagyunk!


A HÍRHÁTTÉR születése
2007. július 15-én
hirhatter.multimedia@gmail.com