HÍRHÁTTÉR |
|
2008-09-24.
A
JUSTITIA BIZOTTSÁG TÉNYFELTÁRÓ ÉS ELEMZŐ VIZSGÁLATI ANYAGA, AZ
1956-OS SZOVJET KATONAI INTERVENCIÓRÓL KÉSZÍTETTE A
MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE JUSTITIA BIZOTTSÁGA: Prof. Dr. Bokor
Imre, dr. Csendes László, Csukás Irén, Hiripi Lajos, dr. Léh Tibor,
Péteri Attila Árpád, Szabó Béla. A részanyagokat
összeállította: dr. Bokor Imre és dr. Léh Tibor. A CD képanyagot
válogatta: Szabó Béla és László Ferenc. A szakirodalom
gyűjtésében segédkezett: Csukás Irén. A jóvátétel
összegét 2007-árfolyamra átszámította: Alakszainé dr. Oláh
Annamária. Közreműködött: Kéri
Edit és Lévay Atilla. LEKTORÁLTÁK: dr. Balsai István,
Fekete Pál, Kállai Eszter, Nemes Lajos, dr. Padányi Márius, dr.
Pákh Tibor, Vanek Béla. A JUSTITIA
BIZOTTSÁG ÜLÉSEIN A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉT KÉPVISELTE: Patrubány Miklós
elnök és Rácz Sándor tiszteletbeli elnök, az 1956-os Nagy-budapesti
Központi Munkástanács elnöke. P
R E A M B U L U M A
Kárpát medencében honalapítóvá vált magyarság történelme, dicsőséges
és tragikus események sorozatát tartalmazza. Hazánk geostratégiai
helyzetének következtében, a szláv és a germán népek
„tengerében” (érdekszférájukban, ütközési zónájukban), gyakran
keveredett konfliktusba szomszédaival, valamint - a szomszédait is
támadó - (mongol, török) hódítókkal. A
kis népekre jellemző „vis maior” helyzetekben, Magyarország
is átmeneti vagy tartósabb szövetségre lépett egyes nagyhatalmakkal
(törökökkel, osztrákokkal, németekkel, szovjetekkel), felelt a
következményekért (l.: I. és II. világháborúkat), nem egy esetben
irreálisan magas árat fizetve azért, mert
elkerülhetetlenül belesodródott a világuralomra törő
birodalmak között kirobbant konfliktusokba.
Történelmi tény, hogy a magyarság soha nem kezdeményezett és nem
indított hódító háborúkat, nem akart más népeket leigázni, jogos
érdekeit békés úton kívánta rendezni, ugyanakkor függetlenségének
vagy területi integritásának védelme érdekében, gyakran ragadott
fegyvert, idegen hódítók és/vagy hazai kollaboránsaik ellen. A
mongolok (tatárok) és (főként) a törökök elleni szabadságharcaink
gyakorlatilag Nyugat-Európa védelmét is szolgálták, és ez a
„védőbástya” jellegű missziónk olyan hatalmas vérveszteséggel járt,
hogy a törökök kiűzését követően, a magyarság korábbi - Angliához és
Franciaországhoz közelítő – lélekszáma, az egyötödére csökkent!
A
Habsburgok elleni 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk újabb
megpróbáltatások elé állította népünket, ugyanakkor helytállásunkra
jellemző, hogy az osztrákok csak I. Miklós cár 200 ezer fős
intervenciós seregének köszönhették, hogy Magyarország nem
szakadt ki a birodalomból.
Az I. világháborúban (1914-18), a vesztesek oldalán, bennünket ért a
békeszerződésben megállapított legsúlyosabb retorzió: elvesztettük
területünk 71,4 %-át, lakosságunk 61,8 %-át, és a Népszövetség
Jóvátételi Bizottsága - jóvátételként -, 200 millió aranykorona
megfizetésére kötelezte a kivérzett, kifosztott és
megcsonkított hazánkat. A
II. világháborúban való részvételünket (1941-1945) újabb
területelcsatolással és dollár-százmilliók kifizetésével büntették
a győztesek, de a legnagyobb büntetést az jelentette, hogy a
Szovjetunió megszállta hazánkat, bevezették az egypártrendszerre és
a proletárdiktatúrára támaszkodó szovjet (bolsevik) rendszert, és
évtizedekkel visszavetették mezőgazdasági, ipari, kulturális,
kereskedelmi, közúti, vasúti, távközlési, mikroelektronikai és
számítástechnikai fejlődésünket.
1956-ban, a szovjet névre átkeresztelt orosz hódítók, cári elődjük
hagyományaira támaszkodva, kb. 200 ezer fős, állig felfegyverzett
hadsereggel verték le a helytartójukként idetelepített
Rákosi-Gerő-Farkas és bandájuk ellen kirobbant forradalmunkat,
valamint az agressziójuk ellen kibontakozott szabadságharcunkat.
Elsöprő (létszámban és harci-technikai eszközökben megmutatkozó)
erőfölényük birtokában szétlőtték Budapest egyes negyedeit,
főútvonalon lévő épületeit, tönkretették útvonalaink többségét,
számos városunk laktanyáit és középületeit, repülőtereinket,
lezárták a nyugati határainkat, kollaboránsaik bevonásával
akadályozták, elfogták vagy legyilkolták a nyugatra menekülők egy –
máig is tisztázatlan számú – részét. A
szovjet szuronyokkal létrehozott Kádár-féle bábkormány
felállításával és kollaborálásával,- további személyi és anyagi
veszteségek közvetlen vagy közvetett okozói
voltak, mivel az „összkomfortos” sztrájk kirobbanása (valamint az
abból eredő anyagi károk), illetve a nyugatra menekült, mintegy 200
ezer főt kitevő emberveszteségünk, az agresszorok számláját
terhelik, nem elfelejtkezve arról sem, hogy tevékenyen
közreműködtek Kádár véres megtorlási akcióiban.
Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy az ún. Kádár rezsim
konszolidációját követően (vagyis 1957 májusától kezdve), miért volt
szükség megnövelt létszámú szovjet („ideiglenesnek” címkézett)
csapatok állomásoztatására hazánkban, és milyen költségkihatással
volt ez a magyar népgazdaságra?
Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió a forradalmárjainktól
elszenvedett erkölcsi, ideológiai, anyagi és
személyi veszteségei ellenére, még hosszú ideig konzerválta a
hatalmát, ezért a szocialista tábornak nevezett, a Kremlből
irányított társadalmi „képződmény” szétesését követően, csak most
kerülhetett sor arra, hogy megvizsgáljuk a hazánk ellen elkövetett
szovjet agressziót, és kártérítési igényeink tételeit.
Az emberiség történelmében lezajlott mintegy 14 000 háborút
(fegyveres összetűzést) lezáró 8 000 békeszerződés
többségéből megállapítható, hogy a „hadisarc” (kártérítés vagy
jóvátétel) nagyságrendjében általában a győztes fél döntött,
de nem számított ritkaságnak, hogy a szemben álló felek
megállapodása alapján rendezték le ezt a kérdést.
A
jelen dolgozat összeállításának az a célja, hogy hiteles
dokumentumokra (íratok, képanyagok, vázlatok, stb.), valamint
számításokra és tanúk tényanyagaira támaszkodva,- feltárja az ’56-os
forradalom és szabadságharc azon fontosabb történéseit, amelyek a
hazánk ellen végrehajtott szovjet katonai intervencióval
kapcsolatosak. A begyűjtött és feldolgozott anyagok alapján pedig,
konkrét javaslatokat (ajánlásokat) rögzítsen az anyagi kártérítés
indoklására, illetve értékére, megjelölve az intervenciót kitervelő
(kiagyaló) és megvalósító (konkrétan támogató), velük kollaboráló
államokat (utódállamokat), szervezeteket, illetve azokat a
személyeket, akiktől elvárható lenne, hogy szóban vagy írásban
megkövessék a magyar népet.
………………………………………………………………….
………………………………………..
………………… 1.
§.
JOGI ELEMZÉSEK I.
ÁLTALÁNOS ÉS NEMZETKÖZI JOGI ALAPOK VIZSGÁLATA, AZ ’56-OS
FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEINEK FÜGGVÉNYÉBEN. (KÁRTÉRÍTÉS
A NEMZETKÖZI JOGBAN, KIEMELT JOGI ÉRVEK, A HAZÁNK ELLEN 1956-BAN
ELKÖVETETT SZOVJET AGRESSZIÓ JÓVÁTÉTELÉÉRT) A
kártérítés fogalma már a nemzetközileg rendezett jogviszonyok előtt
is létezett, de akkor még sok volt a tisztázatlan kérdés, amelyek a
visszaélési lehetőségek forrásait képezték. Alapvető jogi fogalom,
hogy a cselekedetek felelősséggel járnak, és károkozás esetén, az
elkövetőnek (elkövetőknek) meg kell téríteni az okozott károkat. Ez
így van a polgár-, a büntető- és a nemzetközi jogban is.
1956-ban a szovjet hadsereg agressziót követett el Magyarországgal
szemben, háborús akciót vezetett az ország ellen, megdöntve a
legális kormányt, figyelmen kívül hagyva a magyar nép akaratát. A
Magyarok Világszövetsége a forradalom 50. évfordulója alkalmából
2006. október 15-én rendkívüli megemlékező közgyűlést tartott, és a
következő határozatot hozta: „1956
októberében és novemberében Magyarországot fegyveres támadás érte a
világ akkori legerősebb hadserege részéről. Magyarország hadüzenet
nélkül háborús színtérré vált. Az ártatlanul kioltott életek
tízezreiért, az ekkor okozott szörnyű pusztításért, a Magyarok
Világszövetségének rendkívüli, emlékező Küldöttgyűlése kezdeményezi
és követeli kártérítés fizetését az agressziót elkövető Szovjetunió
utódállamaitól. Teszi ezt annál is inkább, mivel időközben ezek az
államok a jogállamiság és a demokrácia útjára léptek.”
Az MVSZ keretében, egy független bizottság alakult (Justitia
Bizottság néven), azzal a feladattal, hogy feltárja, vizsgálja
(elemezze) és jogi, valamint szakmai érvek alapján feldolgozza a
magyarsággal szemben elkövetett sérelmeket, továbbá indítványozza az
illetékes szervek felé (kormány, bíróság, ügyészség) azokat a
szükséges lépéseket, amelyeket meg kell tenni a jogorvoslat
beindítása (teljesíthetősége) érdekében. A
továbbiakban, magyar kormány feladatát képezi, hogy (a kapott adatok
birtokában) tárgyalásokat kezdeményezzen kártérítés céljából a volt
Szovjetunió utódállamaival, a tárgyalások kudarca esetén pedig,
forduljon nemzetközi jogi intézményekhez. Amennyiben a kormány nem
vállalná fel ennek a feladatnak a teljesítését, akkor a Magyarok
Világszövetsége és a Justitia Bizottság tesz meg mindent annak
érdekében, hogy a problematikus kérés igazságos megoldást
nyerjen. II.
A
KÁRTÉRÍTÉS ALAPJAI
a.) A HÁBORÚS KÁROK KÖVETKEZMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK
VILÁGHÁBORÚIG
Az alcímben megjelölt szabályozás gyakorlatilag a napóleoni háborúk,
valamint néhány későbbi konfliktus hatására fogant (a felek
megállapodásával alkotott) háborús jogszabályokat tartalmazza,
amelyeket az első világháborús káresemények vizsgálata során is
alkalmazták.
Nevezhetjük a sors iróniájának, de az 1914-1918-as háború során
hatályos háborús jogra vonatkozó nemzetközi megállapodások annak a
második békekonferenciának a gyümölcsei, melyet Hágában hívtak
össze, és amely 1907. október 18-án zárult. Meg kell jegyezni, hogy
nem az 1907-es megállapodás volt az első jogi egyezmény a hadviselő
felek között., mert ezt megelőzően számos diplomáciai
nyilatkozatot szentesítettek a XIX. század második felében, de
ezeknek nem volt kötelező erejű jogi értéke. Az elfogadott
megállapodások közvetlen előzménye, az 1899. július 29.-ei
békekonferencia volt, melyet szintén Hágában hívtak össze. Annak
ellenére, hogy az 1907-es megállapodás az 1899-es évin alapul, de
annál sokkal részletesebb, egyben kötelező jellegű a ratifikáló
államokra nézve. A
szabályozásban talált kompromisszum a következő: az önkéntes
csapatok és hadtestek tagjait is hadban állónak minősíti, abban az
esetben, ha élükön felelős vezető áll, ha fel tudnak mutatni egy
állandó és távolról is felismerhető jelzést, ha nyíltan viselnek
fegyvert, és ha a hadműveletekben alkalmazkodnak a háborús
szokásjoghoz. Másrészt,- a haderő, a harcolókon kívül állhat olyan
személyekből, mint a tábori lelkészek, orvosok, ápolók, stb., tehát
fogságba esésük során, őket is hadifogolyként kell kezelni. A
háborús vezetésről szóló szabályzatban lefektetett törvények még
érdekesebbnek bizonyulnak. Amennyiben helyesen alkalmazzák őket,
kétségtelenül ez utóbbiak korlátozták leginkább a hadviselő államok
pusztító katonai erejét. Ezen törvények elején, az egyik
legmeghatározóbb tulajdonsága lévén, az összes többi magyarázatául
szolgál: „A hadviselő feleknek nincs korlátlan joguk az ellenség
elpusztítására irányuló eszközök megválasztásában” (22-es
cikkely).
Röviden: ez a rendelkezés alkotja egy olyan háborús jog alapját,
melynek egyértelmű célja, a háború szigorának enyhítése. Ezen
általános rendelkezést részletező egyéb rendelkezései között
találunk olyat, amely tiltja a kegyelemadás megtagadását,
olyat, mely tiltja a magát megadó ellenfél bántalmazását,
illetve megölését, az ellenséges polgár
tulajdonának tönkretételét, elsajátítását,
kivéve abban az esetben, ha a rombolás vagy eltulajdonítás a háború
érdekét szolgálja, tilos továbbá mérgek és
mérgező fegyverek bevetése.
Ez utóbbihoz közelít - bár sokkal általánosabban fogalmaz -, az a
rendelkezés, amely a fölösleges fájdalmat okozó fegyverek,
lövedékek, vagy speciális anyagok használatát tiltja. Logikus módon
tilos védtelen városokat, lakásokat, vagy épületeket támadni
vagy bombázni, mivel ez minden katonai szükségletet nélkülöz.
Helységharcban vagy légi-csapás, illetve rakéta-és tüzérségi
tűzcsapás alkalmazásakor, minden lehetséges módon törekedni kell
a helyi kultúráknak, művészeteknek és tudományoknak szentelt
épületek, valamint a történelmi emlékművek és kórházak megóvására.
A rendelkezés betartásától akkor lehet eltekinteni, ha ezek a helyek
katonai célokat is szolgálnak.
1907-ben, a Hágában jelenlévő felhatalmazottak meg voltak győződve
arról, hogy ez a kölcsönös megegyezésen alapuló jogi megállapodás
csak egy lépcsőfok a további törvényhozásban, és a háborús jog
folyamatos fejlődésében. „A földi háború törvényeiről és
szokásjogról szóló megegyezés” előszavában a rendeletet saját
elhatározásukból „A háborús jogszabályokról szóló törvénykönyv
teljesebb változata” címet kapta. A
hágai egyezményt később kibővítették a genfi konferencia során, mely
az 1864-ben alakult Vöröskereszt szellemiségének folytatása, azt
nemzetközi szintre emelve.
Az I. világháború utáni békeszerződésekben nagy összegű
kártérítésre ítélték a vesztes országokat. Németországnak 132 Mrd
aranymárkát, Ausztriának, Bulgáriának és Magyarországnak 12 Mrd
aranymárkát kellett fizetnie a győztes államoknak (ez Magyarország
esetében 200 millió aranykorona kifizetését jelentette).
Ami a lakosságot illeti,- a győztes államok törvényben
rendelkeztek a privát károk jóvátételéről, így a kártérítés nemcsak
a kárt szenvedett államot illette meg, hanem annak polgárait is(!),
akik a bonyolult jogszabályok mellett, bizonyos feltételekkel
részesülhettek belőle.
Az első világháború után, a mai ENSZ elődje, a Nemzetek Szövetsége,-
folytatva a hágai egyezmény szellemét, arra törekedett, hogy a
nemzetközi konfliktusok megoldása békés úton történjen, háború,
illetve katonai erő elkerülésével. A
II. világháborút lezáró békeszerződést 1947. február 10-én írták
alá Párizsban. A békeszerződés háborús jóvátétel fizetésére
kötelezte a vesztes országokat (Németország, Finnország,
Olaszország, Románia és Magyarország). Magyarországnak összesen 300
millió dollárt kellett fizetni, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak,
50 milliót Jugoszláviának, 50 milliót Csehszlovákiának.
b.) A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK, AZ ENSZ TEVÉKENYSÉGÉNEK
FÜGGVÉNYÉBEN. A
II. világháború után megalakult ENSZ, (előbb San Franciscóban, majd
később New Yorkban) fő célja a nemzetek közötti békés együttélés
biztosítása. A Szovjetunió alapító tagja 1945. október 24-e óta,
Magyarország pedig 1955. december 17-én nyerte el a tagságát.
Mára szinte minden állam tagja, kivéve Svájc, a Szent Szék, és
Tajvan kivételével. Az ENSZ chartájának 2. és 4. §-a tiltja a
háborút, mint a konfliktusok megoldásának eszközét, ugyanakkor
tiltja az erőszakos eszközök használatát is. A nemzetközi jogban
a háború kirobbantása bűncselekménynek
nyilvánítható, és mint minden bűncselekményt követően, az
áldozat igényt tarthat a jóvátételre. Az agressziónak és a
háborús bűncselekményeknek gyakorlatilag sok formája van, például a
lakosság elleni erőszak, fegyverszünet megszegése, fosztogatás,
stb.
KUVAITI PÉLDA
1990. augusztus 2-án Irak megtámadja Kuvaitot. 1991. április 3-án az
ENSZ Biztonsági Tanácsa Irakot felelősnek nyilvánította különböző
károk okozása miatt, amelyek a Kuvait elleni agresszió és megszállás
során keletkeztek. E
célból egy Kártérítési Bizottság jött létre, amely Genfben székelt
és hat különböző felszólalási-kategóriát fogadtak el. Fizikai
(élő) személyek, valamint cégek (jogi személyek)
követelhetnek kártérítést a kormányukon, vagy nemzetközi
szervezeteken keresztül. A
Kártérítési Bizottság több milliárd dollár megfizetésére kötelezte
Irakot. A kártérítést az iraki Petrol Vállalat eladásából kezdték
finanszírozni. Jelenleg a kártérítési folyamat végrehajtása, az
iraki belső konfliktusokkal terhelt helyzet miatt nehézségekbe
ütközik. A
SZOVJETUNIÓ FELELŐSSÉGE
Az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződés egyik mellékletében
meghatározottak szerint, szovjet csapatok állomásozhatnak
Magyarországon és Romániában, hogy biztosítsák a Szovjetunió és
Ausztria szovjet zónája közti katonai utánpótlási vonalat.
1955. május 15-én Ausztria szuverén semleges állam lett, ezzel a
négy megszállási övezet megszűnt, és a szovjet csapatok
útvonal-biztosítási feladata is véget ért. Egy nappal az osztrák
semlegesség elfogadása előtt (vagyis: május 14-én) viszont,
létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét (Varsói Szerződés: VSZ),
és ezzel (a szovjetek véleménye szerint) továbbra is lehetővé vált,
hogy csapatait Magyarország területén állomásoztassa.
Az alábbiakban mellékelt VSZ okmány elemzése alapján viszont
megállapítható, hogy ez a Szerződés nem jogosít fel egyetlen
államot sem a Szerződő Felek részéről, hogy csapatokat
állomásoztasson egy másik állam területén. Ebből
következik, hogy a Magyarországon maradt különleges hadtest csapatai
jogtalanul tartózkodtak hazánkban 1955. május 15-ét követően!
A
Szerződő Felek megállapodása alapján készült okmány nem rögzíti egy
vagy több Szerződő Fél által foganathatosító Szerződés felmondási
lehetőségeit (feltételeit), és nem jogosítja fel senkit sem arra,
hogy fegyveres erőszakkal lépjen fel a Szerződésből kilépni
szándékozóval szemben. A Szerződés 8. cikkelye kifejezetten tiltja
az egymás belügyeibe való beavatkozást. A VARSÓI
SZERZŐDÉS SZERVEZETÉNEK 1955. MÁJUS 14-I MEGALAKULÁSÁT RÖGZÍTŐ
OKMÁNY MAGYAR NYELVŰ VÁLTOZATA
Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés az
Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar
Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel
Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjet Szocialista
Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Köztársaság között. A
Szerződő Felek,
elhatározták, hogy megkötik a jelen barátsági, együttműködési és
kölcsönös segélynyújtási Szerződést és
Meghatalmazottaikként kijelölték:
akik kellő alakban és teljesen rendben talált meghatalmazásaik
bemutatása után az alábbiakban állapodtak meg:
Habár az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szovjet vétójog miatt a
Szovjetuniót nem tudta elmarasztalni, de az ENSZ Közgyűlése elítélte
a szovjet agressziót. A Szovjetunió felelősségét később az Orosz
Föderáció elnöke elismerte, sőt, bocsánatot kért, nyilvánosan
megkövetvén a magyar népet. Másképpen fogalmazva: amikor a szovjet
diktatúra véget ért, az utódállamok vezetője elismerte felelősségét. IV. A
KÁRTÉRÍTÉS FELMÉRÉSE A
kuvaiti precedens értékű (különleges) példának tekinthető,
figyelembe véve, hogy az ENSZ egy külön bizottságot hozott létre a
kártérítés megállapítása céljából. A magyar esetben jogszerű,
indokolt és igazságos lenne, hogy a magyar állam hivatalos felmérés
után, esetleg nemzetközi szakértőket is beavatva, a kártérítést a
szovjet utódállamoktól kérje. A
kár lehet direkt, vagy indirekt, mert a kuvaiti példából kitűnik,
hogy indirekt károk is jóvátételre szorulhatnak. A kár nemcsak
anyagi lehet (szétlőtt házak), de gazdasági is. Morális vagy lelki
kárt a nemzetközi jog nem ismer, ennek megítélésére nincs nemzetközi
precedens. Kiindulópont lehetne, az akkori rezsim „ellenforradalomi
károk”-ként nevezett kárbecslése, amelyet az akkori hatóságok
állapítottak meg: kb. 20 milliárd forint értékben (1957-es
árfolyamértékben számolva).
V.
AZ
UTÓDÁLLAMOK FELELÖSSÉGE
Felvetődik a kérdés, hogy a Szovjetunió széthullása után, kitől
lehet kártérítést követelni? A nemzetközi jog szerint az utódállamok
felelőssége vitathatatlan, mindenek előtt az Orosz Föderációé, de
Ukrajnával és Fehéroroszországgal szemben is, a felelősségük
folyamatosságára utaló nemzetközi jogszabályok lettek
megfogalmazva, az 1978. augusztus 23-i bécsi egyezményben.
Az egyezmény tulajdonképpen két különböző logikát követ, miszerint
szó van az „újból függetlenedő államok”-ról (azaz: azokról az
országokról, amelyek a gyarmatosítás alól szabadulnak fel), illetve
más egy „nagyobb államból elszakadó terület/tek”-ről. Az első
esetben a szakítás dinamizmusán van a hangsúly, ezáltal érvényesül a
„tiszta lap” elve, míg a másik esetben az egyértelmű kiindulópont
éppen ellenkezőleg,- a folyamatosság.
Az egyezmény meghatározza a következő alapelvet: „minden olyan
szerződés, mely érvényben volt az államok elszakadásának
időpontjában az eredeti állam teljes területére nézve, hatályos
marad minden így létrejött utódállamra nézve is.” (34. cikkely), az
előbb említett szerződés egyébként hatályban marad adott esetben az
eredeti állam maradék területére nézve is (35. cikkely). A
nemzetközi jog differenciál a különböző szituációk között: két vagy
több ország egyesülése (például a volt két Németország), vagy egy
ország békés kettészakadása (Csehszlovákia), vagy vitás
szétszakadása (Jugoszlávia). Ami a mi esetünket illeti, a pozitív
nemzetközi jog jóformán minden esetben elismeri az Orosz Föderációt,
mint a Szovjetunió utódját, helyesebben folytatólagosságát. Ennek a
folytatólagosságnak objektív kritériumai közé tartozik az, hogy az
Orosz Föderáció determináns volt a szovjet tagállamok között,
földrajzilag az egyik legnagyobb, és a világ nagyhatalmai közé
tartozott.
Ami Fehéroroszországot és Ukrajnát illeti,- ez a két ország csak
részbeni folytonossággal rendelkezik, mivel mindkét ország az
ENSZ-nek alapító tagja, számos nemzetközi szerződést ratifikáltak
saját neveikben, amelyek (egyben) a Szovjetuniót is érintették.
Az ENSZ főtitkárához 1991. december 24-én írt levelében Boris
Elstine elnök leszögezte, hogy az Orosz Föderáció a Szovjetunió
utódjának tekinti magát, Yuli Mikhailovich Vorontsov,
Oroszország állandó képviselője az ENSZ-ben 1992. január 27-én
szintén hasonló módon nyilatkozott, kijelentette, hogy az Orosz
Föderáció folytatja a joggyakorlatot és elfogadja kötelezettségeit,
melyek a Szovjetunióra érvényesek voltak. A fentiekre való
tekintettel, az Orosz Föderáció, a volt Szovjetunió jogi
utódállamának minősül. VI.
A
Szovjetunió 1956-ban nemzetközi bűnt követett el a Magyarország
elleni katonai agressziójával. Egyértelmű, hogy addig, amíg
Magyarország szovjet megszállás alatt volt, és hazánkban nem volt
demokratikus rendszer, gyakorlatilag lehetetlen volt a Szovjetunió
felelősségét felvetni, illetve kártérítést követelni. A
jogi gyakorlatba ismert elévülés fogalmát - tehát – jelen esetben
nem lehet szóba hozni vagy alkalmazni, annál is inkább, mert egyes
tények nemcsak a Szovjetunió nemzetközi jogszabályokba ütköző (jogi,
morális, etikai) cselekményeit tükrözik, hanem - ezen túlmenően -,
az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények is történtek, amelyek
elévülhetetlenek!
Vitathatatlan, hogy 1956 októberében és novemberében, a Szovjetunió
fegyveres agressziót követett el Magyarország ellen. A szovjet
fegyveres erők kijelölt részei – hadüzenet nélkül - beözönlöttek az
ország területére. A magyar polgári és katonai forradalmi erők
ellen, a Néphadsereg egyes alakulatai ellen, a polgári lakosság,
valamint polgári szervezetek (forradalmi bizottságok, tanácsi
szervek, szakszervezetek, rendőrség, nemzetőrség, stb.) ellen léptek
fel, emberéletek sokaságát oltották kioltottak ki, és hatalmas
gazdasági károkat okoztak az országnak.
sokaságát oltották kioltottak ki, és hatalmas gazdasági károkat
okoztak az országnak. Ezért a JUSTITIA BIZOTTSÁG által kidogozott,
a jóvátétel beindításához szükséges alapanyagot (esetleges
kiegészítésével egyetemben),- a magyar kormány, kormányfő és
államelnök, a vonatkozó nemzetközi jogszabályok alapján, minden
lehetséges fórumon képviselje.
Ezt az agressziót, - a Szovjetunió utódjának minősülő -, Orosz
Föderáció vezetői elismerték. A nemzetközi jog értelmében tehát a
Szovjetunió bűncselekményt követett el!
Ezért a JUSTITIA BIZOTTSÁG által kidogozott, a jóvátétel
beindításához szükséges alapanyagot (esetleges kiegészítésével
egyetemben),- a magyar kormány, kormányfő és államelnök, a vonatkozó
nemzetközi jogszabályok alapján, minden lehetséges fórumon
képviselje. A
magyar nép jogos igénye, hogy a világtörténelemben morális
győzelemként számon tartott forradalmát és szabadságharcát
eltiprói, ne csak erkölcsi, hanem anyagi elégtételt is
szolgáltassanak.
A Hírháttér kapcsolódó
anyagaiból:
2008-08-19.
-
Elrejtett
tömegmészárlások -
A Legfőbb és Katonai Főügyészségnek, valamint más intézményeknek
elküldött levél nyilvánosságra hozatala
2008-08-06.
-
A
globalizáció gyökerei
2008-06-06.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
Elárult forradalmak,
Cserben hagyott Föld -
Kozenkay Jenő kémelhárító
és Molnár F. Árpád
|
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu |