Vissza a főoldalra          "Az Emberiség Sátán és Háttérhatalma által totális szellemi, mentális és érzelmi sötétségben van! (...) A Háttérhatalom miatt minden csak illúzió!"     (Soós József, 2009 március)         

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBAN!!
Napi friss! - Rövid hírek és kommentek
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.       *** hirhatter.com ***

Soós József (Kárpáti Magyar):       "A Hírháttér Multimédia ISTEN kegyelméből, JÉZUS KRISZTUS URUNK ereje által az EMBERISÉGÉRT működik! (...) Hiszen minket ISTEN választott ki arra, hogy a Nagy-Babiloni Szajhára "rádöntsük a falat", azzal, hogy feltárjuk annak minden gonoszságát! Erre mi az ERŐT és a VÉDELMET a TEREMTŐ Istentől és Fiától, KRISZTUS URUNKTÓL kapjuk!"

   

Mi lesz velünk, Viktor?!

Molnár F. Árpád:       "Olyan Igazságot kaptunk, amit eddig sem lehetett másként feltartóztatni, csak egy egész nemzet alfahullámú és más mesterséges elaltatásával, megcsonkításával és totális leépítésével. Különben már régen elsöpört volna mindent a nyilvánvaló Igazság, Erő és Isteni Dicsőség."

2009-03-31.
Varga Szibilla
 


Rosszul tekint, de jó ingben. A Fidesz elnöke nem abban merül alá, ami az orra előtt van, hanem amiről azt mutatja az Isteni és Általa Végzett Erő: nem csak nemzeti, de globális katasztrófákat és háborúkat okoz.
- Viktor: talán kint vannak a Fürkészek, akik látják a szomszédos Naprendszereket, és a Madre is a lábaid előtt hever, ha Te akarod. Ha nem, akkor vészt hozol családodra, népedre és az Emberiségre. De azt is árában fizesd meg.

(Molnár F. Árpád)

A FIDESZ felkészült a kormányzásra. Mondja Orbán Viktor.

Tudjuk. Mindig is készen voltak. 2002 óta készen vannak.

Mondják, demokráciában nem lehet erőszakkal megdönteni a „rendszert”. Ki akar erőszakot? Ki akart itt valaha is erőszakot? Az Urak. Azok akartak mindig erőszakot és forradalmat. A magyar nép nem szerveződik önmagától, csak szervezik. 56-ban is szervezték, és 2006-ban is szervezték. A magyar tűr, fásul és hallgat. Mert a jég hátán is megél. A magyar nem bosszúálló, nem gyilkos fajta. Ezt lovagolod meg Viktor? Ugye nem?

Számtalan ember írt már Neked, kért, könyörgött, fenyegetett, szidott, vádolt, de Te hajthatatlan vagy. Vajon miért? Mi az igazság? Ki vagy Te? Soros-rabszolga? Megvett, kiképzett kiszes? Hollywood-i játékos? Oscart érdemelnél. Nemtörődöm nyikhaj? Elképesztő, mit nem nyomtak már le a magyar nép torkán a Te hallgatólagos segédleteddel. Mondd meg, miért?

Viktor, köréd felsorakoztak már olyan komoly erkölcsi tartással rendelkező emberek is, akik által valóban hitelesnek kellene Téged elfogadnunk. Mit művelsz? Nincs rá magyarázat, Viktor! Nincs rá épeszű magyarázat, miért nem csapod le a magas labdákat? Lehet magyar ember akkora hazaáruló, mint ami most kinéz Neked Viktor? Ugye nem?

Lehet magyar ember, bármily nyomás alatt legyen, annyira érzéketlen, hogy nem érdekli, mi van a kisemberrel? Ugye nem? Lehet magyar ember akkora játékos, hogy 20 éven át végrehajt egy feladatot, 20 éven át lelkiismeret nélkül árulja a hazáját és népét? Ugye nem? Lehet magyar ember annyira szívtelen, hogy kivégzi az anyaföldet, és azt, aki megműveli? Ugye nem? Lehet magyar ember 5 gyermekkel annyira gátlástalan, hogy valóban a tőkés világrendnek szolgál? Ugye nem? Lehet magyar ember olyan sumák, hogy csak azért bíztatja a népet, hogy az fel ne kelljen? Lehet magyar ember annyira gerinctelen, hogy cserbenhagyja a családokat, gyermekeket, öregeket, nincsteleneket? Ugye nem?

Gyurcsány és bandája nem magyar. A Fidesz egy része sem magyar. Igaz Viktor? Hisz a saját bőrödön tapasztalhatod, nap, mint nap. Te magyar vagy, Viktor?

Lehet felelős magyar politikus akkora színész, hogy teljesen az ellenkezőjét teszi annak, mint amit mond? Ugye nem? Lehet felelős magyar politikus olyan lelketlen, hogy az elmúlt száz évben kivéreztetett magyar népet, nemzetet, országot engedi még tovább szipolyozni, sőt szisztematikusan közreműködik ebben? Ugye nem? Lehet felelős magyar politikus annyira gerinctelen, hogy nem váltja be ígéreteit? Ugye nem?

Te, aki Svábyt úgy pöckölted le, mint a legyet, élő adásban, aki porig aláztad Medgyessyt, aki nem tudtad hol vagy 2002 éjjelén a választási vereség után. Ott fenyegettek meg Viktor? Vagy már előre megvettek a 80-as években? Ugye nem? Én láttam Csurka arcát azon az éjjelen, mikor kiírták a MIÉP eredményét a képernyőre. Egyedül volt, és nem hitt a szemének. Nem hitte el, hogy kiesett. Mert nem is eshetett volna ki. Mert a MIÉP a népé volt. És a nép szavazott rá, és majdnem belehaltunk….

Mit ígértél Viktor? Azt ígérted, soha nem adod föl, mindig itt leszel, megmented a magyarságot. Azt ígérted, ha halljuk a hívó szót, menjünk. Mára úgy látszik a teljes társadalom megsüketült, mert nem halljuk, csak Balóné (Morvai) rikácsolását, vagy Gyurcsány károgását.

Nem hallunk Téged, Viktor. Mi az oka? Mitől félsz Viktor? Sokan vagyunk, Viktor, vagy attól félsz? Azt kérted, mindenki hozzon magával még egy embert. Magad is meghökkentél 2002-ben a Kossuth téren, mikor zúgott a másfélmilliós tömeg, Viktor? Ugye nem? Ugye nem ijedtél meg? Mert most sokkal többen vagyunk. Egy szavadba kerül, Viktor! Egy szavadba kerül, és legalább 4 millióan megyünk. Egy szavadba kerül, és megbénítjuk az országot. Egy szavadba kerül, és Magyarország újra a magyaroké lesz. Vagy ettől félsz, Viktor? Ugye nem?

Sokan vagyunk Viktor, de nem megyünk sehova, ha nincs miért. Egy szavadba kerül, és a kivéreztetett gazdatársadalom megmutatja, mi a magyarok Istene! Vagy ettől félsz? Ugye nem? Egy szavadba kerül, és kicsi lesz Budapest! Ettől félsz Viktor? Ugye nem? Egy szavadba kerül, és kitakarítunk, megtisztítjuk a szívünket, lelkünket, és odaállunk! Ettől félsz, Viktor? Ugye nem? Egy szavadba kerül és Budapest ostrom alá kerül. Egy szavadba kerül, és minden magyar odaáll, kutyát nem fogja érdekelni a Jobbik, és senki. Mert Magyarország a magyaroké, nem pártoké, és a magyar ember hitt Neked, Viktor! Ugye nem árultál el bennünket, Viktor? Egy szavadba kerül Viktor, és a tömeg újra zúgni fog, csak sokkal hatalmasabb lesz! Meg ne ijedj Viktor, vagy attól félsz, hogy nem bírod majd megállítani? Ne félj Viktor, magyar ember nem piszkolja be a kezét. A magyar megy előre csendben, mint a szántásban az ökör, de megy… Egyre csak megy. A magyar fegyvertelen, de Isten vele van, és annál nagyobb erő nem kell. Nem untuk meg Viktor, mint ahogy Gyurcsány szeretné. De nem is vagyunk bazári majmok. Nem hívsz minket Viktor… Mi az oka? Mondd meg! Fegyvertelenül mennénk, de sokan lennénk. Az idegen hadsereg nem tudja milyen szembenézni több millió néma magyarral. Te sem tudod ugye? Félsz, Viktor? Ne félj, ez a nép több ezer éves bölcsességgel rendelkezik, azért él még. Azért nem mozdul. Mert túléli ezt is. De könnyebb lenne egy kicsivel, ha hívnál minket.

 


"Orbán Viktor, Molnár F. Árpád és az Új Világrend" című, a nem baloldali médiában (a lakosság elől elrejtett) nagy sikert kiváltott filmünket is ajánlhatjuk a cikket követően megtekintésre. Az SZDSZ a film hatására megpróbálta a figyelmet a Fidesz állampszichiátriai bűntetteire irányítani, amelyeket a magyarság világtörténelmi szinten utolsó Jobbik-lapjai, amilyen a kurucinfó, a Harc Tér, a Barikád és a Nemzeti Hírháló kortól és párttól függetlenül abszolút védelmez és rejteget. A darabot nagy megvetéssel illették Gyurcsány agresszív és primitív sortüzes-csonttörői, valamint a Jobbikot és Vona Gábort pártoló egyes, a kurucinfót nemzetinek nevező sokkos szociopata pszichopatái.
(Molnár F. Árpád)

Hogy a nagyhatalmak nem engedik? Hogy a tőke nem engedi? Hát köss kompromisszumot Viktor! Horthy is megtette, Te is tedd meg! Vagy őket szolgálod, és most jót nevetsz magadban? Ugye nem?

Viktor, 7 éve várunk. 7 évenként változik minden. Nem várhatunk 2010-ig. Letelt a 7 év.

Még egy kérdés Viktor.

Megkérdezted a libásokat, kell-e Bajnai? Megkérdezted az asszonyokat, kiknek férjük belehalt Bajnai intézkedésébe? Megkérdezted a gyermekeiket, van-e Bajnai számára mondanivalójuk? Nem sajdul bele a szíved Viktor, kinek 5 gyermeke van, mit mondanának a libások? Megkérdezted azokat a földművelőket, kiknek elvettétek az életterét, Viktor? Megkérdezted a rengeteg öngyilkosnak a családját, Viktor, kit a mezőgazdaságban földönfutóvá tettetek, többek között a Fidesz is? Ugye nem? Miért, Viktor? Megkérdeztél egy kisnyugdíjast Viktor, mielőtt megfagyott, milyen kínokat élt át? Jártál valaha nyomornegyedben Viktor? Nem. Te egyszer azt mondtad, Magyarországon túl sok a bakter. Ezt hogy értetted, Viktor? Ugye nem olyan polgári Magyarországot építesz, ahol osztálykülönbségek vannak? Ugye nem?

Akkor miért nem hívsz minket? Nem forradalom kell, nagygyűlés kell, kormánydöntés kell, népakarat kell, mert ez egy demokrácia! A népakarat állama. Vagy nem?

„Sokan voltunk, de nem elegen”…

Nem, Viktor! Vagyunk elegen, nagyon sokan vagyunk, és ezt Te is tudod. Túl sokan vagyunk, és Te nem hívsz minket. Te Viktor nagyon jól tudod, hogy több millió embert hívhatnál. Csak nem azért nem teszed, mert a gazdáid nem engedik? Vagy Te nem akarod? Ugye nem?

Viktor, ha lenyomják a torkunkon a népgyalázó, magyarirtó Bajnait, vagy egy másik helytartót, soha senki nem fogja megbocsátani Neked. Mi nem piszkoljuk be a kezünket, de azt nem fogjátok túlélni, Isten nem ver bottal.

Magyar vagy Viktor? Magyar politikus vagy? Hát rajta. Mutasd meg, hogy van vér a pucádban! Gyerünk. Csak Te és Csurka az, aki meg tudja még mozgatni a magyar tömeget. Tessék. Ti megoldhatnátok az életünket Európában.

Földet minden magyar családnak! Földet és kenyeret! A magyar Föld a miénk, és mi megműveljük! A magyar föld a miénk, és az is marad, ezt jó, ha az eszébe vési minden nemzetidegen.

Magyar vagy Viktor? Akkor ne szolgálj ki idegen érdekeket, mert az hazaárulás, tudod ugye? De ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy elárulod a gyermekeinket, és büntetlenül ezt nem teheted meg, még Te sem…

Az országgyűlés nem fogja föloszlatni önmagát, csak ha a nép rákényszeríti. Hát szólj, Viktor, és 4 millió magyar biztos ott lesz! Szólj Viktor, és nem kell félned semmitől.

Új pénzt Magyarországnak, földet minden magyar családnak, teljes adósságeltörlést, új alkotmányt és nem utolsó sorban igaz, magyar politikusokat!

Ugye te is ezt akarod Viktor? Ugye szeretnél 4 millió ember erejében megfürödni? Hát rajta! Gyerünk! Hívd a népet, és nem fog cserbenhagyni!

Miért nem hívsz minket Viktor? Azt beszélik, a Nagyvezér azért van, hogy kifogja a szelet a vitorlából. Ugye nem, Viktor? Azt beszélik a Nagyvezér aljasabb, mint Gyurcsány. Ugye nem, Viktor? Azt beszélik a Nagyvezér Soros csemete, megvették előre 200 évre. Ugye nem, Viktor? Azt beszélik a Nagyvezér uniós diplomata, nem ereszkedik le a magyar néphez. Ugye nem, Viktor?

Csendben kérünk Viktor, szólalj meg, amíg nem késő… És mindent megbocsájtunk.

Ha nem teszed, akkor is beírod magad a történelembe, … hazaárulóként. Teszünk róla, hogy még a szépunokáink is megtudják, ki volt az az Orbán Viktor.

Rajtad áll, király leszel vagy népnyúzó…

Csak Te és Csurka vagytok képesek megindítani a népet. Senki más. És Ti ezt nagyon jól tudjátok. A tőkések is tudják. Vagytok-e elég bátrak? Lesz-e belőletek Horthy? Hát gyerünk, hívd a népet, amíg nem késő!

Minden esélyed megvan rá, hogy Európa legnagyobb kvalitású politikusa legyél. Ehhez erő kell. Borzalmas erő. Van benned? Bennünk van, mi Rád várunk.

Bennünk van erő, mert mi magyarok vagyunk. Benned van? Magyar vagy, Viktor?

Megcsinálod, Viktor? Mi kibírjuk, ha valaki visszaadja a földünket. Ha valaki felépítteti velünk újra a hazánkat, megcsináljuk. Kibírjuk Viktor!

Akarod?

Egy szavadba kerül, Viktor, és egyként mögéd állunk, legalább 4 millióan.

Akarod?

Szólalj meg, amíg nem késő, és új Magyarország épül ebben a csodálatos Kárpát-medencében, mert ez a miénk.

Imádkozz, Viktor, és a lelked mélyén megtalálod a választ. Jól dönts, nincs sok időd.

Ha elárulod a népet, ha elárulod a gyermekeinket, abba ugyan belehalunk, de arra nincs bocsánat, jól jegyezd meg, nincs bocsánat. Nem fogod megúszni.

Vagy már megtetted?

Szólalj meg, Viktor, amíg nem késő, és elindulunk…
 

Varga Szibilla
Magyar Sors Online


A Hírháttér kapcsolódó anyagaiból:
HÍRHÁTTÉR - Háború az Echelon-fenevadak ellen!
2009-03-26. - Nyílt Levél, hogy ami kell, Meglegyen - A kurucinfó levelére válaszul
/Molnár F. Árpád/

HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiségért!
2009-03-24. - Nem lesz szebb jövő a sábesz-patkány távozása esetén sem
/Tánczos Krisztina/

HÍRHÁTTÉR - Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. - Transzba vetett Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről - (ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/

2009-03-22. - Összefogás a PÁRT Védelmében (Az Utolsó Trianon) - Nyílt Levél a Barikádnak: Háború az Echelon-fenevadak ellen

2009-03-18. - HÍRHÁTTÉR TV: Wass Albert: Hontalanság hitvallása (Isten, Tűz, Echelon)
/Bara József-Attila (Románia) - Molnár F. Árpád/ (Film, 3 perc)

2009-03-15. - Menetelés a vágóhídra, rendezetten, zárt sorokban!
/Soós József (Kárpáti Magyar)/

SOKKOLÓ FILM!
2009-03-12. - HÍRHÁTTÉR TV: Kurucinfó, Harctér, minden népek ellenségei! - Hírháttér-válasz a kuruc.infóra és a Harctérre
/Molnár F. Árpád/ (Film, 7 perc)
 
Előző cikk:
2009-03-31. -
HÍRHÁTTÉR MÉDIA:
A Hírháttér Csillaggyár bemutatja
(KLIKK!)
Tartalom: A Hírháttér Csillaggyár beavatottaknak és titkosszolgáknak a pártidióta árulók bolygóján, ahol csak mi fénylettünk, mint a Csillagok.

Lap teteje

Következő cikk:
2009-03-31. -
Nagy Babilon tömegpusztító fegyverei: teherjármű, gépkocsi és motorkerékpár
/Soós József (Kárpáti Magyar)/
Részlet: ... a GPS-nyomkövető és műholdas rendszerekkel a járművek sebességét lehetne korlátozni a vezető akaratától függetlenül is! (...) Nincs is szükség ennyi járműre, még kevésbé van szükség ilyen sok gyártóra!!! (...) Természetesen a háttérhatalmi média ezt mindig balesetnek tünteti fel, az Echelon-idióta népek tömegei pedig el is hiszik... (...) ... a modern gépkocsik teljesen tele vannak rakva elektronikával, és nem kell mást tenni, mint az adott pillanatban valamilyen elektronikus hiba, amit a Nagy-Babilon csinál az Echelon-fegyver segítségével, és máris van egy újabb halott!!! Ráadásul a gépkocsi teljes egészében lekövethető, hiszen a motorvezérlő elektronika jeleket bocsájt ki, és a mobiltelefonhoz hasonlóan be lehet azonosítani, és GPS-nyomkövető eszköznek használni!!!

   

web counter
web counter

Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu