|
Figler Csaba:
Ha az Istent kéred apádnak
Ha az Isten kéred apádnak,
azt eléred, hogy utálnak.
Rostán ráznak,
szégyendúchoz is kikötnek,
kigúnyolnak, megaláznak,
lesznek, kik kinevetnek,
kik leköpnek.
Bírók előtt lebírnak,
nyírók előbb megnyírnak.
Állsz majd egy
rongyban, ha az is megmarad,
hogy védd magad.
S ha rád már semmi
sötét sem ragad,
az örök élet és az angyalok várnak,
Ha az Istent kéred apádnak."
Figler Csaba:
A fehér szamár-mén
Országomat egy lóért
Mi, magyarok éppen
annyit adtunk érte.
Szavamra, megérte.
De amint látom,
néhány tróger
ott a kormányon,
hiszi, Jolly Joker.
Tekergeti, csavargatja,
időnként meg zsebre rakja.
S azt mondja:
mindent megtesz
hazánkért,
De becsülete nem áll
jót szaváért,
mert amit vettünk
fehér ménért, eladná
egy szamárért.
Figler Csaba:
Kép
Ha az Istent keresed,
kreálsz egy képet,
hogy látni tudd,
hogy megértsed,
de az Istent el nem éred!
Ahogy javítod a képet,
egyre-másra,
egyszer tán megérted:
kép a képben,
Istenek vagy mása
magát festő alkotása.
Figler Csaba:
A változó idő
Mikor kicsiny még
az ember, s neve: gyermek,
végtelen az ég,
s a percek futnak, telnek.
..........................
Minden napban
ezer csillag van,
s ezer sztori
minden csillagban.
De az idő szinte nyúlik,
lehet, hogy nem is múlik,
ha ígéret csábja vonzza,
és észrevétlen, ha meghozza.
Az agg-szűkült tudat
másféle időt mutat:
Két köhintés között
egy nap elszaladt,
és pár év elszökött
az öneszmélt percek alatt.
Ott látja már a lélek
a nyitott kaput, s innen a véget,
a kapun túl azt a gyermeki csillagot,
mely olyan rejtélyesen villogott.
S időnként fellebben az égre
egy árnymadár pompázó lénye,
s az idő már csak abból áll,
hogy jön-e már
ez a fénymadár érte. |
Figler Csaba:
Paraszt Sors,
Magyar Sors
Mielőtt kiméne a paraszt a rétre,
sültös sapkát nyom a fejébe.
Sóhajt egy nagyot:
ez a liberális frázis
becs' dolgában foltot hagyott.
Elvitte pörge kalapunk.
Élhetésre se erszényünk,
se piacos alapunk.
Ej, mily szégyenletes
ez a csorba,
mint koldusok, pályázatért
állunk sorba.
Közbe a rablótőke
belenyom a koporsóba.
Ej parasztok, parasztok,
magyaroknak hírnökei
ti vagytok, ti vagytok:
utoljára, kik még állnak,
mutassátok hát meg a világnak,
hogy bármily szegény,
még a magyar, talpán legény;
Ez a Magyar Titok,
hogy sem ruszki macsalnyikok,
sem a szpáhik, sem a bégek,
sem a kánok,
sem pókhasú bankárok
nem vethetnek véget
jövőképes életének!
Figler Csaba:
A Nép
Mikor a juhász nyáját
nyírbálja,
olyan lesz, mint a
birkája.
Ha nem hajazna rája,
elűzné a nyája.
Választáskor éppen
ez a képlet
írja le a népet:
Mert arra szavaz,
kire hajaz.
Ki gyapját nyírja,
s húsát eszi,
vérét szívja,
s összeveri.
Mert olyanná tették
a népet,
nem szereti azt, ki ad,
csak azt, ki
ígérget.
S ki beváltja,
azt meg utálja.
Figler Csaba:
Tiszta szó
Mit sem ér a világ kincse,
ha megkötözött
lélek kínja és
el nem enged rabbilincse.
Meg nem oldja
gyógyulásnak semmi módja.
Semmi gyógyszer, semmi só!
De ha mégis... talán...
A gyermekien tiszta szó.
mint jégsziklát,
langymeleg áramlat
oldja a fájdalmat.
Figler Csaba:
Búcsúzás
Sissenve libben tova a
csörgére szikkadt falevél,
mikor légszáraz teste
ringatózva földet ér.
Amott egy dió koppan
a faputtony fenekén
s messzebb, lenn a völgy
peremén
fejét lóbálva legel a
tehén.
Csillogtatva őszes haját
a vénülő évnek homlokán,
hosszan, elnyújtózva,
lebegve úszik milliárdnyi
ezüstszál,
a kopasz dombokon fénylő
ökörnyál.
Bágyadt, aranyló fények
köntösében búcsúzik tőlünk a nyár. |
2009-04-05. - 
2009-04-05. -