Zas Lóránt költő és tudós Mexikóban. A fotót először a Hírháttér publikálta.
(A teljes méretért a képre kattintson!)

EGYSZER AZ ELSZÁMOLÁS
(Üzenet falumba)
 
Egyszer az elszámolás malomköveit
kellene végiggörgetni az álmos
utcákon, törökverő tüzisárkányként
forogna a bornemisszagergők
tenyereiből kiengedett ítélet.
Uram, felemás egedre csapna a
csóva, hozsánna, mondaná, aki
látott akasztottakat rángatózni a
börtönudvarokon. Megkegyelmezett-e
az, aki a tarkón-lövéseket leadta
a lengyel erdőszélen, hintett-e
sót a fűre, aki felégette
a falvakat, és aki kiöntette
az újszülötteknek szánt tejet, hogy
magva se maradjon ? Meg-
bocsátható-e a költőnek, hogy ódát
írt a hondúlásról, és dícsérte a hetven-
éves zsiványt ? Meggyalázottak és
menekülők, az állati rend igájába
hajtottak csapatai mocorognak,
itt egy tizenéves köveket dobál.
Arányítható-e a bűn, ha a testre
kötözött dinamit nyit poklot,
vagy tankot és rakétát irányít
ölésre az, aki parlamenti páholyból
dumál ?
 
Zas Lóránt

NEM KOPPÁNYT
(Csupán magyar --
Stampa Lászlónak)

Nem Koppányt siratom, hanem
a harci-kedvet, a kopját
siratom, a tegezt, a lándzsát,
a harci mént, hogy mindenért
és mindenkinek megfeleljek,
hogy dédapámmal és unokámmal
ott legyek Mohácsnál, Majténynál,
Világosnál, Visegrádnál,
a Bánátban és Bácskában,
ahol csak csatánk van,
és magammal rántsam a
törököt Nándorfehérvár
bástyájáról a halálba,
hogy Zrínyivel haljak vad-
kantól és cselszövéstől,
amelytől annyiszor haltak
eleink átkot hörögve
a császárra. Nem Koppányt
siratom, világtájakra
vágott testéből vér szivárog,
Jézusunk Ő, megfeszíttetett, fel-
négyeltetett: Trianon-előtti
tálca, László feje, Dózsa trónja,
pernyébe fúlt forradalmaink
szalmalángja, haduraink:
Emese, Álmos, Árpád nem
nemzettetek elég gyermeket
a világra. Nem Koppányt
siratom, hanem az almafákat,
bozótjainkat, cserjéseinket,
fűzfáinkat, fenyveseinket
és tölgyeinket, szél ha támad,
parazsat, pattogó szikrát,
palánkba harapó duhaj lángot,
Koppány seregét siratom:
Bornemissza Gergőt, Esze Tamást,
Bercsényit, Bemet, a pesti srácot,
aki csatázott. Nem Koppányt
siratom, hanem az orosz
hómezőbe vesztet, a bakó
Bogártól felhúzottat, meg-
gyalázott asszonyainkat,
sírokat, a keresztet.
Álmainkat siratom,
regéinket, a meséket,
Fanyűvő Jánost siratom,
Árgyélust, Tündér Ilonát,
az egri nőket, igriceinket
siratom, táltosainkat,
Prohászkát, Apor Vilmost, a
féllábú Jánost: húsunkból
és vérünkből még eposz
nőhet. Nem Koppányt siratom,
Hanem a tartást, a mindent
kimondó szót, az esküt, ami
köttet. Nem Koppányt siratom:
magamért ejtek könnyet.

Zas Lóránt
 

ARRA
(Csörének)
 
Arra mennék,
ahol nincsenek kelepcék,
ahol eszterlánc virágzik,
ahol zöld fű 
terül el a fákig.
Ott lennék én boldog
ahol himnusz szállhat,
ahol sírja fekszik
rég meghalt apámnak,
ahol tücsök zenél
a lemenő Napban,
imádkozhatnék is,
mondhatnám : akartam.
Akartam, hogy legyen
dúsan termő földem,
hegyek vigyázzák a
csendet is köröttem,
ahol gerle szállhat,
ahol szép az ének,
ahol nem kötik be
szememet és számat :
látok és beszélek.
Velem jössz te akkor,
őszen is megáldlak,
karodba öleled
két szép unokánkat.
 
Zas Lóránt
 
-- Tavaszvölgy tava, 2010. jan. 25. --

HOZSÁNNA ANNAK
(Afgán, iraki és palesztin
      testvéreimnek)
 
Hozsánna annak, aki ült
és akit Gitmo-ba cipeltek,
imádkozott és énekelt,
és harcba ment. Mentek.
Hazáját védte csak,
érte nem emeltek keresztet,
füstölt az ég, ahol
lebombáztak házat ás kertet.
Mit mondjak annak, aki
csak kérdez és nem feleltet ?
Válasz a fegyver. A halott
már úgysem felelhet.
 
Zas Lóránt
 
-- Almák völgye, 2010. jan. 27. --

EBBE A TÁJBA
(Egy mormon végrendeletéből
-- Mohácsi Lajosnak)

Ebbe a tájba gyökereztél.
A pálmafák, a kaktuszok, az
óceán lett harmanchat éve
már határod. Elmozdíthatnak,
de visszajössz mindenhonnan,
megtalálod. Megnevelt :
jutalmazott és büntetett.
A felhős ég, a végtelen kabátod,
beburkol, melegít és hűsít,
életed, és talán a halálod.
Messziről jöttél, kivetettként,
száműzted önmagad, de vissza-
sírod anyád szavát, apád
szigorát, a kertek illatát,
a sírt ott. Mert akit kivetnek,
kivetettek. Nem lehetnek
pokolban szentek a szentek.
Távolba kell azoknak menni,
akik hátsójukat mutatják,
hogy ennyi az ennyi : a tűrés
végleges határa. Mindig a holnap
oszt vagy szoroz. A "mene-tekel"
integet, rád-talál ma. Ne bánkódj !
Szoborrá merevedtél. Madarak
fészkelnek vállaidnál. Az
egyszeregy fogdájából fejed
az égbe tör. A szó is kín már.
Üveghegyek öveznek, árnyékuk
kék-vörös. A tóból innál,
ahol gyermekkorod horogját
a ponty kukacostól benyelte
mélyen. Kifogtad, a nád között
hurcoltad, szákodban fért el.
Füredről a hajó átvitt a
déli partra. Tort ültetek,
a zsarátnok szikrája egekre
ment, a lelkeket kavarta.
Aztán te is egy lettél a véres
ősszel. Ágyúk dörögtek, sóhaj szállt,
az akasztottak erdeje nőtt fel.
Most, lent a völgyben egy kis fenyő,
ága üde, körötte a folyó
kanyarban. Ide temessetek,
ha meghalok ! Hazámtól távol,
ahol tavasz van.

Zas Lóránt

A képen Szabó György vezérigazgató, az ellenséges erők révén évi 20 milliárdos forgalmú Sanoma Budapest Zrt. gyermek-tömeggyilkos, nyíltan terrorista bűnözője, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenséges JÚDÁSFAJI elektromágneses és genetikai selejtje.