Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBAN!!
Napi friss! - Rövid hírek és kommentek
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.       *** hirhatter.com ***

"A titkosszolgálatok háttere elmondta, hogyan űzött csúfot a magyarokból: közölték: sikerült elérni, hogy a Molnár F. Árpád által hirdetett Igazság a romlás csapásaiként méressen a népre. Ellenségeink a Háttérhatalom mesterséges idiótái voltak."

   

Fotózd az árulót!

 

2009-05-28.
Nagy Attila (orvos, közíró)
 

 
Nagy Attila (debreceni orvos, közíró) cikkéhez annak vonatkozásában is, sok egyéb mellett milyen államvédelmi hazudozó bűnözőkre szavaz mindaz, aki bármely pártra leadja voksát (hiszen már befejezetten mind benne maradt az Emberiség elvesztésében, miközben a tényfeltárásokban a világon mindenkit megelőztünk!), ezúttal Soós József (Kárpáti Magyar) és Molnár F. Árpád "Vásárolt rabszolgaság" című rövid, 9 perces filmműsorát ajánljuk. A betiltások ellen - ha az egér jobb billentyűjével ide kattint - a filmet saját gépére elmentheti!
(A lejátszó alján lévő ikonra kattintva a kép méretét megváltoztathatja.)

      Ez az írás időszerű folytatása a HÓHÉRVÁLASZTÁS és a NE SZAVAZZ című írásoknak. E sorok írója a reménytelennek látszó helyzetben (értsd: média túlerő) is hirdeti, hogy a közelgő június 7-i európai parlamenti választás újabb becsapáson alapul, melynek reklámhadjárata semmiben nem különbözik attól, amivel Magyarországot lehetett „önként és dalolva” beléptetni a NATO-ba és az EU-ba. Pusztán a szavazáson való részvétel néma hozzájárulást ad ahhoz, hogy Magyarország kifosztása, teljes leigázása demokratikusnak látszó keretek között haladjon tovább a megkezdett úton. Ebben az a megbocsáthatatlan ostobaság hajtja járomba a népet, amit a Ne szavazz! kezdetű felhívásra érkezett válaszok tükröznek. („Aki a NEM-re budít, az ügynök vagy elmebeteg.” Aki már meglátta egy párt zsidesz- jellegét, az szerint ”Nem kell a Fideszre szavazni, lehet a Jobbikra is.” Másfajta éleslátással azt is megkérdezték, hogy „maradjunk csak otthon, amíg az összes kommunista, liberális, meg az összes jobbikos zsidrák elmegy szavazni?”) Mindez a tanult emberek butasága, akik nem akarják látni, hogy az Elég volt! felhívás igazsága mögött milyen érdek, és általa diktált nagy megosztottság van. Lehet, hogy jobban hangzik a Jobbik neve, de a reklámarcok mögött még nagyobb hazugság húzódik.

      Az ország még fel sem mérte, mit tett, mit tudott tenni vagy éppen mire használták fel az elmúlt ötéves európai ciklus 24 magyar képviselőjét, a tanulságok levonása nélkül máris újakat kell választani. Aki szavaz, fel sem fogja, hogy a nem túl régi szocialista magyar parlament tagjainak összeállítását milyen gondos tervezőmunka előzte meg. Meghatározott számban kellett benne lenni munkásnak, parasztnak, öregnek, fiatalnak. Ugyanez ma európai szinten: meghatározott számban legyenek nők, cigányok, zsidók, esélyegyenlőségért küzdők stb., de mindenképp a rendszer kiszolgálói vagy haszonélvezői üljenek a parlamenti székekben. Az europarlament működése a gazdaságról és a jogról szól, ennek alapján kívánatos lenne, hogy gazdasági szakértők és jogászok kerüljenek be nagyobb számban. E kör is szűkíthető, mivel a mai jogállamiság keretei már messze elrugaszkodtak a valóságtól és a természetes élettől, így maradnak a közgazdászok. Mégis felvethető a kérdés, hogy akár 22 magyar közgazdász tudna-e bármit tenni európai keretek között a magyar gazdaságnak magyar jelzőre méltó helyreállításáért. Leegyszerűsítve a kérdést, ha lenne 22 Bogár László, aki EU parlamenti tag, egyáltalán meghallgatnák-e, vagy véleménye számítana-e egy európai döntésben?

      Persze, az európai parlamenti választás nem erről szól, a jelen helyzetben Magyarországon ez nem más, mint egy – e műfajban igen drága – közvéleménykutatás a hazai pártok népszerűségéről. Sőt, még a közvéleménykutatás sem igaz, mert maga a fizetett plakátháború irányítja e „népszerűséget”. Az elmúlt 20 év választásai is mindig valami másról, nem a konkrét kiírásról szóltak. Így lehettek az önkormányzati választások az országos választások leképeződései, az országos választások pedig fantompártok kakasviadalává fajultak. Nincs mögöttük valódi tömeg, sem érdekképviselet a kezükben. A rendszerből azért jól megélnek a fizetett politológusok, és természetesen a minden szintű gazdasági befektetők, akik magát a rendszert is fenntartják.

     Pécs és Debrecen a példája annak, hogy a milliárdos beruházások pártfüggetlenül is korlátlan (daganatos jellegű) növekedési képességgel bírnak. Pécs az elmúlt hetekig elkönyvelten szocialista volt, Debrecen pedig fideszes érdekeltségű. Ha azonban a mamutberuházásokat nézzük, feltűnő a hasonlóság azok jellegében és főképp a ráfordított milliárdokban. Pécsett a Zsolnay gyár műemléképületeit 11 milliárd forintért újítják fel, itt lesz a Zsolnay Kulturális Negyed. A közeli Balokány ligetben Zenei és Konferenciaközpont épül 8 milliárdért, 5 milliárdért pedig Regionális Könyvtár és Információsközpont. A további milliárdokból a tervek szerint a parkok és közterek újulnak meg, és a 35 milliárdos teljes költségvetésben szerepel még egy múzeum-utca rekonstrukció is. A debreceni nagyberuházások: Főnix sportcsarnok, uszoda, jégcsarnok, Aquatikum fedett élményfürdő, Kölcsey Konferencia Központ, Modern Múzeum: együtt 19 milliárd forint, ami a villamos projekt további 18 milliárdjával 37 milliárdra rúg.  (Pécset gyakorta emlegetik milliárdos magánrablóként is, Debrecen polgármesteréről ugyanezt nem akarják elhinni, pedig itt is van félresikerült, csaknem dugába dőlt kamaraszínház 4 milliárdért, és repülőtér átépítés terve 2 milliárdért.) Pécs 35 milliárdja és Debrecen 37 milliárdja  egyaránt „európai védőszárnyak” alatt van. Pécs szocialistaként kapja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázat pénzeit, Debrecen ugyanennyit, csak más a pályázat címe. Debrecen növekedését a helyi média (és a becsapott városlakók) Kósa Lajos személyes érdemének tulajdonítják, valójában Pécs és Debrecen városátalakítása eddig átláthatatlan idegen érdek szerint, Debrecenben egyértelműen a helyiek félreállításával és a hagyományok mellőzésével történt. Érdemes idézni az EKF pályázat indoklásából: „A címmel Pécs városa egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy átalakítsa, kulturális alapúvá tegye gazdaságának szerkezetét, végképp búcsút intve a bányabezárások okozta sokknak, fájdalomnak. Az Európa Kulturális Fővárosa program arra szolgál, hogy a város felfedezze városiasságát, a városban való élet szépségét, hogy visszaszerezze a közösségnek a köztereket, élőbbé tegye az utcákat, élhetőbbé a környezetet, hogy rácsodálkozzunk saját örökségünkre és hozzákezdjünk annak vidám és szelíd átalakításához.” De kell-e felfedeznie Pécsnek a saját városiasságát? Mit értünk a város vidám és szelíd átalakításán? Debrecenben ugyanez teljes városrombolást takar. Európai érdekekre történik hivatkozás akkor, amikor a magyar történeti értékeket engedünk pusztulni és pusztítani.

     Euroreklám vagy euromoslék? – tettem fel korábban a kérdést. A kulturális sokszínűségben sok a mocsok, és még a jónak látszó kezdeményezésben is nagy a becsapás. Pécs az EKF nyitányaként a pekingi olimpia tűzijáték-showját is felül akarja múlni, így kapcsolódna be az „európai” vérkeringésbe. Pécsnek sokkal több értéke van a tűzijátéknál, Debrecennek is több szellemisége, mint amiről szó esik. Szépen hangzott nemrég, hogy Debrecenben újra egyesült a Magyar Református Egyház, de a hírekben elsikkadt, hogy mindebből kimaradt a szlovákiai magyar reformátusság, és a zajos euro-etetéssel kísért rendezvényt az In-Kal Security biztosította. E piacvezető kft. alapvetően magánrendőrség, előretolt izraeli helyőrség, melyről már korábban úgy is szó esett, mintha a magyar állami szervek is a fogságában lennének. Tény azonban, hogy az In-Kal biztosított már MSZP-s állami rendezvényt is. A 2009. május 22-i alkotmányozó református zsinat idején a debreceni Kossuth téren katolikus püspökök társaságában egymás mellett ült Németh Zsolt, Orbán Viktor, Kósa Lajos, akiket a kerítéssel körbezárt háromszögben az In-Kal Security védelmezett (lásd a képmellékleten). Zsidó fogságban lenne szocialista, fideszes, katolikus és református?

     Ha egy békés, látszólag politikamentes rendezvényt idegen erőknek kell biztosítani, akkor mi várható az europarlamenti választáson? Aki ezt látja, nyugodtan távol maradhat mindkettőtől. Június 7-én kinyitnak a szavazóhelyiségek. A fentiek ismeretében csak a hazaárulók mennek szavazni. Akinek van fényképe az elmúlt rendszer választásairól (Kádár János, Biszku Béla, Münnich Ferenc a szavazóúrnáknál…), annak történeti értékű bizonyítéka van. Aki az europarlamenti választáson képen örökíti meg korunk eurobérenceit (legyen az elnök, miniszter, polgármester vagy képviselő), az e történeti dokumentumtárat gyarapítja. Ha nem tekintik reklámnak, ilyen képekért cserébe szívesen küldök saját europolitikai könyveimből. 
 

     Dr. Nagy Attila
     orvos, közíró

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.


A Hírháttér kapcsolódó irodalmából:
2009-05-23. - Ne szavazz!!!
/Nagy Attila (orvos, közíró)/

2009-05-01. - Hóhérválasztás
/Nagy Attila (orvos, közíró)/

2009-04-04. - Aki nem tömeggyilkos, nem magyar! (A magyarság és a kötelező hungaricum meghatározásáról)
/Molnár F. Árpád/

2009-03-15. - Menetelés a vágóhídra, rendezetten, zárt sorokban!
/Soós József (Kárpáti Magyar)/

2009-02-28. - Szóljatok, harangok, sose hallgassatok!
/Soós József (Kárpáti Magyar)/

2009-01-16. - Versek a titokzatos Nagy Babilonról 1. Reményszózat egy babiloni fogolynak 2. Vers Babilon kurvájához
/Athenagorasz/

2009-01-15. - HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött
/Molnár F. Árpád/   /Zene: 8 zeneszerzőtől/   (Film, 97 perc)   (Megtekinthető és letölthető!)

Előző cikk:
2009-05-24. -
HÍRHÁTTÉR TV
: Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére)
/Ebergényi Németh Magda (Léna) - Molnár F. Árpád/
/Zene: Brian Eno: Dűne/
(Film, 5 perc)
Tartalom: Az Indonéziában a levegőben felrobbant Hercules katonai repülőgép kb. 100 halálos áldozatot követelt: férfiakat, nőket, gyerekeket. A légikatasztrófát számos esemény megelőzte, melyeket a Molnár F. Árpád hiába próbálta letárgyalni az őt 8 éve üldöző Nemzetbiztonsági Hivatalnál. Már döntés született, mint a World Trade Center esetében... A repülőgép lezuhant Java szigetén, és beindult az előre beígért láncreakció. Ebergényi Németh Magda (Léna) az események hatására verset írt, melyben evidensen kitért az elmeuralmi Echelon-eszközök globális kiterjesztésére is, ezzel a hátralevő magyar irodalomtörténelem alapjaihoz helyezve az első kősziklákat. Ismét szokatlan kivitelű, úttörő darabunkban - Léna verse mellett - Brian Eno "Dűne" című filmhez írott különleges kultuszzenéjével találkozhatnak.
(Megtekinthető és letölthető!)

Lap teteje

Következő cikk:
2009-05-28. -
Magyarország, a nyilvános illemhely
/Soós József (Kárpáti Magyar)/
Részlet: ... nem szabad nemzetekben gondolkodni, csakis kizárólag Krisztus Jézus tanításai alapján Emberiségben kell gondolkodnunk. Az egyéneket tettei, cselekedetei alapján kell megítélni, minden más, mely nem a bibliai értékrendnek, és Krisztus szava által méreti meg az embert, az nem helyénvaló, helytelen, és Istennek nem tetsző dolog! (...) ... a 15 milliós magyarság azon felül, hogy saját maga ellensége is, és kollektíven a maguk által csinált fekáliában, ürülékben fulladoznak ... (...) ... még azokat is üldözik, akik mindvégig őszintén, és tiszta lelkiismerettel azért fáradoztak, hogy kiemeljék ezt a népet abból a fertőből, amibe belekerült! (...) ... eszik a mocskot, melyet a PÁRT-patkányok eléjük dobnak, és isszák a hazugságot ...
   

web counter
web counter

Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu