Gazdaságpolitikai alternatíva
nélkül. (1. rész)
Miért nincs? És miért nem lehet?
2009-08-04.
Szabadi Béla (közgazdász,
államtitkár)
Gazdaságpolitikai alternatíva nélkül. (1. rész)
Miért nincs? És miért nem lehet?
Idén
húszéves az ún. rendszerváltás. Ezt az évfordulót a sokadik
gazdasági válsággal köszönthetjük,
sőt azzal, hogy a gazdaság működőképességének határára és a csőd
közelébe
került. A megrázkódtatások ismétlődése és erősödése is arra utal,
hogy súlyos gondok vannak
a gazdaságpolitikával, a kormányzás színvonalával, hozzáértésével,
felismeréseivel és
szemléletével, és magával a végig nem vitt rendszerváltással.
A gyakorlat nem változik
Hogy a gyakorlat hosszú idő óta nem változik,
sőt helyenként rosszabbodik, abban több
tényezőnek is – egymással is összefüggő, egymást erősítő – szerepe
van. Ezek: 1.) a növekvő
inkompetencia; 2.) egy rég túlhaladott, ám könnyen felfogható
(„elsajátítható”) és
praktikusan alkalmazható liberális nézethez való ragaszkodás; 3.)
az elfogadhatatlan gyakorlat
fenntartásához főződő hatalmi/politikai, klientúra-érdekek.
Szerepük nem csak passzív, aktív is: sokan és összehangoltan az
eltérő szemléletet,
tényleges alternatívát minden lehetséges módon igyekeznek
kirekeszteni. Lehetőségét tagadják,
létrejöttét akadályozzák, a sajtóból (tájékoztatásból) az erről
folyó eszmecserét is
kizárják. Vagy azt akarják alternatívának beállítani, ami nem az és
így a kérdés súlytalanná
válik. Ha mégis létrejönne az alternatíva és számolni kellene vele,
lejáratják, a személyeket
különösen, akik komplex elképzeléseikkel „zavarják” a hatalmi
viszonyokat és „veszélyeztetik”
kapcsolataikat.
Az ismétlődés és a rosszabbodás azt is mutatja, hogy a lakosság
által hozott súlyos áldozatok,
a brutális megszorító intézkedések legfeljebb a gazdaság és az
ország túlélését
segítik elő, bár ez sem bizonyítható. Lehet, hogy ha „ott fenn” nem
hoznának intézkedést,
az jobb eredményt hozna. A cégeknek ugyanis nem kellene ismét
alkalmazkodniuk, ezzel
nem vesztegetnének el időt és költséget. Nem is szólva azokról a
negatív gazdasági következményekről,
amelyek minden megszorítás kísérőjelenségei, és amelyek növelik az
intézkedés
társadalmi költségeit. Ha mégis meglépik, nem a válságkezelés,
hanem a jövedelemátcsoportosítás
lehet a fontosabb: az elit és a klientúra érdekei ezt kívánják. A
kormányzat
önmagával szemben nem alkalmaz megszorítást, a befolyt összegeket
változatlanul könnyedén
(gyakran értelmetlenül) költi (szórja) el, ha önmagáról és
terjedelmes holdudvaráról
van szó.
Meddig még? És ez mibe torkollik?
A válságok eközben rendre újratermelődnek, az
ország leszakadása és leépülése tovább
folytatódik. De meddig? És ez mibe torkollik? Elnyúló vegetálásba,
vagy súlyos társadalmi
megrázkódtatásba?
Mindkettőt el kellene kerülni. Ezért írtam meg gondolataimat, noha
tudom, hogy brutális
megszorítások után különösen nem szívesen fogadják a „főiránytól”
eltérő nézeteket. A
„main stream” ugyanis az örömködés, az elégedettség szokott lenni:
helyesen léptünk, bátrak
vagyunk, a külföld örül, a szép jövő egyre közelibb.
Különösen akkor lehet irritáló az ellenvélemény, bármilyen
megalapozott is, ha még
újabb és újabb hasonló lépésekre készülnek. Még inkább, ha
választásokra is.
A társadalomnak, az országnak az lenne az érdeke, hogy a következő
választásokon csak
olyan párt juthasson be a parlamentbe, még inkább kormányra,
amelyiknek olyan összefüggő
és konkrét programja van, amelyik ennek az elfogadhatatlan
gyakorlatnak a valós és
konkrét alternatíváját jelenti. Hogy lehessen miből választani. És
hogy ennek mentén és ne
rögtönzések és ötletelések mentén folyjék majd a kormányzás.
A mostani megszorításokról: nagyrészt teljesen értelmetlenek,
viszont károsak
A mostani megszorítások átpolitizáltságuk,
ideológiai töltetük (néhol demagógiájuk), fontoskodásuk
miatt talán még rosszabbak, mint a már megszokottak. Túl azon, hogy
nem
egészen, vagy nem igazán ülnek az ideológiai érvek, e mögöttes
szempontokkal igyekeznek
elterelni a figyelmet az intézkedések súlyosan negatív gazdasági
következményeiről, a
hatásvizsgálatok hiányáról, az elit és klientúra érdekeinek
képviseletéről.
És főleg arról, hogy az intézkedések nagy része a válság kezelése
szempontjából teljesen
felesleges, sőt káros volt. Új jelenség, hogy ezekre a lépésekre az
elit és a klientúra nyomására
került sor; a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi és volt
elnökeitől mindenféle
„gazdasági szakértőkig” állást foglaltak az ilyen irányú
megszorítások mellett. Az akadémia
jelenlegi és volt elnökei (egy atomfizikus, egy agykutató és egy
történész) egyaránt
nyomatékosan kérték, hogy vonják meg a nyugdíjasoktól a 13. havi
nyugdíjat. (Azért, hogy
ne kerüljön veszélybe majd a 12. havi, a 11. havi stb.) A
javaslattétel ugyanakkor sajátos
koreográfiában történt. A miniszterelnök összehívta és felkérte az
általa kiválasztott közszereplőket,
tegyenek javaslatot neki. Aztán ők ennek alapján megindultak és –
általában
másokra vonatkozóan – megszorító javaslatokat tettek. A kormány
hosszú ideig ellenállt e
javaslatoknak, túlzásnak minősítette azokat, majd megvalósította…
Ami ellen „valamilyen
okból” az érdekvédelmi szervezetek sem léptek fel hatékonyan.
Az értelmetlen és káros intézkedések között mindenekelőtt az
adóváltozásokra gondolok,
amelyek állítólag nem is hoznak többletbevételt a költségvetés
számára. Viszont adminisztrációs
terhet jelentenek, ami csak az egyik jelentős kár.
Az
átcsoportosítás „értelme” és költsége
Mivel mindkét oldalon (fogyasztás, termelés)
kirívóan magasak a terhek, a járható út azok
ellentétel nélküli csökkentése kellett volna, hogy legyen.
Feltételezhető volt ugyanis, hogy
a magas elvonási kulcsok mérséklése tömegében magasabb
befizetéseket eredményezhet.
A fogyasztásban például azért, mert a nagyobb forgalom és a nagyobb
fizetési hajlandóság
ezt eredményezi. Azért is, mert így javulna a magyar áruk belpiaci
versenyképessége: kevesebben
mennének a szomszéd országokba vásárolni. Javulna az idegenforgalom
versenyképessége.
Csökkenne a feketekereskedelem vonzereje. Mérsékelni lehetne a
fuvarköltségeket.
Stb. A világon különben mindenütt a kereslet ösztönzésével
igyekeznek fenntartani
a termelés színvonalát. Magyarország ez alól kivétel, amit azzal
magyaráznak, hogy
erre nincs forrás…
A logikus megoldás helyett inkább – könyvelői módon –
„átcsoportosítják” a terheket.
Teljesen téves elképzelés, különösen egy állítólagos
piacgazdaságban, szembeállítani egymással
a kínálatot a kereslettel. Holott a megszorítás állítólagos célja
az egyensúly előmozdítása
lenne különböző oldalak között.
Az áfa és a jövedéki adó emelésének, az üdülési csekk és az
étkezési utalvány megadóztatásának,
az ingatlanadónak az indoka a döntés szerint az lenne, hogy így
nyílik lehetőség
a munkát terhelő szja és tb csökkentésére. Annak a sajátosan magyar
„liberális” (valójában
sztálinista, rákosista) szemléletnek az alapján, ami a (belföldi)
fogyasztást gyanakvással
kezeli, annál sokkal fontosabbnak tartja a termelést. Hogy minél
zavarosabb legyen az elképzelés:
a piacot ugyan (szavakban) nem becsülik le, sőt liberálisként annak
szentségéről
szavalnak, de a magyar piacot (és a mezőgazdaságot) lebecsülik.
Az áfa és a jövedéki adó emelése csökkenti a keresletet,
ellehetetleníthet sok kis- és középvállalkozót.
Az üdülési csekk megadóztatása és az áfaemelés megrendítheti a
belföldi
turizmust, az áfa és a jövedéki adó emelése válságba sodorja a
fuvarozókat stb. Mindezt a
vállalkozások érdekeire hivatkozva teszi a kormány. És felpörgeti
az inflációt, ami nemcsak
azért rossz, mert ezzel is távolabb kerülünk az Euró bevezetésétől,
hanem, mert irracionális
jövedelemátcsoportosítást okoz.
Évek óta küzdök az áfaemelés ellen, mivel pl. Matolcsy György és
Járai Zsigmond véleményével
szemben az áfának nemcsak adó szerepe van, hanem fontos
gazdaságpolitikai
eszköz is. Az Orbán-kormány idején én akadályoztam meg, hogy az
élelmiszerek és az
energia áfáját 12 százalékról 15 százalékra emeljék.
Ennek történetét és indokait a Járai Zsigmond „megakadályozott
adóreformja” című
anyagban adtam elő. (http://szabadibela.hu/pdf/jarai.pdf)
Ma már e termékeknél 25 százalék
az áfa, ami egészen elképesztő. Ebben az anyagban van szó arról is,
miért került le a
napirendről az érték alapú ingatlanadó gondolata, amit most a
kormány felújított és keresztül
erőltetett.
A piac és a verseny. A valóságban hol van?
A liberálisok a belföldi piac jelentőségét
lebecsülik, a piac szabályozó szerepét pedig csak
hivatkozásaikban értékelik nagyra, mivel egyetlen lépés nem történt
évek óta a piaci viszonyok
szükséges kiépítésére. Ezt az a buta szlogen szokta helyettesíteni:
„A legrosszabb
magáncég is jobb, mint a legjobb állami cég.” De – mint a tömegnyi
példa mutatja – az
állami/önkormányzati cégek és az állam (megrendelései, támogatásai,
reklám- és propagandaüzletei)
e párt elitje és holdudvara számára is az igazán vonzó.
A magyar gazdaság láthatólag legfeljebb kvázi piacgazdaság, ahol a
nem korlátozott, sőt
kedvezményezett monopóliumok korlátozzák, rekesztik ki a versenyt.
A természetes monopóliumok
számára minden civilizált országban olyan feltételeket hoznak
létre, határoznak
meg, amelyek a versenyhez hasonlítható kontroll alá helyezik őket.
Megakadályozzák,
hogy monopolhelyzetükből adódóan gazdagodjanak, megkövetelik a
hatékonyság folyamatos
növelését és ennek érvényesítését – árcsökkentő tényezőként – az
árak képzésében. Ha
megnézzük az energiát, a postát, a vízszolgáltatást, a telefon- és
a mobiltelefonszolgáltatást,
a városi közlekedést, a távfőtést stb., megállapíthatjuk, hogy ez
nálunk nem
érvényesül. E cégek nem valós költségeket is elszámolhatnak.
Sőt ha néha – most az áramszolgáltatásoknál – felmerül, hogy ezt
vissza kellene téríteni
a lakosságnak, akkor a jogtalan díjak nem a túlszámlázás
jóváírására kerülnek, hanem az
állam elveszi és – az áramszolgáltatók nagyvonalúságát (!)
magasztalva – a krízisalapnak
ajándékozza. Ha a kormány nyugodtan elkövethet törvénytelenséget,
hogyan kérheti azt
számon az energiaszolgáltatókon? A nem természetes monopóliumok is
lényegében azt
tehetnek, amit akarnak (bankok, autópálya-építők, biztosítók,
hídépítők, gumigyártók,
könyvterjesztők, televíziók, rádiók stb.) Szinte minden ágazatban
van belőlük. Most hogy
válság van, ennek árát szemérmetlenül át akarják hárítani másokra.
Nem akarnak a terhekben
osztozni és nem akarják a hatékonyságot növelni. Miért is tennék,
amikor ők kapják az
adókedvezményeket és még támogatásokat is. Azok az állami
intézmények, amelyeket a
monopolhelyzettel való visszaélésre hoztak létre, nem látják le
feladataikat.
Milyen piacgazdaság az, ahol az elit és a klientúra a
költségvetésre és az EU-s támogatásokra
„hajt” és érvényesítheti „sajátos” érdekeit.. Ma már ezekről a
pénzekről is tudható,
hogy az EU ellenőrzése nem tudja megakadályozni nem hatékony
elosztásukat. Amit továbbra
is az állam végez. A nyilvánvaló összeférhetetlenségek sem zárják
ki ezt a gyakorlatot.
Hogyan lehetne piacgazdaságról beszélni, ha az állam nélkül nem
lehet a vállalkozóknak
boldogulni: állami megrendelések, állami támogatások, állami
információk nélkül.
Hogyan lehet sajtószabadságról beszélni, ugyanilyen tények alapján.
Hogyan lehet vállalkozni, ha most már éven belül is változnak a
szabályzók? Ha a munkaidőalap
egyre kisebb része marad fenn munkára és egyre többet rabol el az
időigényes
ügyintézés. Bár az egyszerűbb szabályok nemcsak az ügyintézést,
hanem az ellenőrzést is
megkönnyítik, mégis „hódít” a bonyolultabb a „biztosabb” szemlélet.
Könyvvizsgálók
együtt sem tudják sokszor megfejteni, hogyan kell valamilyen új
leleményt alkalmazni.
Stb.
Ne csak a piac döntsön?!
Mindezek alapján humorosnak, vagy inkább
tragikomikusnak tőnik Orbán Viktor megállapítása:
nem mindig a piacnak kell vezérelnie a dolgokat. Mert vajon hol
vezérelné a piac?
Pedig a versenynek kellene szinte mindenben az elsődleges
kiválasztónak lennie. Ehelyett
a kapcsolatok irányítanak és a kontraszelekció.
A klientúra sajátos szerepe
A kormányzat szerves részei a klientúrából
érkezett szakértők és vállalkozásaik, akik párhuzamosan
dolgoznak az apparátussal, nem ritkán az apparátus még
információhoz sem
jut. A kirekesztés más irányú is: más körből, legyenek akár kiváló
szakértők, e jól fizető
helyekre nem kerülnek be. Ami azt is jelenti, hogy értékes
gondolatok, hasznot hozó elképzelések
nem hasznosulhatnak. A szakértelem, a tudás, a produktum, illetve a
tanácsadás
tehát „nem feltétlenül fedi le” egymást. Stb.
Szakítani kellene azzal a magyar jelenséggel, ami mindig is jelen
volt a politikában, de
most már elképesztő méreteket öltött: a klientúra vásárlásával. Az
egész ország érdekében
kell eredményeket elérni, de ezt a kliensek egyre növekvő étvágya
mellett és egyre nagyobb
számuk mellett egyszerűen lehetetlen elérni. Ez ugyanis keresztezi
azt a munkát,
ami a kormány feladata lenne az ország érdekében. Céljaiban is
keresztezi és túszul is ejti a
kormányt ez a közeg. Mert nem engedi meg, hogy szabaduljon a rossz
megoldásoktól,
hogy érdemben mást tegyen. Önmaguk alá vásároltak (vásárolnak)
időzített bombát –
mondhatnánk. Rájuk (a kliensekre) a bajban nem számíthatnak. amíg
megy a szekér, addig
tirádáikkal tévesztik meg protektoraikat. És jó híreikkel.
Legalább arra kellene az oktatási (művelődési) miniszternek választ
adnia (gyakran beszél
a kiművelt emberfők jelentőségéről és hasznáról): miért képezik ki
az egyetemen a
közgazdászhallgatókat bonyolult modellek és matematikai módszerek
alkalmazására és
megalkotására, ha azokat nem hasznosíthatják konkrét és reális
megoldások és fejlődési
pályák meghatározására? Hogyan lehet a. méltatásokban a könyvelői
válságkezelés (a hatalmas
károk ellenére még mindig) olyan korszerő és tudományos, szakmai
módszer, amiről
folyamatosan azt zengi a politika, a sajtó és a szakma említett
része: nincs alternatívája?
Nyilván persze nem áll érdekében az olyan „gazdasági szakértőknek”
ilyen anyagokat készíteni,
sőt azokat akadálynak tekinthetik, akiknél az elvárható minimális
feltétel: a közgazdasági
végzettség sem áll fenn. Jogászok, mérnökök, bölcsészek, mérnökök,
orvosok,
médiaszakon végzettek stb. lepték és lepik el a legbonyolultabb
közgazdasági területet, a
makrogazdaságot. A pénzügyminiszterek és gazdasági miniszterek
közül többen máshonnan
rándultak át, de van makrogazdasági kutatóintézeti igazgató is, aki
jogász végzettségű.
A közgazdasági társszakma megszerzése ad ugyan bizonyos
tájékozottságot, de ez semmiképpen
nem azonos a közgazdasági diplomával.
Mindehhez általában járul a reálgazdasági és nem ritkán a
munkatapasztalatok hiánya. A
vállalkozók bevitele a kormányzásba pedig még azzal az előnnyel sem
jár, hogy vállalkozói
tapasztalatokra épüljenek az intézkedések. A makrogazdasági
ismeretek és áttekintés,
sőt a makrogazdasági látás hiánya akkora, hogy e posztokon ezek a
vélt ismeretek sem jelennek
meg. De hát az is szerepet játszhat ebben, hogy a korábban gebinben
vitt vállalkozás
nem sok ismerettel gazdagította e „vállalkozókat”.
Az említett kör felkészültségének és aspirációjának tökéletesen
megfelelnek az említett
viszonyok. Amiből egyesek számára érdemtelenül sok közpénz, az
ország számára óriási
veszteség származik. Más, intelligensebb szemlélet és megoldások
mellett sokan nem élnének
meg.
Ismét
a megszorítások gazdasági következményeiről
Az áfa és a jövedéki adó emelésére
visszatérve: a bolsevikok tervezési rendszerét folytatja
a mechanikus könyvelői felfogás, amiből következik, hogy nem
érzékelik az összefüggéseket.
(Ezen a ’80-as években már régen túljutottunk.) Nem kérdés a
számukra, hogy viszonylagosan
többet fognak termelni. Az sem: hol fogják eladni? Exportálni egyre
nehezebb
és nem is mindenki képes erre. A belföldi piacot pedig szőkítik a
fogyasztást terhelő
adóemelések. Milyen helyzetbe kerülnek a zömmel a belföldi piacra
termelő kis- és középvállalkozások?
Mi lesz a hazai idegenforgalommal, amit egyszerre sújt az áfaemelés,
az
üdülési csekk megadóztatása? Annál is inkább, mert az áremelkedések
és más termékek és
szolgáltatások áremelkedésének jövedelemkiszorító hatása miatt
amúgy is csökken az üdülésre
irányuló kereslet? Milyen károkat okoznak a mezőgazdaságnak?
Az ingatlanadó gondolata mögött riasztó felkészületlenség és
tájékozatlanság húzódik
meg. Azt feltételezik, hogy akinek 30 millió forint feletti értékű
ingatlana van, annak magas
a jövedelme is. Sok ember életét nyomorítják meg ezzel az
intézkedéssel. Azokét is,
akik már most is attól reszketnek, hogy nem tudják tovább fizetni
akár duplájára növekedett
részleteiket és elveszítik házaikat, lakásaikat. Különösen, ha az
állásaikat már elveszítették,
vagy a jövőben ettől tarthatnak. A munkanélkülieket is
megadóztatják: az áfaemelés
őrájuk is vonatkozik.
A feltételek szigorításával sok családtól elveszik a gyest és a
gyedet, pedig tudni kellene,
hogy riasztó a demográfiai helyzet, nincs elég bölcsődei hely és
főleg nincs álláshely.
Ekkora munkanélküliségben növelik a munkaerő kínálatot.
A megszorítások fő vesztesei a nyugdíjasok, akiket szinte minden
érint és elveszítették
13. havi nyugdíjukat is. Mindezt a közteherviselés elvének ürügyén.
Vannak persze közöttük
kiváló helyzetben levők is, akik nem érzik meg a megszorításokat.
Elképesztő, hogy
Boross Péter és Medgyessy Péter nettó 1, 5 millió forint nyugdíjat
kap, ahogy gondolom, a
volt köztársasági elnökök is. (Nekik házat is szoktak ajándékozni.)
Elvették a 13. havi bért
a közalkalmazottaktól és a köztisztviselőktől, ezt is a
közteherviselés jegyében. Eközben a
bírák továbbra is megkapják és elfogadják (!), mert a törvény
módosításához náluk 2/3
kell.
Ezek a lépések roppant károkat okoznak a nyugdíjasoknak és a
közalkalmazottaknak, de
az országnak is. Sokan kerülnek ezzel nyomorúságos,
elfogadhatatlan, lehetetlen helyzetbe.
És megalázó helyzetbe, ha érinti őket az ingatlanadó. Ingatlanját
ugyanis örökségként nem
hagyhatja teher nélkül utódaira. Mert az ingatlanadót évről évre
bejegyzik a tulajdoni lapra.
Az országot is érik komoly károk. A legdrágább módszer ugyanis a
közalkalmazottakon
és a nyugdíjasokon való spórolás. Külső piacok bővülésére nem
számíthatunk, a belső még
fontosabbá válik. Itt viszont tudatosan elvonják a kereslet egy
részét, hozzájárulnak ahhoz,
hogy a pénzügyi válság reálgazdasági válsággá alakuljon át. Sőt
recessziós spirált indíthatnak
el. Főleg olyan területekre koncentrálódva, amelyek fogyasztásukban
az átlagosnál
nagyobb részt foglalnak el.
A legitimáció
A kialakult helyzettel és az előbbi
intézkedésekkel – politikai károk is érik a kormányt.
Nem véletlen, hogy minimálisra csökkent a kormány és a kormánypárt
lakossági támogatottsága.
Sőt úgy tőnik, mintha minél jobban veszíteni akarna a kormánypárt a
választásokon.
Vagy ekkora az inkompetencia? Ezt az érzetet erősíti az irritáló
sikerpropaganda és a
sikerek sulykolása.
A megítélés rosszabb, mint az elsődleges adatokból látszik. És
mivel a lakosság zöme
nem lát alternatívát, nem érzi azt, hogy más meg tudja oldani a
helyzetet, hátat fordít a politikának.
A Fidesz az EP-választásokon elért 56 százalékból szédítő
legitimitásra következtet.
Azt állítja, hogy legitimitása alapján csak ő képes kivezetni az
országot a válságból.
Szó nem esik ugyanakkor arról, hogy milyen intézkedésekkel érné ezt
el? A kormányképességet
tehát nem esetleges reális elképzeléseivel, hanem állítólagos
támogatottságával
illusztrálja.
De mit is ér ez az 56 százalék? (Mármint azon kívül, hogy Schmitt
Pál alelnöki posztot
kapott az EP-ben.) Tekintettel arra, hogy a választásra jogosultak
65 százaléka távol maradt,
a választásra jogosultaknak még 20 százaléka sem szavazott a
Fidesz-re. Tehát sem
alternatíva, sem elégséges legitimitás. Az MSZP 19 százaléka pedig
mindössze 6, 6 százalékot
ér. Mármint a hivatkozott adatok alapján.
Az előzmények: egy túlélő teória
Egy liberális tétel szerint1 már évtizedek óta
az a baj Magyarországon, hogy túl jól élnek az
emberek (mármint a nép), túl sokat fogyasztanak. (Eszerint a
szocializmus is azért bukott
meg, mert ezt a túlfogyasztást nem igazította ki.) Pedig micsoda
források lennének ebben,
amit mind másra lehetne felhasználni! A fogyasztás csökkentéséből
felszabaduló árualapokat
exportálni lehetne, a bérek és a nyugdíjak, az egészségügyi
ellátás, oktatás stb. „megtakarításai”
a vállalkozók terheit csökkentenék. Az emberek gondoskodjanak
magukról, az
állam kevesebbet költene rájuk, és kevesebb adóra és járulékra
lenne szükség.
De nem lett! Ez is rávilágít e naiv gondolkodás egyoldalúságára és
leegyszerűsítettségére.
De arra is, hogy semmi kapcsolata nincs e spekulációnak a
valósággal, a konkrétumokkal,
a reálgazdasággal. De még az állami gazdaságpolitika szerepével
sincs az „elit” tisztában.
A teória sok más tekintetben is kártékony. A Fordulat és reform
alkotói általában ma is a
lakossági fogyasztásban, az életszínvonal „túlzott” emelkedésében,
a „pazarlóan” igénybe
vett egészségügyi szolgáltatásokban, az államilag garantált
nyugdíjban és annak „túlzott”
emelésében stb. látják a gazdasági problémákat. Ez azt is jelenti,
hogy lebecsülik, lenézik
polgártársaikat és a társadalmi szolidaritás elvét. Szembeállítják
a társadalom csoportjait,
ebben a feszültséghalmazban a munkanélküli, nyomorgó emberben
ingyenélőt, élősdit látnak
és láttatnak. Nincs sokkal jobb véleményük a nyugdíjasokról sem. E
munka sajnos
nem maradt meg tudományos eszmefuttatásnak, ideológiai alapvetéssé,
dogmává vált. És
egy technika, a könyvelői válságkezelés (ld. alább) alapjává. A
művet megjelenésének 20.
évfordulóján a rendszerváltás alapműveként, előfutáraként és
előidézőjeként méltatták.
A mai ellenzék fő ereje, a Fidesz sem tud (még mindig!) kitörni
ebből a „logikából”. Új
egyezséget sürget már régóta: változó tartalommal. Legutóbb az
állam által eltartottak és a
munkát végzők között. Az előbbiek tartoznak nyilván a nyugdíjasok,
akik éveken át fizettek
nyugdíjjárulékot és a munkanélküliek, akikről nem tételezhetjük
fel, hogy ne akarnának
dolgozni.
Ha a kormány elismeri, hogy válság van, azt hisztérikusan teszi,
amiből szükségszerűen
következnek az át nem gondolt, kapkodó, ad hoc jellegű
intézkedések. (Ld. Bokros csomag.)
A hisztériát a kormány kihasználja: e légkörben könnyen el tudja
fogadtatni intézkedéseit,
ami nem alapos munkára csábíthatja. Az pedig, aki vitatja az
intézkedéseket, közellenséggé
válik. Jobb esetben csak butává és/vagy felelőtlenné.
Ebben az ún. szolgasajtónak kulcsszerepe van. Még azt is megmondja,
ki a jó közgazdász
(akinek nevét ők gyakran emlegetik), kinek számít a véleménye, dönt
arról, milyen
nézetek kerülhetnek és milyen formában a nyilvánosság elé.
Propagandást folytat és öncenzúrát
végez. Ma alig van esélye annak, hogy alternatíva e sajtóban
megjelenjen és különösen,
hogy ott azzal érdemben és a szükséges ideig foglalkozzanak.
Tájékoztatásukban a könyvelői válságkezelés primitív módszerét
(mely a gazdaságot
nem egészként és rendszerként kezeli, ahol folyamatok és kölcsönös
összefüggések vannak,
hanem könyvelési tételek halmazaként, ahol az egyik oldal
megváltoztatása ugyanolyan
változást kellene, hogy eredményezzen, természetesen nem
eredményez!), nos ezt a
módszert kiáltották ki és kiáltják ki még ma is tudományosnak,
szakmainak, korszerűnek!
(Ld. Békesi László, Kupa Mihály, Vértes András stb. sűrű
szerepléseit a médiában.)
A teóriának az előzőeken kívül más következményei is vannak.
Lényegében felmenti a
kormányt a válságért való felelősség alól. Sajátos szimbiózisban
élnek egymással: ha éppen
nincs megszorítás, e teoretikusok figyelmeztetik a kormányt: túl
sokat költ. De ha kitör
a válság, nem a múlttal foglalkoznak, hanem a receptet ajánlják:
megszorítani kell. Most
sajátos a helyzet, hiszen a 2006 óta zajló megszorításokat
folytatják (szigorítják). Nem is
akárhogyan: nemrég még túl akarták teljesíteni a
konvergenciaprogram előírását! Közben
pedig állandóan hallani: kell a reform. Nem számít: mibe került ez
a „reform” eddig is.
Kétségtelen, hogy a Fidesz reális programot, ami hihető
alternatívája lenne a kormányzati
gyakorlatnak, nem dolgozott ki és valószínűleg nem is képes erre.
Az uralkodó nézetnek
ugyanis eleve nem lehet olyan alternatívája, ami szemléletében és
„kínálatának” realitásában
nem más. A vágyak felsorolása akkor sem program és nem lehet
alternatíva, ha a
vágyak nagyrészt helyesek. És attól nem kezelem a gazdaságot
egészként és rendszerként,
ha általánosságokat mondok róla. Egy ilyen program összeállításához
nyilván minimum
fantázia és kreativitás lenne szükséges és sok konkrét, személyes,
gyakorlati tapasztalat a
gazdaságban, az élet ismerete; ilyen személyt nem látni a Fidesz
környékén. Szólamokat
viszont lehet hallani, de ez nem program. Tapasztalhatóan arra
sincsenek átfogó elképzeléseik:
honnan takarítanának.
A Fidesz hatalomba készül, de bizonyára nem készül
világmegváltásra. Arra fognak hivatkozni,
olyan helyzetbe hozta a Gyurcsány-kormány, majd a Bajnai-kormány az
országot,
hogy fordulatra évekig nem is gondolhatnak. Mindenképpen
folytatódnak a (szerintem
bizonyíthatóan) feleslegesen és ártalmas megszorítások Az első („a
közös”) évben gyorsan
fog nőni az államháztartási hiány: az elődökre mutogatva
elszaladnak a kiadások. (Ld. pl. a
Postabank konszolidálásának elképesztő költségei.) És ahogy
korábban is láthattuk: egy
bizonyos „közeli” körnek fennmaradnak a támogatások,
pénzosztogatási jelleggel is.
(Még mindig) nincs más megoldás?
Néhány hónapja az egyik rádióban a műsorvezető
egy teljes délutánt annak szentelt, hogy
le kell nyelnie a lakosságnak megszorításokat. Azt sulykolta: nincs
más megoldás. Csak a
kisemberektől lehet közvetlenül elvenni pénzt, mert ők sokan
vannak. És ugye jól jött a
jólét az elmúlt években? Akkor miért nem tiltakozott, amikor nőtt a
nyugdíja, emelkedett a
bére? Érzékelhette, hogy nincs rá fedezet. Hát ennek most kell
megfizetni az árát! Különben
a parlament és a kormány tett lépéseket arra, hogy önmagán is
kezdje a megszorításokat.
És nem lehet elkerülni a megszorításokat az egészségügyben,
oktatásban stb., mert
másként még tragikusabb lenne a következmény.
Megszorításokkal természetesen legfeljebb és rossz hatásfokkal,
rengeteg veszteséggel
túlélni lehet, de nem lehet kiutat találni e helyzetből, emelkedő
pályára vinni a gazdaságot.
Ehhez összefüggő rendszerként kell megszervezni azt, át kell
alakítani a gazdaságirányítást,
be kell fejezni a piaci viszonyok kiépítését, meg kell határozni a
kitörési pontokat és a
lehetséges húzóágazatokat, át kell alakítani az adórendszert stb.
Nem egymás után kell
megoldani a problémákat, hanem a nagyobb hozam érdekében valamennyi
lényeges kérdéssel
egyidejűleg kell foglalkozni, úgy, hogy egyik megoldás segítse a
másikat. Véletlenül
sem keresztezzék egymást a törekvések.
Alternatíva kell(ene)!
A folyamatok, a lehetőségek, a források
összehangolásával nagyobb eredményt lehet elérni
és a gazdaságot más pályára állítani, ahol az önszabályozás már
nagyobb szerephez juthat.
Mindez a nagyobb hatékonyság érdekében történik, ami értelemszerűen
magában foglalja
az erőforrásokkal való racionális gazdálkodás elősegítését
(kikényszerítését). Hogy mindez
miként oldható meg ez, azt nagy vonalakban az alternatív
gazdaságpolitikában fejtettem ki.
Egy ilyen programnak meg kell határoznia azt is, melyek legyenek a
húzóágazatok és
miért. Ki kell dolgozni, hogy ha pl. a mezőgazdaság legyen az egyik
húzóágazat, amit
minden adottsága és a megoldható egyéb feladatok tömege indokol
(foglalkoztatottság,
vidékfejlesztés, idegenforgalom, export, komparatív előnyök
kihasználása stb.), mivel lehet
előmozdítani. Tehát ehhez milyen feltételek, körülmények
szükségesek, és ezekből mit tud
az állam megteremteni. Milyen legyen az adórendszer, a
földpolitika, a külföldiek
földtulajdonszerzési lehetősége stb., hogy e hatás a legjobb
legyen? Hogyan lehet elkerülni
a rossz minőségű termékek beáramlását, és ezzel megóvni a belföldi
piacot? Milyen marketinggel
lehet betörni fontos piacokra? Hogyan lehet elérni azt, hogy a
magyar lakosság
alacsony élelmiszerfogyasztása legalább a ’70-es évek színvonalára
nőjön? Stb. Ezeket a
kérdéseket nemcsak meg kell válaszolni, hanem a válaszokat
összhangba is kell hozni.
A foglalkoztatottság szükséges növelését összhangba kell hozni a
kívánatos gazdasági
szerkezettel és az adórendszerrel, járulékrendszerrel. Az utóbbit a
nyugdíj- és egészségügyi
rendszerrel. Hasonlóan komoly összehangolást tételez fel a lakosság
egészségügyi állapotának
javítása, ami az egészségügy állapotán kívül az élelmiszerek, a
táplálkozás minősége,
a mezőgazdaság, a környezet, az életmód stb. összehangolását
igényli.
Ilyen programra a kormányfő és a kormány megalapozottabb működése
érdekében is
szükség van. Hogy a szükséges összefüggések birtokában véletlenül
sem hozzon csapkodó
és különösen nem ellentmondó intézkedéseket. Ezeknek ugyanis komoly
áruk, költségük
van, tulajdonképpen értelmetlenek.
Egy ilyen program összeállításánál a felesleges, káros fékek is
feltárulnak. Minden párt
valamilyen adóreformnak nevezett elképzeléssel kampányol.
Megoldásaikról – a reálgazdaság
ismerete nélkül – azt állítják, hogy attól gyorsul a gazdaság
növekedése. Egyúttal
már mindegyik parlamenti párt hajlik arra, van, amelyik ezt
határozattan állítja, hogy adóreformot
csak az állami kiadások csökkentése mellett lehet végrehajtani. De
senki nem
vizsgálta a kérdést egy összefüggő program viszonyai között. A
kérdésre, merthogy ez
kérdés, csak a konkrét körülményektől függően lehet válaszolni.
Mert lehet, hogy az adócsökkentés
felpörgeti a gazdasági növekedést és ezen keresztül legalább a
korábbi adótömeget
szedik be. Erre Magyarországon is volt példa. Lehet, hogy nem jár
ilyen hatással, de
szerintem inkább azt kellene körbejárni, mikor következne be egy
ilyen negatív változat.
Budapest, 2009. július 26.
Dr. Szabadi Béla
Forrás: honlap
http://szabadibela.hu/
(folytatjuk)
A következő részben:
Az alternatíva reménytelensége
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek
magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.,
fsz.2.
A Háttérhatalom léte és
technológiái, valamint az Emberiség helyzetének megértéséhez a Hírháttér kapcsolódó
alapirodalmából:
A
teljes Ringier médiamaffia-hálózat betiltotta!
HÍRHÁTTÉR:
Ezt a földet újraírja
2008-10-02.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
A Háttérhatalom, ama Nagy
Babilon -
Meglátni a Pokol Kapuját...
/Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/
(Film, 31 perc) (Megtekinthető és letölthető!)
2008-12-26. -
Beszervezésem elő(zmé)nyei
/Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/
HÍRHÁTTÉR:
A Valóság kapuja
2009-01-03. -
Angyalok és ördögök - Rettentő pillanatok az
arisztokrácia rejtett világából
/Molnár F. Árpád - km. Tánczos Krisztina/
2009-01-15.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
A Háttérhatalom Neve: A
Titokzatos Nagy Babilon - A
Jelenések Könyve Elkezdődött
/Molnár F. Árpád/
/Zene: 8 zeneszerzőtől/
(Film, 97 perc) (Megtekinthető és letölthető!)
HÍRHÁTTÉR
- Ahol a jövő életre kelt
2009-02-01.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
DNS és foton, és a
szörnyek istenné váltak
/Christian Crown - Molnár F. Árpád/
/Zene: Enigma - Touchness/
(Film, 16 perc) (Megtekinthető és letölthető!)
2009-02-02.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
A CIA népirtásokat
pártoló terrorizmusa ellen -
Az Amerikai Nagykövetséggel beszéltünk
/Molnár F. Árpád/
KLIKK az oldalra!
(12
perc) (Megtekinthető és letölthető!)
HÍRHÁTTÉR
- Háború az Emberiség ellenségeivel szemben!
2009-03-22. -
Transzba vetett
Föld - A HAARP és a totális kontroll technológiáiból, belülről -
(ALAPMŰ)
/Molnár F. Árpád/
2009-04-26. -
A HAARP titkos alkalmazási
területeiből, és a világuralom - A világ soha nem publikált
titkaiból
/Molnár F. Árpád/
2009-05-14.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
Bevezetés a Világ
titkaiba
/Molnár F. Árpád/
/Zene: Alban Berg, Sir Edward Elgar, Lendvay Kamilló, Ligeti
György, Reményi Attila/
(Film, 92 perc) (Megtekinthető és letölthető!)
2009-05-20.
-
Nemzetbiztonsági csúcsbotrányok,
Emberiség elleni terroristák - Kulisszatitkok
/Molnár F. Árpád/
2009-05-21. -
A felrobbant katonai repülőgép:
A Bajnai-Orbán Egypártkormány tömegmészárlásai Indonéziában
/Molnár F. Árpád/
Orbán
Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. -
A Cégen belülről: Az NBH és a
hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált
titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből
/Molnár F. Árpád/
HÍRHÁTTÉR
- Rekordokat rekordokra 2009-06-05. -
A Világállam légi
tömeggyilkosságairól -
Katonai- és államtitkok az
Emberiség ellen
/Molnár F. Árpád/
ALAPMŰ!
: 2009-06-21. -
Elmeprogramozás, teljes
kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón
/Molnár F. Árpád (Echelon-tanú)/
Előző cikk:
 2009-08-06. -
Média, herdálás -
Draskovicsok kiirtása
/Soós József (Kárpáti Magyar)/
Részlet:
...rabszolgaságra lehet
kárhoztatni az egész emberi fajt! Aki ennek a létezéséről
tud, és nem tesz semmit az embertársai érdekében (...), az
halálos bűnt követ el az Isten szemében! Hiszen közvetve
hozzájárul cinkos hallgatásával ahhoz, hogy a Háttérhatalom
további emberáldozatokat okozzon! Minden népek, és Isten
ellenségei voltatok az utolsó időkig, önző érdeketek,
félelmetek, gyávaságotok miatt kellett emberek millióinak
értelmetlenül meghalnia (...). (...) Ennek ellenére ti
mindent megadtatok magatoknak, és soha nem törődtetek azzal,
hogy élnek úgy emberek, akik reggel nem tudják, hogy este
hova fogják lehajtani a fejüket, és mit fognak enni!!! |
|
Következő cikk:
 2009-08-07.
-
HÍRHÁTTÉR TV:
ATV,
Friderikusz - Műsorok 1000-szeres áron
/Soós József (szerkesztő, tényfeltáró) - Molnár F. Árpád
(főszerkesztő, Echelon-tanú)/
/Zene: Molnár F. Árpád/
(Film, 11 perc)
Tartalom:
Friderikusz Sándor az ATV-ben panaszolta, hogy őket
méltatlanul kritizálják, mivel (beszélgetős) műsora is
mindössze másfélmillió forintba kerül alkalmanként. A
Hírháttér szociális segélyből viszont minőségben is százszor
olyan kvalitású filmeket termel, (...) ezredannyi költségen
(...), de pl. erkölcsi identitásban a minőségi különbség ki
sem fejezhető (...), filmszerkesztés szempontjából a
különbségek ugyancsak nagyságrendekkel kvalitatívabbak, a
differencia pedig megint kifejezhetetlen, ha azt nézzük,
hogy a Hírháttér az Emberiség puszta túlélése szempontjából
is a legfontosabb, és (...) senki által érinteni sem mert
tömegpusztító és kárhozatra vető államtitkokat, módszereket
és eszközöket leplezi le, feltétlen indukálva az
elkerülhetetlen világreformokat és a vallási világébredést
is. (...) Filmünkben visszatérően olvashatnak Németh Sándor
és a Hit Gyülekezete Emberiség-ellenes és ellenünk
folytatott bűnözői tevékenységéről is. Filmünk előtt
megmutatták Kurucz Pétert, az ATV Híradó főszerkesztőjét
(...)...
(Megtekinthető és letölthető!) |
