A magyar történelem némileg távolabbi múltjából az 1541-es évszámot kell ma idézni, amikor „a török csellel bevette Budát”. Ahogy e tény legendásan épülhetett be a köztudatba, ugyanúgy kell azt is hirdetni, hogy a jelenlegi Magyarországra a nemzetközi zsidóság lopakodott be aljas, alattomos módon. E megalázó helyzetből mégis van kiút, ebben segíthet ez a saját helyzetét felismerő elnöki vallomás, amely először sorolja egymás mellé az elmúlt évtizedek 5 legfőbb közjogi méltóságának példátlan hazaárulásait. Bár mindenki szem a láncban, mégis leginkább azokról érdemes szólni, akik hosszabb ideig ültek e bársonyszékben. Így Dobi István 15, Losonczi Pál 20 évig volt az akkori Elnöki Tanács elnöke, majd Göncz Árpád, Mádl Ferenc és jómagam következtem, ezúttal köztársasági elnöknek nevezve. Dobi István saját pártjának, a Független Kisgazdapártnak volt az árulója, végül legfőbb közjogi méltósági cím járt szolgálataiért. A szegényparaszti származású, az elemi iskolában 6 osztályt végzett Dobi korán kapcsolatba került a kommunista mozgalommal, a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt. Később a kommunistákkal való együttműködését a népi demokrácia (diktatúrájának) szolgálatába állította, ebbeli jutalma a miniszterelnökség lett 1948-52 között. Közvetlen utódja Rákosi, kései örököse pedig Gyurcsány. Dobi innen, a miniszterelnökségből emelkedett az Elnöki Tanácsi elnöki székébe, e minőségben volt 1952-67 között. Követője az a Losonczi Pál, aki a magyar parasztság árulója, nevéhez fűződik a magyar mezőgazdaság szovjet mintájú átszervezése. Ennek részletei: 1948-60-ig Barcson tsz-elnök, majd 1960-67-ig mezőgazdasági miniszter, ahonnan a Kádár-rendszerben egyenes út vezetett az államelnöki székbe. Ma már közhely, hogy az Elnöki Tanács elnöke kizárólag protokolláris feladatokat látott el, minden főbb hatáskörben maga a Pártközpont, illetve az általa irányított minisztériumok hozták meg a döntéseket, amelyeket az elnök csak ellátott kézjegyével. E hazaáruló magatartást később hallgatásával ismerte be, amikor 1990 után semmilyen közmegkeresésre nem volt hajlandó nyilatkozni.
A magyar történetírásnak soha ki nem emelt tanulsága, hogy a munkáshatalom nem munkásból csinált legfőbb közjogi méltóságot, hanem gyökértelen, jellemtelen lumpenrétegből (lejáratva ezzel a tisztességes parasztságot!), akiket bábfiguraként tolt maga előtt. 1989 után látszólag változott a hatalom, két évtized távlatából azonban világosan látható a nemzetközi zsidóság hazai térnyerése. A köztársasági elnöki székbe újabb árulók ülhettek. Így lett elnök Göncz Árpád, 1956 forradalmának árulója, a rendszert nem váltás kiszolgálója. Őt követte Mádl Ferenc, előbb tárca nélküli miniszter, soha be nem vallott felelősséggel a törvényesnek álcázott, valójában rabló privatizációért. A hazaárulás bűntettét követte el azzal, hogy elnöksége alatt az országot kiszolgáltatta annak a jól előkészített gazdasági leigázásnak, amely európai unió néven öltött testet. Jogtudományi munkájával Mádl maga is bevallottan előkészítője volt e gyarmatosításnak, leírván, hogy az országot (a nemzetállamokat) e globális folyamatban meg kell fosztani immunitásától, természetes védekezőképességétől. Személyében így kaphatott legfőbb magyar közjogi méltóságot az, aki e nemzetközi harcban saját nemzete ellen dolgozott, és mindmáig ennek hazug dicsőségében fürdik. Aki az unió kiszolgálója, semmiben nem különbözik az előző, szovjet rendszer besúgóitól vagy funkcionáriusaitól. E folytatólagos sor végén állok most én, a rendszert nem váltás második (jubileumi) évtizedének végén, árulásban-hallgatásban közfunkcióra méltatlan elődeim mellett. Ezúttal nyilvánosan beismerem, hogy jogi tudásomat, alkotmánybírósági elnökségemet nem a nemzetem javára, egy történelmi alapra épülő, hagyományos magyar jogrendszer megtartására vagy megalapozására használtam. E dicstelen funkcióból kerültem az ismert mechanizmus alapján a köztársasági elnöki székbe.
E folyamatot most úgy is összefoglalhatjuk, hogy a két paraszti származású elnök után a hatalom most háromszor is értelmiségi ültetett a legfőbb közjogi méltóság székébe, akik épp az értelmiségi létre méltatlanok. Értelmiséginek lenni nem diploma vagy funkció kérdése, hanem a gondolkodásé. A 2009-es év tétje a megmaradás és a túlélés. Nem maradhat megválaszolatlanul az a kérdés, hogy mit tehet ma egy több ezer éves történelmű, legalább ezeréves államiságú nép, amelyik jelen állapota szerint leigázva, idegenek és honi árulói által kifosztva, lefegyverezve áll. E helyzetben is ki kell mondani: VAN KIÚT! Ebben egyedüli iránymutató a tényfeltárás. 2009 legfontosabb feladata József Attila szavaival: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani”. Erre szólítom fel az értelmiségnek még (nem anyagi) hitellel bíró részét. Amit elmulasztottunk 1989-ben, a magyar népnek joga van megismerni nem csak az 1945, az 1956 utáni, de mihamarabb a rendszerváltásnak hazudott folyamatban résztvevők nemzetellenes tetteit. Korunk égető kérdése, hogyan lehetett elhitetni a korábbi Izraelt elítélő politika után azt a soha nem létezett izraeli-magyar összefonódást, ami történelmi jogutódja a Szovjetunióval együtt kihalt szovjet-magyar barátságnak. Adjon reményt a magyarságnak, hogy a természetellenes kapcsolatok biológiai, történelmi és társadalmi viszonylatban is halálra vannak ítélve. A világmédia ma Izrael agresszív, cionista politikájától hangos, de hallgat arról a megszállásról, ami Magyarországon van. Merjük végre zsidónak nevezni a zsidót! .. és a gyilkosokat is nevükön! Ha a mi kis népünk 1956-ban szembe mert szállni az ellenséges túlerővel, akkor a mai Európa megmaradásának is kulcsa, hogy ismét a magyarság mozduljon meg és mutasson példát másoknak. Így legyen mihamarabb a 2009-es év a bevallások éve, az elhallgattatások után a megszólalás és az összefogás éve! Fel kell ismerni, hogy nem az őszödi beszéd, a gyurcsányi hazugságbeismerés vagy annak megtorlása az ország helyzetének kulcsa, hanem épp a sok-sok be nem vallott hazugság feltárása. Amit nem érhetünk el fegyverrel sem, azt tegye meg mindennél erősebben az igaz szó, az új szellemi honfoglalás! Félre kell tenni a trianoni sajnálkozást, fel kell ismerni a kommunizmus csúfolásában kimerülő látszatszabadságot. Félrevezető a válsághangulat keltése és erősítése is! Úgy kell szólni a mához, hogy a közelmúlt tanulságai mutassák a kiutat!
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró