Ahogy a „régi ember” életét és szemléletét függetlenül attól, hogy a Föld-Anya testének melyik részén élt – mindenütt lényegileg ugyanazok az Isteni-törvények határozták meg, minden kulturális különbözősége ellenére, - épp úgy, mint most a modern ember világában is a Sátáni-törvények határozzák meg, egyre inkább koherens egésszé téve a világot. Valójában e két, stabilitással és megállapodottsággal rendelkező éra között feszül a történelem világa: - Az egyre nagyobb sebességgel egymást követő korszakok a történelem feletti értelemben vett történelem előttiségből, a történelem alatti értelmében vett történelem utániság irányába való átmenet korszakai voltak.

- A történet felettiség a differenciált és integrált egység átélését jelentette; a történetiség a részben differenciált, de széthulló egység átélését; a történet alattiság az alig differenciálható széthullottságét – s egyúttal a masszába tömörülés (demokrácia) átélését. Többféle megközelítési mód és szimbolizmus is rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy a tradicionalitás (Isteni) és modernitás (Sátáni) közötti különbséget, helyesebben ellentétet megfogalmazzuk.

A tradicionális világra az Isten a sokféleség Egységének pecsétjét ütötte rá, addig a modern világra az egyformaság pecsétje került a Sátán által.

A modern globalizmus ilyen módon nem az „egyetemesség jegyében áll, mint a tradicionális világ egysége, hanem az „általánosság” jegyében, amely pusztán rosszul sikerült utánzata az előbbinek. Babilonból (Bölcs-Ilonából) így lett Babiloni-szajha.

Az egyetemes ugyanis, mivel nincs kötve mennyiségi feltételekhez, Par excelence minőségi természetű – egyesítésre, vagyis a különálló részek materiális összekapcsolására pedig csak ott van szükség, ahol hiányzik a principiális egység.

S ez mutatja azt, hogy a modernitás principiumai nem egyenrangúak a tradicionalitás principiumaival, hiszen csak a felszíni formavilághoz kötődnek.. Amikor a modernitás koherens voltáról beszélünk, akkor ez valójában egy töredékes koherencia. Szükségképpen az, mert a modern principiumok által megvalósuló tökéletes koherencia valójában a modern világ totális összeomlásához vezetne. A modern világ kénytelen néhány jellegzetesen promodern principiumot is alkalmazni – természetesen jelentősen legyengített állapotukban – máskülönben már működésképtelenné vált volna. Ezért a „Sátán fészke” a poszt-modernitás.

A posztmodernitás a modernitáson belül egy végső és szétesett állapotot jelent; - azt, ami modern de már szétesetten.

A modernitás minden nem modern formációt eleve kizár. A posztmodernitás ellenben megengedi, hogy amit befogad, az ne legyen formálisan modern – de nem engedi meg azt, hogy eszenciálisan ne legyen modern. Ezért a posztmodernek eszenciálisan modernebbnek kell lennie még a legmodernebbnél is, mert különben nem tudná elősegíteni azt a destrukciós (központi rombolást), amelybe ágyazódva rendeltetését elnyeri.

Mielőtt minden végképp szétesne, előbb még meg kell valósulnia annak az állapotnak, amelyben bármi megjelenhet (pl.: antikrisztus), de minden valóságos konzekvencia nélkül; - amelyben minden szabad lesz, de semminek nem lesz semmi jelentősége. Ha ez nem következnék be, a végső szétesés sem következhetne be, mert mindig maradnának „pozitív rezgések”. Ez a kulturális öröksége a negatív erőknek. Ideológiai örökségének utolsó eszménye a liberalizmus, mert azon emberek jogegyenlőségét tételezi fel, akik tulajdonképpen egyet akarnak: - a kvalitás érvényesülésének megszűnését.

A liberalizmus egyrészt libertas-ellenes, másrészt liberalitás-ellenes, harmadrészt pedig tulajdonképpen liberalizmus ellenes is:- mert ellene fordul önmagának is az a szemlélet, amely minden szemlélet ellehetetlenítését és relativizálását tűzte ki céljául. A liberalizmus nem a szabadságot, hanem az extrém szabatosságot reprezentálja. Amikor az elszabadult ösztönök uralkodnak felettük. KÁOSZ=ANARCHIA. A jelenlegi korszak, vagy tágabb értelemben a ciklikus alászállás, hanyatlás oka voltaképpen a kezdet magasrendűségében rejlik; a kezdet magasrendűségének az oka pedig a kezdet Forrásának; - Istennek a magasrendűsége – hiszen minél messzebb kerül valami esszenciálisan és ontikusan végső Forrásától, a Megnyilvánulatlan Megnyilvánulótól, annál inkább alászáll. A hanyatlás tehát egyetemes léttörvény, amely éppúgy vonatkozik a létesült világ egészére, mint annak egyes részeire (hiszen előbb-utóbb minden elpusztul tönkremegy, szétesik…) – és amellyel szemben csak a szabad és tudatos akarat képes ellenmozgásra Az értés-érzésegyütthatója maga a szellemi-lélek.

A tradíció, a Metaphysicum Absulutum-ának logikus megfelelője. Ellenképe ily módon a modernitás hipotetikus azaz Physicum Nihiluma, vagyis világuk szubsztanciális gyökere, a materia prima, a potentia passiva pura. A modernitás Istene a Semmi. Ilyenkor lázad fel a modern ember és azt mondja, hogyan lehetne hanyatlásról beszélni, hiszen ez a kor a tudomány és technika vonalán hihetetlen fejlődést tanúsított, éppen ezzel bizonyítja azt, amit cáfolni akart; - hiszen az emberi haladás mértékének a puszta materiális előrelépést tekinti, vagyis merőben instrumentális dolgok a mértékei, s így értékét attól a céltól kapja, amelynek eszköze. Ezek nem tekinthetők egyébnek az egyre alacsonyabb rendű célok, egyre magasabb kielégítésénél. Hamvas Bélát idézve; - a száz személyes lökhajtásos repülőgép sem ér többet egy ringlispílnél. Ha szellemileg favorizáljuk, még annyit sem ér.

Isten segedelmével legközelebb a Tradicionális jobboldaliságról, mint spirituális és politikai útmutatóról fogok írni, amihez a Jobbiknak és gárdájának semmi köze. Mondhatnánk, köszönő viszonyban sincsenek.

          Tisztelettel:
                           Atilla