Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!

Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR ÚJ FÓRUMÁBAN!!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.       A hirhatter.com orbáni és vona-fajú lefoglalásai és elkobzásai után az amerikai hirhatter.org címről.

   

Amerikai-magyar maffiakonvoj és polt péteri ügyészterror a fasizmusért - Interkontinentális FELJELENTÉS és Levél Miszori László romagyilkossági főbírónak

 

 

 

2012-06-21.
FELJELENTŐ: Molnár F. Árpád "ELI" (Halálos fenyegetésekkel üldözött és BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legfőbb Roma Jogvédő, többek között az állami pszichiátriai bűnözés Legfőbb Leleplezője, továbbá minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)

FELJELENTÉS Orbán Viktor, Polt Péter, Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet, az NSA és az FBI számos amerikai címe, Budapest összes rendőrkapitánysága, a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok stb. részére!

Tisztelt Miszori László Tanácselnök Úr (a romagyilkosságok bírósági tárgyalásainak főbírója)!


Én, Molnár F. Árpád, a rekordüldözött és rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM) Keresztyén Alapító-Főszerkesztője, egyúttal a legfőbb roma jogvédő, aki egyébként a legtöbb romagyilkossági filmet rendezte, és a legtöbb romagyilkossági tárgyaláson volt jelen minden civil, valamint vádlotti és sértetti ügyvédhez képest is, ismét igazolt távollétet jelentek be, amiért nem jelentem meg a romagyilkosságok bírósági tárgyalásán 2012.06.15-én. Távollétem igazolása - minthogy természetesen nem kötelező megjelennem - csak látszólag valamiféle játék, mert valójában egy halálos pontossággal Megkoreografált gigantikus Kolosszeum Puzzle-darabja. Távolmaradásom oka ismét az életvédelem és az életvédelemnek ellenem is bűnszervezetben folytatott állami üldözése volt, ahogy azt Orbán Viktor tébolyországlása óta már megszokhattuk.

A történetből dióhéjban:

2011.02.14-én a budapesti rendőrkapitány (Vizoviczki László rendőrhadseregének legfőbb BRFK-biztosítója), Tóth Tamás aláírásával a politikai bűnözésről hírhedt 8. kerületi, tolnai utcai, nevében Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály maffiája, Szőke Tibor vezetésével kecskeméti ingatlanomhoz vágtatott, és házkutatást tartva büntetőperbe fogott önkényuralmi jelképek tiltott használata címén. Harsány nyomott orbáni álláspontjuk szerint azzal, hogy feljelentéseket tettünk a zsidóság és a cigányság teljes kiirtására felszólító - főleg Orbán Viktor nevében történő - Internetes, anonim kommentárok ezrei miatt, és mivel állandóan tiltakozunk a zsidóság és a cigányság kiirtása ellen, ezért a feljelentésekhez és cikkekhez mellékelt képekkel, melyeken a horogkeresztet nem a maga méltóságában, hanem azt és a fasizmust gyalázva tettük közzé, megsértettük a horogkereszt védelmét célzó 269/B. §-t. Az ugyanis kimondja, hogy horogkeresztet tilos közzétenni, viszont - idézem - :

Nem büntethető (...), aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.

Orbánék harsányan nyomott elméjű álláspontja szerint az a tény, hogy valaki/valakik a HÍRHÁTTÉREN a horogkeresztet Orbán Viktor és a világsajtóban is lefasisztázott fasiszta bandája fejére tették vagy tettük, így Orbán Viktor mellett Domján László katonai titkosszolgálati főigazgató, valamint Andrew Vajna fejére, kimerítettük a "kivéve a gyevi bíró" filmekből ismert vis mayor-át, más megfogalmazások szerint felségsértést követtünk el, ráadásul szembeszálltunk Orbán és bandája leplezetlen elfasizáló törekvéseivel, így nem a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás volt a célunk (nevezetesen, hogy Orbán Viktor és bandája büdös fasiszta tróger népirtó bűnözők és közveszélyes elmebetegek), hanem mi vagyunk a fasiszták, akik terjesztik a fasizmust. Tehát nem arról tájékoztattunk, hogy Orbán Viktor és bandája fasiszta eszmeiségű és bűnszervezeti tevékenységű, hanem de még mennyire hogy reklámoztuk a nácizmust és a hitlerizmust!

A HÍRHÁTTÉR első válaszaiként, a házkutatást követő 3 nappal azóta is nagy sikerű és egyre jelentősebb hatású Dokumentumfilmet publikált, mely a következő:

2011-02-17. HÍRHÁTTÉR TV: Életfogytiglan A Bűnöző Államfasiszták Ellen - 100% rendőrbűnözés, 100% bíróbűnözés, 100% pszichiáterbűnözés (Film, 16 perc; KLIKK!)

A súlyosan beteg fasiszta kormány - ahogy a Filmet elküldtük FELJELENTÉSKÉNT, pár órán belül - máris betiltotta a HÍRHÁTTÉRT, és azóta is betiltás alatt tartja! A tarhely.eu - amelynél érvényes, előre kifizetett tárhellyel rendelkeztünk - nyilvánosan közzétette, hogy a BRFK felhívására tiltották be a teljes HÍRHÁTTÉRT! A tarhely.eu a pénzünkkel természetesen lelépett, a hirhatter.com Domaint pedig egész egyszerűen ellopták, majd egy időre átköltöztették Pekingbe! A magyar és Barack Obama óta meredeken amortizálódó hatóságok az összes ez ügyben keltezett FELJELENTÉSÜNKET IS ELTUSSOLTÁK!

A házkutatásra 2 hónappal sem sikerült minket Orbán Viktornak és veszett amerofasiszta Panetta-Obama-bandájának kigyógyítani a roma jogvédelemből, és továbbra sem voltunk hajlandók elismerni abbéli - szinte teljesen nyilvános - követeléseiket, hogy ismerjük el végre a zsidók és a cigányok elleni hitleri népirtások helyességét, és hagyjuk abba az amerikai kormány magyar állammal közös szervezkedésének akadályozását, mellyel a média és a gazságügyi maffia stb. eszközeivel szisztematikusan fasizálják el a Magyar Köztársaságot. Követeléseik további nyomatékosítására ellenem - továbbra is fasizmus népszerűsítése hamis vádjával - országos körözést adott ki az amero-magyar fasiszta tébolybanda, és 2011.04.17-én, a Holocaust Elleni Élet menetéről (megtorlásul, amiért kiálltunk a Holocaust áldozatai mellett), az összes HÍRHÁTTÉR-Munkatársammal együtt - 100 rendőrrel körülvéve - erőszakkal elvezettek, majd a többieket elzavarva, engem előállítottak a 8. kerületi orbáni rendőrmaffia tolnai utcai közpénz-székházába. Ekkorra már - Előre Bejelentve, hogy a maffiaügyből példás szégyentörténelem lesz - több százszor megkerestük az üggyel az amerikai nagykövetséget, annak orbáni-obamai nagykövetét, Eleni Tsakopoulos Kounalakis ingatlanmilliárdost, az Egyesült Államok kormányát és nyomozó szerveit, közvetlen FELJELENTÉSEK tömegeit téve Orbán Viktornál, nyílt levelezőlisták tömegein is, ahol mellékesen FELJELENTÉST tettünk ugyanezek miatt Budapest összes rendőrkapitányságánál, bel- és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok tömegeinél stb. Nem túl leplezett célunk volt, hogy mindenki, aki a szervezésben részt vett, a lehető legvaskosabban legyen bebetonozva kezdettől végig úgy, hogy semmiképpen ne tagadhassa majdan le, és addig sem egyetlen pillanatra sem, hogy az egész ámokfutásnak szerves maffiarésze volt, az eltussolásokban és a gyűlöletüldözésekben mindvégig szervezkedett, hogy az USA Obama-kormánya és Leon Panetta (KLIKK! és KLIKK!) CIA-főigazgató nélkül - íme - semmi nem történhetett! Mivel Tudtuk, hogy Orbánék egyre jobban le fognak épülni, és halálvágtájuk egyre látványosabb szuiciditást és Omega-kódú beismerő öncsonkító maffiavágtát fog eredményezni, így Tervezett elmebetegségük okozta tébolylépéseikkel előre számolva előre terveztük a FELJELENTÉS-ÁRADATOT is, mert Tudtuk, hogy elmebetegék egyre jobban megbolondulnak és egyre több bűntettet fognak elkövetni.

Az elmebeteg interkontinentális fasiszta bűnbanda által a Holocaust Elleni Élet menetéről történő elhurcolásunkról - ígéretünknek megfelelően - már eddig is rengeteg Filmet készítettünk; a tárgyra leginkább szorítkozó Dokumentumfilmünk pedig a következő:

HÍRHÁTTÉR TV: orbáni államfasiszta terrorizmus a Holocaust "elleni Élet menetén"! - Kordokumentumfilm a legnépszerűbb roma jogvédő, keresztyénekből álló HÍRHÁTTÉR elleni orbáni agresszióról (Film, 34 perc; KLIKK!)

Az elhurcolásunkkal egyébként egyebek mellett elkövették a Közösség tagja elleni erőszak bűntettét (Btk. 174/B. § (2)), melyet önmagában véve is 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek, és amit egyébként ugyancsak szépen tisztán, elejétől a végéig kamerával rögzítettünk, és amelyet el is tussolt ez az elmebeteg, közveszélyes amero-magyar fasiszta gyűlöletbanda, ahogy megígértük, hogy ezt fogják tenni, és ahogy megígértük, hogy bele is buknak akkorát, hogy örök taposásukra járnak majd a világ népei.

Mivel az Obama-Panetta-Orbán nyíltan fasiszta kormány szervezett maffiaüldözései és az életveszélyes fenyegetések - további több száz FELJELENTÉSÜNK ellenére - tovább folytatódtak, így az elhurcolásunkra két hónappal kezdeményeztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök pszichiátriai szakvizsgálatát és kényszergyógykezelés alá rendelése mellett gondokság alá helyezését, mivel álláspontunk szerint az a tény, hogy Orbán Viktor ennyi és ilyen irtózatos interkontinentális botrányok ellenére abból, hogy évek óta szinte minden Filmünkben, Cikkünkben és Feljelentésünkben világtörténelmi gyalázatként emlegetjük a hitleri fasizmust és a Holocaustot, és tiltakozunk a zsidóság és a cigányság üldözése ellen, arra a rendíthetetlen és extrémen megszállott, mániás következtetésre jutott, hogy tehát mi vagyunk a fasiszták, sőt, a legfasisztább ezért Molnár F. Árpád antifasiszta roma jogvédő, bizonyára azzal magyarázható, hogy Orbán Viktor úr súlyos, krónikus és előre haladt paranoiás schizophrenia betegségben (tudathasadásos, lélekhasadásos elmebetegségben) szenved, ezért nem képes különbséget tenni, a helyzet felismerésére sajnálatos módon teljesen képtelen, továbbá nem tudja belátni tettei társadalomra való rendkívüli veszélyességét, ahogyan annak súlyát és következményeit sem képes felmérni. A FELJELENTÉS és Cikk - bár pillanatok alatt születetett - a mai napig az egyik legolvasottabb Cikkünk a bolygón. (Ebből is látszik, hogy Orbán Viktor úr súlyosan beteg, és miharabbi kényszerellátásra szorul; hiszen ha normális lenne, egyrészt nem állította volna elő ezt a súlyosan szuicid, Előre Bejelentve Omega-kódú helyzetet, másrészt ha már előállította, kezeskedett volna a maffiaügy leállításáról és a mi kiemelkedő, a legnagyobb nyilvánosság előtt prezentált kártérítésünkről.) A Villámcikk Címe és elérhetőségeiből:

2011-06-30. ORBÁN VIKTOR KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉSÉNEK ÉS GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSÉNEK KEZDEMÉNYEZÉSE! (KÍNA: VEN-CSIA PAO!) (KLIKK!)

Hogy az Obama-kormány és Leon Panetta CIA-főnök és azt követően "védelmi" miniszter, valamint szegény Orbán Viktor úr és fasiszta bandája még inkább bizonyítsa elkerülhetetlen fegyházbüntetése és zárt elmegyógyintézeti kezelése feltétlenségét, a FELJELENTÉSRE egy héttel engem, Molnár F. Árpádot, a romagyilkossági tárgyalásokon legtöbbször megjelent, a legtöbb romagyilkossági Filmet készítő személyt, aki a romagyilkosságok állami hátterének legfőbb leleplezője volt és marad a Föld bolygón, és aki emiatt a bolygón a romagyilkosságok kapcsán a legüldözöttebb személy, a 8. kerületi, tolnai utcai orbánmaffia (rendőrbűnözők) Szőke Tibor vizoviczkista "nyomozó" vezetésével, nem titkoltan felső utasításra maffiájával elhurcolt a romagyilkosságok bírósági tárgyalása helyszínéről. Ez volt 2011.07.08-án, és ez volt a második olyan helyszín, ahol az életvédelem képviselete miatt fasizmus vádjával szegény Orbán Viktor úr bűnöző és beteg elméjű közpénzterroristái elhurcoltak. Az indok tehát megint az volt, amivel az Obama-féle USÁ-t és az orbáni Magyarországot kivéve a világ csaknem összes országában letartóztatták volna ezt a fasiszta gyülevész, nyíltan bánözői és elmebeteg közveszélyes hordát az egész bandájával együtt: a Keresztény emberjogvédő és legfőbb roma jogvédő Molnár F. Árpád fasiszta, ezért egy némaságba burkolózó pszichiáterbizottsággal, Keller Éva - a szocialista rendszerből átmentett hírhedt állampolitikai pszichiátriai bűnöző - hangoskodása mellett ki kell vizsgálni, hogy képes volt-e (mármint a Molnár) belátni annak társadalomra veszélyességét, hogy a horogkeresztet és a fasizmust képi megjelenítéssel gyalázta. Ezzel a kounalakisi-orbáni-keller-féle elmebeteg maffia a horogkeresztet gyakorlatilag a Btk. 269/A. § (Nemzeti jelkép megsértése) hatálya alá helyezte, és mivel annak nem adtam meg a nemzeti jelképnek kijáró tiszteletet, hanem képi megjelenítéssel meggyaláztam a hitleri horogkeresztet, ezért üldözés alá helyeztek. A Btk. 269/A. § ugyanis kimondja:

Nemzeti jelkép megsértése
269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Ebbe a törvénybe emelte bele szépen és egyre hangosabban a Barack Obama által vezetett amerikai kormány - Orbán Viktor magyar és egyúttal elmebeteg miniszterelnökkel közösen - a horogkeresztet, ahogyan rengeteg illuminátus (főleg az amerikai kormányzat) a bafometet is aléltan imádja, és ma már nem titok, hogy sokan szó szerint orgazmust kapnak a gyönyörűségtől, ha a kétszarvú gnómot, a Bibliai fenevadat imádhatják. Fürgébb lelkűek már annak idején is gyanús tájékozottságról kvázi tanúságot téve a Flinston család (Frédi és Béni) rajzfilmsorozatába is belecsempészték a bafometkultuszt, amikor is az ősember Flinstonék kétszarvú fejfedőt húzva a fejükre, eljártak abba a gyülekezetbe, amit nemes egyszerűséggel csak így hívtak: "Ökörkör". Nem véletlenül volt mindig olyan buta George W. Bush is a Skull and Bones (Koponya és csontok) ökörkörének fasiszta antikriszticizmusa idióta neveltetésében, és de még mennyire, hogy tudatosan szervezett volt, hogy apja azért lett az USA elnöke, mert Adolf Hitler pénztárosa volt, az ifjabb repülőrobbantó WTC-tömeggyilkos George W. Bush pedig azért, mert a nagyapja volt Hitler pénztárosa!

Miután a kontinenseket átfogó fasiszta amero-magyar obamista bafometbanda szervezésében a romagyilkossági tárgyalásokról állami pszichiátriai bizottság elé hurcoltak, hogy kivizsgálják, felérem-e ésszel, hogy a fasizmus gyalázása mennyire veszélyes a társadalomra, a szocialistának nevezett rendszerből elévülhetetlen Emberiség elleni bűneiért és bűntetteiért átmentett és kinevezett Keller Éva pszichiátervezér rövid kérdezősködésére közöltem, hogy a roma jogvédő és a fasiszta, valamint a Keresztyén és a hitlerista egymást kizáró tényezők, és éppen a romagyilkossági, életvédelmi tárgyalásról, a koronatanúnak nevezett Nyalka Éva kihallgatásáról hurcoltak el, továbbá azért, mert őt, azaz Keller Évát közpénzből fizetik, ne tegyen úgy, mintha nem tudná, ki vagyok, mikor az utcán a járókelők rendszeresen autogramokat és közös fényképezkedéseket kérnek tőlem, továbbá az állami pszichiátriai bűnözés legfőbb leleplezője is én vagyok, a legtöbb dokumentumfilmet is én rendeztem a tárgyban, anyám munkahelye révén kiskoromtól a katonai pszichiáterek bűntettei közepette és a felső tízezerrel körülvéve nőttem fel, hogy kiskoromtól hallgattam, aztán olvastam a pszichiátriai bűnügyi aktákat, és voltam tanúja a politikai elmebeteggé nyilvánításoknak és a politikai gyilkosságok előkészítésének. Keller Éva nagyon hamar elküldött, és minden gyakorlattal szemben a tolnai utcai rendőrmaffia is ahogy bevitt, azonnal elmenekült.

A Keller Éva által vezetett lenhossék utcai orbánpszichiátriai fasiszta Holocaustgyár előtt filmtudósítással folytattuk, mely miatt gyorsan megtámadott és tettlegesen nekünk rontott Keller Éva túlméretezett, államilag fizetett - a szakirodalom értelmében - primitív reakciókra hajlamos paranoid pszichopatája (tehát Keller Éva "szakértései" szerint éppen a megfelelő "elmeápoló" és "szaktekintély"), amit azonnal FELJELENTÉSSEL honoráltunk a kerületi rendőrkapitányságnál.

A tragikomikus keller éva-féle kormánypszichiátriai halálvágtára már aznap a következő Jelentést publikáltuk:

2011-07-08. FELJELENTÉS az apartheid pekingi népirtó és hitlerista patkány orbán viktor és romagyilkosságai, valamint világcsúcs-üldözései tárgyában! (Miszori László romagyilkossági bírónak címezve, a bolygón világszerte, sok ezer rendőrségi, polgári és katonai titkosszolgálati, külföldi diplomáciai, továbbá média- stb. szervezetnek és magánszemélynek elküldve!) (KLIKK!)

Ezt követően pedig - miközben írtuk a FELJELENTÉSEKET (ezúttal már a tettleges támadás miatt is, amiben sehogyan sem sikerült elérni, hogy az USA vagy Magyarország bármely hatósága vagy szerve látleletet vegyen az engem ért támadás miatt, hanem gondosan vigyáztak, hogy feltétlenül begyógyuljon minden testi sérülés!) - Filmek sorát publikáltuk az esetről. Íme az egyik legfontosabb, és helyszíni felvételek sorával az erőszakos elhurcolástól a Keller-banda fizikai támadásáig és az után:

2011-07-17. HÍRHÁTTÉR TV: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával! (Film, 27:18.88 perc; KLIKK!)

2011 júliusának végére - a megszokott gyakorlattal ellentétben, ugyanis a FELJELENTÉSEKET nem elutasítani, hanem lenyelni szokták - hivatalos válasz érkezett a jogszakmai idiotizmust és elmebajt is messze alulmúló igénytelenséggel, mégpedig Fürcht Pál vezető-helyettes ügyész, egyúttal az Ügyészek Lapja frontembere részéről, aki a bántalmazásra azt válaszolta, hogy nem lát semmilyen jogellenes fogva tartást, a FELJELENTÉST - amit a rendőrségen lektorált nem csak több rendőr, de a rendőrök főnöke is, mielőtt átvették - nem érti, mert Fürcht Pál beteg elméje számára - hogy látványosabb legyen a politikai maffiakoncepció - "zavaros", és egyéb tekintetben sem lát semmilyen törvénysértésre utaló nyomot az állatja ott, a hullahegyek tetején. Bűnszervezeti politikai gyilkossági marhaságaira következetesen örök és végérvényes válaszelkötelezettséget deklarálva további FELJELENTÉSSEL válaszoltunk, mely publikálásához a következő Címet adtuk:

2011-07-30. orbánfaji ügyészterrorizmusból égi és földi ügyészkiirtások (A fejét fürcht pál ügyészbűnözőnek, és mindnek fejét, amelyik felé borul!) (KLIKK!)

A Mitrohin-aktákat idézve - amiben a KGB-ről írták ezt, nekem a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) és az ügyészi bűnszervezet gyomorforgató, fékevesztett bűnbandájáról szokott minduntalan eszembe jutni - az örvénylő moslék kategóriáját messze kimerítő ügyészi maffia - annál is inkább, mivel az USA mellett közvetlenül bevontuk Polt Péter legfőbb ügyészt, és tovább bombáztuk az üggyel Orbán Viktort és a bolygót - a fellebbezéseinkre és FELJELENTÉSEINKRE megállapították, hogy hát de abszolúte nem látnak semmiféle, de a legapróbb jogsértésre utaló körülményt sem, Keller Éva és bandája, valamint a romagyilkosságok állami háttere és az eltussolások stb. abszolúte tökéletesek, ahogyan a Magyar Köztársaság összes ezekbe borult ügyésze is, és nem csatoltuk a filmet, amit emlegetünk, és amivel és annak további feldolgozásaival a FELJELENTÉSEKEN kívül teleszórtuk szerte a Föld bolygót, hogy az ügyészmaffiától, Keller Évától és az Orbán-bandától okádott a lakosság világszerte, milyen undorító és gyomorforgató terrorista, fasiszta, sötét tömeggyilkos moslék bűnbanda az, amit Orbán Viktor már leplezetlenül napvilágra okádott, az örvénylő moslék központi bábjaként. Az elkövetők azonban nem találtak magukban kifogást, hanem megágyazták a totális egzisztenciális és bűnügyi bukásukat, mert Előre Bejelentettük, hogy ezt fogják tenni.

De hát mindig szóltunk, mindenről előre...

A fasiszta üldözésekre további folytatásként publikálásra került sok egyéb mellett a következő két Filmünk is, melyek közül egyelőre főleg az elsőben taglaltak okoztak az egész orbáni ügyészi és maffiasöpredék ellen rendkívüli felháborodást és haragot a lakosság részéről:

2011-10-11. HÍRHÁTTÉR TV: Ügyészsöpredék, orbáni-obamista csőcselék az életfogytiglan és a halál felé (Vezető ügyészek rekordbukásához - Molnár F. Árpád megtámadása eltussolásából történelmi lavina!) (Film, 16:22.88 perc; KLIKK!)

2012-02-12. HÍRHÁTTÉR TV: VV Zsuzsi megverte a Blikk újságírónőjét - Dokumentumthriller a sajtó- és ügyészmaffiáról (FELJELENTÉSFILM!) (Film, 14:58.88 perc; KLIKK!) [Zene: Molnár F. Árpád (ELI)]

Miközben tovább bombáztuk a maffiabotránnyal az Obamával és Orbánnal korábban egyaránt intim viszont ápolt Kounalakis amerikai nagykövetet, valamint Orbán Viktort, Polt Pétert, az összes budapesti rendőrkapitányságot, a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatokat, a médiumok tömegeit, az országgyűlési képviselők lajstromát, aközben a 8. kerületi vizoviczkista végrehajtó rendőrmaffia további kamikáze akciói maffiarészeként további házkutatásokba kezdett, hogy szerencsétlen köztörvényes bűnöző és terrorista, jó eséllyel az egész életén át fékevesztett bűnözéstől konkrétan elmebeteggé hülyült Keller Évának és ugyancsak határozottan súlyosan közveszélyes, a társadalomra kiemelten veszélyes szociopata és paranoid bűnöző alkatú pszichopata és szkizofréniás elmebeteg bandájának legyen mit egészségesnek és rendőri, ügyészi stb. szolgálatra alkalmasnak nyilvánítani, ahogyan szokták, ha a társadalomból morális minősége miatt már egészében kiutált és kivetett súlyosan pszichopata bűnözőről és paranoid szociopatáról van szó. A Keller-Orbán-ameromaffia tehát tovább próbálkozott a fasizmust megtagadó Keresztyének megfélemlítésével, elhallgatásával és politikai gyilkosságokat éveken át, folytatólagosan, bűnszervezetben szervezve, az igazság és a Keresztyének - hogy Keller Évának valami kéjeset mondjak - Veérbe fojtásával, a HÍRHÁTTÉR pedig folyamatosan tudósította erről a világot agyonhallgatott Filmek, Cikkek és INTERKONTINENTÁLIS FELJELENTÉSEK - akkorra már - cirka ezrével! Egyik átfogóbb FELJELENTÉSÜNK a sorban:

2012-03-01. Kronológiai Kordokumentum Orbán Viktor HÍRHÁTTÉR elleni fasiszta halálvágtájáról, a legújabb házkutatásról és a TASZ elleni fasiszta támadásokról (NEMZETKÖZI FELJELENTÉS!) (KLIKK a cikkre!)

Az egészen extrém módon súlyos stratégiai idióta és határozottan elmebeteg orbáni és panetta-féle keller-banda ügyész-bűnszervezeti, örvénylő moslékjába és kavargóan ocsmány, lemoshatatlan világtörténelmi undorvályújába további fejest ugrott Nánási László, Bács-kiskun megye főügyésze, aki a fentebb már ajánlott, az ügyészmaffiát leleplező - nevében is - FELJELENTÉSFILMÜNKBE kötött bele (ebbe: KLIKK!), s mivel patológiásan rendkívül súlyosan megszállott, beteg elméről van szó, tehát magyar megyei főügyészi polt-orbán-panetta-posztra éppen a megfelelő ocsmányságról, ezért az alább ismét idézett Filmünk alapján ellenem, Molnár F. Árpád ellen már megint önkényuralmi jelkép tiltott használata címén feljelentést tett, majd országos körözést rendeltek el, mert a telefonszámomat sem akarták tudni "kinyomozni" ezek az elmebetegek, amivel szintén tele van az egész Föld bolygó. Nánási Lászlónak (a továbbiakban "Náná(ci)si" is), Bács-kiskun megye főügyészének nem csak elmebetegék politikai utasításait kellett folytatólagosan elkövetnie, hanem az örvénylő moslékot, a történet hajnalán már a BETILTOTT FILMBEN megfogalmazott 100% ügyészbűnözést és 100% pszichiáterbűnözést (KLIKK!) kellett tovább kavarnia, hogy az Egyesült Államok kormánya végre az előzőekhez képest is szorzatosan belefúlt. Ahogyan a Filmből kivágott mellékelt képek mutatják, Polt Péteren kívül Nánási László (Nánácisi) saját magát is megcsodálta az örvénylő moslékot leleplező fasisztataposó, és a horogkeresztet annak minden orbáni és polt péteri eszmeiségével és gyakorlatával gyalázó FELJELENTÉSFILMBEN, ahol ismét elkövette valamelyikünk vagy többünk a horogkeresztnek, mint nemzeti jelképnek a megsértését, hiszen már megint nem a maga méltóságában, hanem a fasizmust és a hitlerizmust gyalázó módon ábrázoltuk. A Sikerfilm, amit ez az idült, súlyosan pszichopata és elképesztően undorító morális ganéjjal felpuffasztott fasiszta náci elmebeteg idióta a civilektől ezrével ellopott és a világ nyilvánossága előtt terjesztett privát pornófilmekről leghírhedtebb maffiaportálon, a videa.hu oldalon BETILTATOTT, a következő:

2011-10-11. HÍRHÁTTÉR TV: Ügyészsöpredék, orbáni-obamista csőcselék az életfogytiglan és a halál felé (Vezető ügyészek rekordbukásához - Molnár F. Árpád megtámadása eltussolásából történelmi lavina!) (Film, 16:22.88 perc; KLIKK!)

És egy másik szupernépszerű Film, amitől majd megőrül az örvénylő moslék ügyészi bűnszervezet, és igazságügyi és a törvényeken kívüli megtorlásokért és kivégzésekért kiáltanak a polgári lakosok:

2012-02-12. HÍRHÁTTÉR TV: VV Zsuzsi megverte a Blikk újságírónőjét - Dokumentumthriller a sajtó- és ügyészmaffiáról (FELJELENTÉSFILM!) (Film, 14:58.88 perc; KLIKK!) [Zene: Molnár F. Árpád (ELI)]

Figyeljük, ahogy Nánási László bács megyei főügyész (Nánásici) és elmebeteg keller-bandája a fentebbi Filmben ratifikált következményeket és Próféciákat szisztematikusan, láthatóan totálisan megvakítva (mert Az Isten által gyűlölve és végleg elvetve) végrehajtja!

Így jár mindenki, aki Vezető Keresztény Predesztináltakra kezet emel vagy nem megfelelő módon viszonyul, avagy a Keresztyénekben Élő Szent Lelket tisztátalannak vagy a betegség lelkének nevezi. Lássuk csak meg, hogy nem véletlen a kísérteties egybeesés, amivel a világ Echelon-Tanúi egymástól totálisan függetlenül, szüntelenül az állami pszichiátriai bűnözés legbelsőbb ismerőiként és legfőbb megbuktatóiként manifesztáltatnak! Mert vagy Egy Erő, a Legfőbb Erő, AZ ISTENÉ, Aki A Megtorlásra Készül az emberi elmét mérgekkel és elektromos árammal romboló és pusztító antikrisztus pszichiáterparaziták ellen, amik kapzsiságban és gyűlölködve, a lélek gyógyítására felesküdve, a lélek és az egészséges gondolkodás legnagyobb ellenségeiként vetik rá magukat az Emberiség Jövőjére és jótevőire, hogy elpusztítsák és megsemmisítsék az emberi elmét és a megmaradt szabadságot! Amikor pszichiáterekről beszélünk, akkor arról a fasiszta Holocaustfajról van szó, amelyik a Keresztyéneket azóta, hogy a Sátán a pszichiátriát bevezette, a Keresztyénséget és a Szent Lelket mint betegséget üldözte, csonkította, égette, pusztította és gyilkolta, mert gyűlölte az egészséget, az igazságot, a tisztaságot, a szentséget, a Mennyei és a földi törvényeket, valamint az Isteni és az emberi erkölcsöket! Ezért Készül Az Isten a Legfőbb Megtorlásra, miközben 4 Evangéliumából 3-ban is Deklarálta, hogy aki a Szent Lelket gyalázza, annak bűne sem ezen a világon, sem a másik világon nem bocsáttatik meg soha! AZ ISTEN a Szentlélek káromlását súlyosabb Bűnként Deklarálta még az emberöléshez képest is! A pszichiáterek Júdásfaja viszont nem csak a betegség lelkének nevezte A VILÁGMINDENSÉG TEREMTŐ LELKÉT, hanem gyógyszereknek hazudott mérgekkel, a lélek gyógyászainak hazudott fasiszta bűnözőkkel és gyilkosokkal irtotta és pusztította! Kapják meg hát méltó büntetésüket mindazok, amik ebben részt vettek. Vesszenek hát Igaz Ítélettel a Veérokádó Keller Évák, a Veérhányó és súlyosan hiszteroid, paranoid és antiszociális pszichopata Gibiszer Évák, valamint még a nevükben is szintén disznó nevet kapott, az Élet Fejedelmétől és a Világmindenség Teremtőjétől már nevében is Kigúnyolt és Megvetett Pigniczki Zsuzsák, a pig nevűek, a pig, azaz disznó nickűek.

Mivel az ügyben számos FELJELENTÉST tettünk Polt Péternél, aki Orbán Viktornak már az első Orbán-kormány alatt a legfőbb ügyésze volt, továbbá - Orbán hű talpnyalójaként - a publikus becslések szerint is több ezer halálos áldozatot követelő ezermilliárdos olajbűnözés legfőbb eltussolója (az annak idején végrehajtott nyomozásaimból és politikai üldöztetésemből is rengeteg publikus Film- és Cikkdokumentum stb. hever az Interneten), az engem feljelentő Nánási László bács-kiskun megyei főügyész (Nánásici) pedig Polt Péternek csupán csicskája és bármikor szanaszét rúgható és kirúgható, valamint lecsukható beosztottja, így valóban roppant csekély értelem kell ahhoz, hogy ne fogja fel mindenki, hogy a FELJELENTÉSFILMBEN, amit Polt Péter elmebeteg terroristája, Nánási László (Nánásici) Betiltott, engem pedig, a közérdekű bejelentőt üldözés alá vett, ami FELJELENTÉSFILMBEN a fasiszta Polt Péter horogkereszttel a homlokán kerül jelenkorunk fasiszta bűnözőiként és fasiszta eseményeinek ábrázolására, közvetlen megrendelőként van jelen az ellenem folytatott bűnszervezeti örvénylő mosléknak. Kizárt, hogy az ügyészek maffiaügye, ami ellen Polt Péternél annyi nyilvános FELJELENTÉST tettünk, és a FELJELENTÉSFILM, amiben - hálából fasiszta ámokfutására - hülyét csináltunk Polt Péterből, abba az ügybe megyei fasiszta vezető ügyész elmebetege, Nánási László úgy rángatná bele még jobban ezt a bumburnyák, bamba, buta és ostoba, kettőig számolni sem tudó gerinctelen lakájidiótát és politikai hímringyót, hogy az (tehát Polt Péter) arra nem Polt Péter adott volna engedélyt! Sőt! Kifejezetten utasítást kellett adnia! Belülről tudjuk, hogy a megyei főügyészek közvetlenül és bármikor keresik a legfőbb ügyészt, továbbá vannak megyei főügyészi találkozók. Hogy milyen az, amikor az örvénylő moslék egy helyre csobog és csurog és ócsárlik, és Polt Péter körül örvénylik az örvénylő összmegyei moslék, ennek gusztusbeli vonatkozásairól és szakmai igénytelenségéről és rekordröfögő, hát totálisan gyomorforgató és végtelenül undorító voltáról most hadd ne értekezzek. Elég a jelzőket ismételni annak hatására, hogy a főügyészi gyomorkiokádó találkozók gondolatára is szó szerint a hányás kerülget! Szó szerint!

Legutóbb egyébként - sosem fordult még ilyesmi elő - amikor a búza utcai kilakoltatás után fasizmus terjesztése hamis vádjával, az országos körözés során előállítottak, majd kiengedtek, az előző fasiszta bűnpert ellenem folytató 8. kerületi, tolnai utcai rendőrség mellett elhaladván szó szerint többször kivágtam a taccsot! Annál többet, hogy "tolnai utca", nem sokat mondtam, aztán elkezdtem hányni! Na, ebből elképzelheti bárki, milyen egy bármennyire is erkölcsi hátterű Keresztyén számára Polt Péter, Nánási László fasiszta Veérpatkány, Keller Éva sokkos gyilkos Veérdisznó, Pigniczki (Disznó nickű) Zsuzsanna és veszett fasiszta orbánpatkány ráhelbandája. Mindez úgy, hogy nem okádtam már legalább 15-20 éve! Ahogy a Jelenések Könyve Mondja erről az undorító, gyomorforgató, örvénylő moslék orbáni, ráheli, panetta-féle kelleri bűnbandáról:

 - ...[a Nagy Szajha] kezében egy aranyserleg volt, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával. És az ő homlokára egy név volt írva: Titok; a nagy Babiloni Szajha, a paráznáknak és a világ utálatosságainak anyja. És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus Bizonyságtevőinek vérétől.
/Jelenések Könyve 17. Rész 4-6. Versek/


A mellékelt másik képen azt is látjuk, hogy a pornóbűnözésről leghírhedtebb videa.hu - amely a gyógyíthatatlan és a népirtások fékevesztett biztosításában mániákusan megszállott sötét bűnöző Origo Zrt. általunk rengetegszer FELJELENTETT maffiaportálja - melyik oldalán volt a Nánási László (Nánásici) által betiltott Film, s hogy a lakosságvédelmi Tényfeltáró FELJELENTÉSFILM hűlt helyén ezek a mocskos pornóbűnöző antikrisztus állatok pornóajánlatokat pakoltak ki, hogy legyen mit bámulnia a Keller Éva szakszintjének megfelelően továbbörvénylő moslékba fullasztani akart nyomorult lakosságnak. Abban az Origo Zrt.-s, általunk már százszor és százszor FELJELENTETT disznóólban, ahol a Keresztyén Erkölcsöket és az Életvédelmet üldözik és betiltják, magánszemélyek otthonról eltulajdonított pornófelvételeinek ezreit terjesztik, és a szájba szarásos lopott videókat kiskorúak részéről nemcsak az egész bolygón korlátlanul terjeszteni engedik!:

Szart a fossal mázolva! - orbániáda, origo, MTE: magyar tartalom, MATISZ-MASZTI-minőség! (Film, 15 perc; KLIKK!)

Miközben a tavaly horogkereszttel, a zsidók kiirtásáért szónokló, magukat filmre vett náci tömegek ellen azóta sem tudott mit kezdeni ugyanez az amero-magyar náci bűnbanda, és össze-vissza kínlódnak, hogyan mentesítsék őket még az eljárás megindítása alól is, aközben arról, hogy Nánási László (Nánásici) feljelentést tett ellenem horogkereszt nyilvános gyalázása miatt, és országos körözést rendeltek el, helyesebben hogy megint engem találtak a legfasisztábbnak az országban, azután értesültem, miután már megint egy életvédelmi és népirtás-ellenes rendezvényről, mégpedig a magyar történelem egyik legbotrányosabb kilakoltatásáról - melyen a vezető tudósító voltam -, kb. 25 emberjogvédővel együtt elhurcoltak. Egyébként azt, hogy a kilakoltatások - és még egy rekord, hogy Keller Éva és fasiszta tróger bűnbandája további értelmi, stratégiai és morális, rejtélyesnek nem igazán mondható leépítésén ne csodálkozzunk - a Btk. 155. § (1) b), c), d) és e) pontja értelmében népirtásnak minősülnek, és 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy életfogytig tartó - és mivel bűnszervezetről van szó, ezért a legszigorúbb végrehajtással - fegyházbüntetéssel büntetendők, én mondtam ki először. Azóta ebből is kultusz lett, és napról napra egyre többek veszik át, ami egyenes előfeltétele szokott lenni a későbbi végrehajtásnak. Az amerofasiszta, kilakoltató, terrorista és népirtó Panetta-Orbán-Nánási-bandáról is csúcsbotrányokat láthatnak, hallhatnak és olvashatnak a kilakoltatásról készült, imént említett Akció-Kordokumentumfilmünkben, melynek a Címe:

2012-06-17. HÍRHÁTTÉR TV: Búza utca Super 8 (Kilakoltatási és amerofasiszta maffiabotrányok a Mennynek és Pokolnak) (Film, 55:58.88 perc; KLIKK!)

A fasiszta horogkereszt amero-orbánista tisztelete és megbecsülése tehát éppen annyira kötelező, mint amennyire Panetta, Orbán, Polt Péter, Fürcht Pál, Ihász Sándor, Nánási László (Nánásici), Szőke Tibor és Jáger, Keller Éva és Pigniczki Zsuzsanna szerint ártatlan az összes nyíltan bukott és a nép által nyilvánosan leokádott ügyészparazita. Aki pedig nem ismeri el a fasiszta jelképeket sérthetetlen nemzeti jelképekként, azt Orbán Viktor, az USA és a pszichiáterek szervezett rendőri és ügyészi fasiszta bűnbandája bűnszervezetben veszi leplezetlen üldözés alá. Nem csoda, hogy - tudtam meg az előlem elrejteni kívánt végzést - Keller Éva, a Kádár-rendszerből átmentett hírhedt állami bérgyilkos, aki ellen tett FELJELENTÉSEINK addig is tömegekre rúgtak, hiszen állandóan a bűntetteibe botlottunk, nos, miután a romagyilkosságok bírósági tárgyalásáról (ahogyan fent tárgyaltuk) hozzá hurcoltak, aztán kameránk előtt megtámadtak, aztán az ügyészmaffiával kéz a kézben mindent eltussoltak, megállapította, hogy annyira súlyos mentális állapotban vagyok, hogy nem vagyok képes felmérni, mennyire súlyos következményekkel fenyegeti a társadalmat a nem létező, de beteg elméje verbális kiröffenései szerint elharapózott fasizmusom, amivel fasiszta mivoltomnál fogva nem vagyok hajlandó a horogkeresztet nemzeti jelképünkként tisztelni, és nem szállok le a roma polgári jogok védelméről, ráadásul továbbra is feljelentéseket teszek az Interneten amiatt, hogy több tízezer anonim (disznó nickű és lelkű, Veérfasiszta Pig Nick-ista) személy bejegyzések tízezrein keresztül hurrázik ahhoz, hogy Hitler ki akarta irtani a teljes cigányságot és a teljes zsidóságot, és hogy - írják magyarok tízezrei - ki kellene irtani az összes cigányt és az összes zsidót! Szerintünk viszont azokat kell kiirtani - mégpedig az egész Emberiség puszta túlélése érdekében(!) -, amik ezekhez állami fedezéket biztosítva azokat üldözték örvénylő moslék közpénzparazita júdásfasiszta férgekként, akik végre felemelték a szavukat ezen kelleri, Veérfasiszta, Pig-Nick-ista örvénylő moslék parazitizmus és az USA részéről bűnszervezetben, világterrorista fasiszta hóhérokként szervezett és terjesztett népirtó bűntettek és Emberiségpusztító, Obama-Orbán óta már leplezetlen Leon Panetta fajtájú világterrorista, háborús szervezkedő fenevadi Sátán-törekvésekkel szemben!

Emiatt ezen FELJELENTÉS által is kezdeményezzük Keller Éva orvosi diplomától való végleges és teljes megfosztását, továbbá büntető FELJELENTÉST teszünk ellene hamis szakvélemény miatt, tömegek megfélemlítésére irányuló bűncselekmények miatt (amit a Btk. terrorizmusnak nevez és uszkve életfogytiglannal büntet), népirtásért (mivel bűntettei a magyarok ellen irányult, és az életfogytiglanhoz a törvény értelmében elegendő, ha egyet is a csoport tagjaiból pusztulás fenyeget, vagy csoportjából másik csoportba hurcolnak), továbbá bűnpártolásért és további bűncselekmények miatt, melyeket most azért nem részletezek, mert e FELJELENTÉSNEK nem ez az idült pszichopata sorozatgyilkos ámokfutó Echelon-tébolyult ökörköri antikrisztus állami közpénzparazita júdásringyó a fő tárgya.

Miszori László Tanácselnök Urat, a romagyilkossági tárgyalások főbíráját tájékoztatom továbbá, hogy terveink szerint a fent említett búza utcai kilakoltatási botrányt követően (KLIKK!) a romagyilkossági tárgyaláson történő - Keller Évának és bandájának rendkívül nyomasztó - megjelenésünkkel folytattuk volna, de mivel a népirtás bűntettét megvalósító kilakoltatáson tudósítottam, valamint a romák és a zsidóság teljes kiirtásáért Nánási László bács-kiskun megyei főügyész és bandája tébolyult gyűlöletvágtája folytán országos körözés folyt ellenem, országos elfogató paranccsal, így aznap már nem tudtuk képviseltetni magunkat a harmadik életvédelmi eseményen, az államilag szervezett romagyilkosságok bírósági tárgyalásán. Az állami bűnszervezetek féktelen kelleri fasiszta tombolása olyan halmazatával szembesültünk az elmebeteg miniszterelnök egyetlen napján is, ami lehetetlenné tette a tárgyaláson történő megjelenésünket. Az újságírók, a jogvédők, a lakás fiatalkorú személye, továbbá az idős asszonyok, valamint idős, vak asszony elleni könnygáztámadásokat és előállításokat egyébként meg az a III. kerületi rendőrkapitányság szervezete, amelyik a most bukott Vizoviczki László kerületi védelmezője volt, akinek szórakozóhelyeit - ma már a médiában is nyilvános - 100 rendőr védte, és ott - az ország totális, 100%-os amerofasiszta bűnszervezeti maffialefedettsége miatt - soha nem volt razzia. A III. kerületi fogdában azt tapasztaltuk, hogy az ország fogdáinak és börtöneinek hatalmas túlzsúfoltságával szemben úgy kongottak az ürességtől a fogdák, hogy egy csoportos rablás aznap lekapcsolt személyein kívül tudomásunk szerint senki, kizárólag 25 emberjogvédő és Keresztyén újságíró kapott helyet, míg Vizoviczki László szanaszét drogozott és multifunkcionális bűnöző garázdái, közszemérem-sértői és bűnözői az éjjel-nappal működő maffiabotrány-szórakozóhelyeken ugyanúgy bűnöznek tovább, mintha semmi sem történt volna! A Panetta-Orbán-keller éva-féle fasiszta söpredékmaffia kizárólag az emberjogvédőkben, a Keresztyénekben és az életvédelem összes formájában találja meg az üldözendő és megsemmisítendő ellenséget, melyet a társadalomból az akasztani való Keller éva disznó-pigniczkik és fasiszta ügyészsöpredéke szerint el kell tüntetni és meg kell semmisíteni!

Ezért most hálából rászállunk Vizoviczki László üzleteinek bűnöző vendégseregletére is, hogy miután velünk megtöltötték a fogdákat - amelyek kőkemény műanyag ágyai olyan porosak voltak, hogy azon sem takarítás, sem fekvő delikvens nem volt legalább egy-másfél hónapja(!), a pókhálók pedig ugyancsak legalább másfél hónapos takarításhiányt deklaráltak(!) -, megtöltsék Vizoviczki László, akarom mondani Pintér Sándor mindennapi bűnözőivel is, és tovább szervezzük az Amerikai Egyesült Államok obamista és panettista kounalakisi ingatlanterroristáinak és kilakoltató banditáinak az országból történő kiszorítását, a CIA gazdasági és politikai érdekeltségeinek tönkre tételét és felszámolását, illetve mások az ilyenkor szokásos eltűnéseket és likvidálásokat! Mert ahol a Búzát - ami az Isten Igéje - elvonják, ahol a Búza ellenség, ott teremjen az ellenségnek kegyelem és Élet helyett Végrehajtó Törvény, Echelon-Rémuralom és Isteni Bosszú!

Mivel Leon Panetta CIA-igazgató, jelenlegi védelmi miniszter, Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetasszony (Obama és Orbán korábbi szeretője, Dél-Kalifornia legfőbb kilakoltató ingatlanterroristája, milliárdos, az Akt Development Corporation vezetője, hírhedt romagyilkossági és apartheid szervező terrorista, a magyarországi kilakoltatások és politikai pszichiátriai terrorizmus túlhalmozottan életfogytiglannal, az USA törvényei szerint méreginjekció általi halállal, illetve villamosszékkel (halálos mentális stb. áramütéssel) büntetendő bűnöző), valamint magyarországi pszichopata bűnözőik és bűnszervezeti elmebetegeik rendületlen orbáni tébollyal elsötétült agyukban borulnak a számukra Előre Kijelölt és Bejelentett úton a szakadékba, ezért fasizmusomat 2012.07.15-én a kb. 500-szor FELJELENTETT Jáger-féle kiskunfélegyházi rendőrkapitányság által szervezett következő elmeorvosi vizsgálattal rendelték folytatni - mert az előző nem hozott Leon Panetta (KLIKK!) és Orbán Viktor, valamint Nánási László fasiszta sokkos gyilkos bukott terrorista apartheidféreg szerint kellő eredményt -, képes voltam-e felmérni annak súlyát és társadalomra veszélyességét, hogy továbbra sem vagyok hajlandó támogatni a zsidók és a cigányok kiirtásának gyűlöletpogromját, hogy továbbra sem vagyok hajlandó eltussolni az örvénylő moslék nánási lászló-fajú (Nánásici) életfogytos ügyészterrorizmust, és nem vagyok hajlandó távol maradni a romagyilkossági tárgyalásokról, pedig a frász töri őket, és sokakat azóta, hogy állami részről a romagyilkosságok végrehajtás szervezéséhez, biztosításához és állami szálai eltussolásához aktívan hozzákezdtek.

Mivel állami gyilkosságokon és Keller Éva, meg Pigniczki Zsuzsa fajta tömeggyilkos Veérnácikon nevelkedtem, mivel anyám a Magyar Néphadsereg II. Katonai Kórház Ideg-elme osztályán dolgozott, a politikai gyilkosságokat egyik legfőbb szervező Holocaustintézményben (KLIKK! és KLIKK! stb.), így tényként leszögezem, hogy az amerofasiszta orbánpatkánybanda azért indított jelentéktelen ügyekben eljárásokat - miközben egyik bizonyíték-elkobzó házkutatást a másik után követte el -, mert a kounalakisi orbánpatkánymaffiának szervezett célja volt, hogy mentális alkalmatlanságra hivatkozva saját nyilvánvaló és leplezetlen bűntetteiket bíróság elé ne engedjék, mert ott (tanultam, amikor a rendőrséggel és az NBH-val a bűnüldözésben dolgoztam) sosem biztos, hogy el tudják tussolni a bűntetteiket, hanem Keller Éva és Pigniczki (disznó nickű) Zsuzsa állami bérgyilkosaival bűnszervezetben, életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntetendő módon szervezkedve valamiképpen egy kényszerbezárásig vagy gyámság alá helyezésig eljutva, egyetlen politikai utasításra a megszokott politikai gyilkosságra utasítást adhassanak. Az, hogy az emberjogvédő antifasiszta Keresztyén fasiszta és hitlerista, az egészséges bűnügyi Tényfeltáró és számos kategóriában Rekordtudósító, továbbá a Project Főkoordinátora mentálisan összeomlott elmebeteg, aki önmaga ellátására is teljesen képtelen, olyan leplezetlen bűnszervezeti halmozások, amelyek soha a magyar történelem során a nyilvánosság előtt nem zajlottak. Soha a magyar történelem során nem volt olyan - ráadásul Előre Bejelentve - megvakított elméjű tróger, bűnöző és határozottan a skizofréniába borított elmebeteg bűnbanda, amelyik ennyire ne lett volna képes felmérni bűntettei súlyát, eltussolhatatlanságát és elkerülhetetlen büntetőjogi - hogy a többiről ne is beszéljek - megtorló következményeit! Úgy volt méltó, hogy a Legjelentősebb Ügyben a világ Legocsmányabb férgei a legostobább módon döntsenek és bukjanak el.

És még egyszer a FELJELENTÉSFILM és a másik, amire hivatkozva és abszolút cáfolhatatlanul beismerő vallomást téve, azaz feltétel nélkül letöltendő fegyházzal büntetendő módon Nánási László bács-kiskun megyei főügyész feljelentést tett ellenem horogkereszt fasiszta célú terjesztése hamis vádjával, betiltatva a pornóbűnözői portálról az ügyészmaffiát cáfolhatatlanul bizonyító FELJELENTÉSFILMET, egyúttal az összes elkövetőt ártatlannak, a közérdekű bejelentőt pedig (a közérdekű bejelentő üldözésének bűncselekményét is elkövetve: Btk. 257. §) az egyetlen bűnösnek nyilvánítva:

2011-10-11. HÍRHÁTTÉR TV: Ügyészsöpredék, orbáni-obamista csőcselék az életfogytiglan és a halál felé (Vezető ügyészek rekordbukásához - Molnár F. Árpád megtámadása eltussolásából történelmi lavina!) (Film, 16:22.88 perc; KLIKK!)

2012-02-12. HÍRHÁTTÉR TV: VV Zsuzsi megverte a Blikk újságírónőjét - Dokumentumthriller a sajtó- és ügyészmaffiáról (FELJELENTÉSFILM!) (Film, 14:58.88 perc; KLIKK!) [Zene: Molnár F. Árpád (ELI)]

8. kerület, Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telephone: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…


 



Orbán Viktor 100%-ban eltussolt és a tanúkat sorozatban lemészárolt bűntetteiből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13, 14., 15., 16., 17, 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31.!

A Romák Elleni Állami Sorozatgyilkosság
Orbán Viktor általi eltussolásáról és világhírhedtté váló újságíró-üldözéséből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.!

Az Orbán Viktor által teljes eltussolásra és folytatólagos szervezésre követelt, a világ minden népe és állami vezetése ellen irányuló utasszállító és katonai repülőgépek elleni tömeggyilkos robbantásos terrorcselekményekből egy csokorra való leleplezés: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.!

Az Orbán Viktor által vezetett és eltussolni próbált állami pszichiátriai kínzások, csonkítások, tömeggyilkosságok, Holocaust megbuktatásából egy csokorra való: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.!

 


Szabó György évente 20 milliárdos Sanoma-cége és vezetői leplezetlenül és folytatólagosan, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenségesek. Láthatóan élvezik a magyarság öngyilkos alantasságát és nyílt, bűnszervezeti anarchiáját.

 

A Szabó György vezette, az ellenséges titkosszolgálatok által támogatva évi 20 milliárdos bevételre szervezett Sanoma Budapest Zrt. globális fedő- és terrorszervezet által Karácsonyra betiltott filmlista (Mindet töltse le a Mozilla Download Helper programmal és terjessze!):
 1. A Világkormány totális uralmi technológiája ;
 2. Transit és Navstar mögött Babilon, Felül az Ég ;
 3. Titok - Elérni egy másik világot (Videoklip) ;
 4. 2012 - Mielőtt Babilon összeomlott ;
 5. Látszat-e a Kozmosz? Lett-e Isten az ember előtt? ;
 6. Eleve Elrendelés a popzenében (Jelenések Könyve; A NOX-tól a Garbage-ig) ;
 7. Abszolút Kontroll! A Trónfosztott Emberiség - Fotonok, Drogok, Nanorobotok ;
 8. Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére) ;
 9. A Föld-del(eted) - Együtt az Új Világkorszakba ;
10. Titok - Bíró Gergő: A Csitári hegyek alatt - Hírháttér kulcsfilmek

 

Az Info Rádiót és a BBC-t is magába olvasztott CEMP-csoport, Orbán, Pintér és orbánék terrorista, tömeggyilkos bűnbandái által üldözött, pl. az Indexen zsinórban betiltott életvédelmi filmjeink. Figyeljék, ahogy napi feljelentéseink és őket ért megkereséseink ellenére a CEMP-csoport és Orbán kimondottan az abszolút leplezhetetlen népirtásokért és tömeggyilkosságokért folytatott hajtóvadászatot! Világcsúcs!:
 1. WTC-szervezések és repülőmerényletek a globális összeomlásig
 2. Karácsonyi milliárdosok, Karácsonyi terrorizmus - Az USA-kormányzat által a Delta utasszállító felrobbantási kísérlete
 3. Repülőkatasztrófák, tömeggyilkosságok a lakosság ellen
 4. Bábeli tömegmészárlások: Sanoma és Videoplayer, Origo és Videa
 5. Médiakartell minden népek irtására
 6. Akik az egész Emberiséget Pokolra szánták
 7. A Sanoma médiamaffia népirtó világterrorizmusa - Gyűlöletháború az Emberiség ellen
 8. A keresztyénségtől Németh Sándorig - Passzív és aktív tömeggyilkosok
 9. Repülőrobbantások bejelentése ellen Vas megye terrorista főkapitánya, Halmosi Zsolt


A Háttérhatalom léte és technológiái, valamint az Emberiség helyzetének megértéséhez a HÍRHÁTTÉR-Világirodalomból:
A teljes Ringier médiamaffia-hálózat betiltotta! HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját... /Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/ (Film, 31 perc)

2008-11-02. Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb UFO-inváziója (Fotókkal!) - Amit Babilon elvett, azt a Hírháttér visszaadja
/Molnár F. Árpád történelmi leleplezése/

2008-11-28. HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/ (Zene: Ennio Morricone: A Polip) (Film, 16 perc)

2008-12-26. Beszervezésem elő(zmé)nyei /Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

2009-01-15. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött /Molnár F. Árpád/ /Zene: 8 zeneszerzőtől/ (Film, 97 perc)

HÍRHÁTTÉR - Jézus KrisztusAhol a jövő életre kelt
2009-02-01. HÍRHÁTTÉR TV: DNS és foton, és a szörnyek istenné váltak /Christian Crown - Molnár F. Árpád/  (Film, 16 perc)

2009-05-14. HÍRHÁTTÉR TV: Bevezetés a Világ titkaiba
/Molnár F. Árpád/  /Zene: Alban Berg, Sir Edward Elgar, Lendvay Kamilló, Ligeti György, Reményi Attila/ (Film, 92 perc)

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből /Molnár F. Árpád/

2009-06-21. Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón /Molnár F. Árpád/

2010-03-12. HÍRHÁTTÉR TV: Egy zsidó Echelon-tanú vagy 10 millió magyar - Valerie B. Wolf, mi és a Háttérhatalom /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád(Film, 20 perc)

2010-03-17. HÍRHÁTTÉR TV: Illuminátusoknak programozták - Henry Kissinger, Brice Taylor és a millió dolláros bébik /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 17 perc)

2010-03-31. HÍRHÁTTÉR TV: Echelon-tanúk és Világkormány (Istenekké az ördögök között) /Soós József "Titán" - Molnár F. Árpád/ (Film, 22 perc)

2010-04-04. HÍRHÁTTÉR TV: Programozott katonák (Andy Pero és a Montauk-fiúk) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc)

2010-04-15. HÍRHÁTTÉR TV: Szexrabszolga, titkos ügynök (A programozott Candy Jones és e rejtett világból) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 23 perc) /Zene és hangeffektusok: Molnár F. Árpád/

2010-05-18. HÍRHÁTTÉR TV: Alapok és nanorobotok /Soós József "Titán" - Molnár F. Árpád/ (Film: 12 perc; KLIKK!)

2010-07-30. HÍRHÁTTÉR TV: Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!) /Zene: Reményi Attila/

2010-08-06. HÍRHÁTTÉR TV: Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
/Soós József "Titán" - Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-08-30. HÍRHÁTTÉR TV: Akik mindig itt voltunk... - ISTENTŐL a holtak között /Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-09-22. HÍRHÁTTÉR TV: A világkormány titkaiból - Égi és földi követek, akik belülről ismerik... /Nagy Sándor "Naleksz" - Molnár F. Árpád/ (Film, 33 perc; KLIKK!)

2011-01-06. HÍRHÁTTÉR TV: Elmeprogramozás: Amerikai, zsidó vagy magyar média- és népminőség?
/Daria Rubinstein - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc; KLIKK!)

2011-08-13. HÍRHÁTTÉR TV: A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 36 perc; KLIKK!)

2011-08-23. HÍRHÁTTÉR TV: Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig (Forrásfilm, Kulcsfilm) /Molnár F. Árpád "ELI" - Angela Trianglar "Musica"/ (Film, 21 perc; KLIKK!)

2011-12-28. HÍRHÁTTÉR TV: Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI") /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 27 perc; KLIKK!)

2012-01-11. HÍRHÁTTÉR TV: Nincs Önálló Gondolat (NWO-Film 2012) /Molnár F. Árpád "ELI" - Nagy Sándor "Naleksz"/ (Film, 19 perc; KLIKK!)

2012-06-10. 18+! Embertelen és emberfeletti!: A Háttérhatalom és az illuminátusok szexuális szupertitkaiból /Molnár F. Árpád "ELI"/

Továbbra is várjuk azon ügynöki, illetve hazaáruló, alkotmányos rend elleni és nemzetközi terrorista, elektrosokkos, méreginjekciós, gyermekgyilkos, tömeggyilkos stb. jelentkezését és bizonyságtételeit feliratkozásra, akik kvázi, illetve totális ellenségei a Hírháttér keresztyén, emberjogvédő, ingyenes jogsegélyező, tanácsadó, életvédő, oknyomozó, tényfeltáró és Echelon-tanú tevékenységének. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a listákból halálbüntetés ellenében sem áll módunkban egyetlen nevet sem visszamenőlegesen eltávolítani, mert az történelemhamisítást jelent, továbbá a listában kizárólag megszállottan rosszindulatú és patológiás elemeket vettünk fel, akiknél a javulásra szinte valamennyinél totálisan 100%-os az esélytelenség.       (2009.11.10.)

Lap teteje

   

web counter
web counter

Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ)

Kapcsolat:
30/919-63-86
azoknezo@citromail.hu

A HÍRHÁTTÉR születése
2007. július 15-én
.